Keresési találatok erre a cimkére: Afrika

Bozsó Zoltánék csak megszorongatni tudták a győztes gemenci fakitermelő csapatot (+KÉPEK)
Támogatott tartalom

Bozsó Zoltánék csak megszorongatni tudták a győztes gemenci fakitermelő csapatot (+KÉPEK)

2023-ban 10. alkalommal rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság dél-alföldi regionális versenyét. Ásotthalmon ezúttal 12 csapat ragadott fejszét és motorfűrészt. Az április 22-i, jubileumi alkalom kifejezetten éles versenyt hozott, a dobogósok között mindössze apróbb hibák döntöttek, és nagy volt a harc a legjobb ötbe kerülésért is. Idén ugyanis hat regionális versenyről öt-öt gárda juthat be a szeptemberi országos döntőbe.

Tovább >>>

Magyar profikkal Észtországban tér vissza a fakitermelő Világbajnokság

Több év kihagyás után április 19. és 22. között magyar versenyzők részvételével rendezik meg a fakitermelő Világbajnokságot. A felkészülésre minden korábbinál kevesebb ideje volt a válogatottnak, így a selejtezők is elmaradtak, de a három magyar favágó így is a legjobb hat között végezne.

Tovább >>>

Újra hat regionális fordulóval rajtol a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság

Csaknem 20 év után, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt először maradt el a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, ami a kényszerű szünetet követően 2021 őszén egy jubileumi magmérettetéssel, majd egy négy regionális fordulóval felvezetett, bábolnai országos döntővel indult újra. 2023-ban viszont minden esély megvan arra, hogy hazánk legjelentősebb fakitermelő versenysorozata újra teljes fényében térjen vissza: hat selejtezőkörrel, a szegedi Bajnokok Bajnoka kieséses küzdelemmel, egy döntővel, és minél több, szakmájára igényes favágóval. A jelentkezés elindult, az időpontok megvannak, mostantól csak a helyi szervezőkön és a versenyzőkön múlik, hogy milyen lesz a 2023-as bajnokság.

Tovább >>>

Erdészeti szakirányítók és szaktanácsadók figyelem! Online tájékoztató sorozat indul az új KAP-ról

Immár hagyományosan, idén tavasszal is online fórumot indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az erdőkhöz kötődő jogcímek Egységes kérelemben (EK) való kezeléséről. A fórumhoz csatlakozók az EK mellett a 2023-27-es időszakra szóló új Közös Agrárpolitika tervezett erdészeti célú támogatási lehetőségeibe is betekintést nyerhetnek majd.

Tovább >>>

Majdnem száz önkéntes csatlakozott a Nyírerdő faültetési programjához

Több mint nyolcvan városlakó vett részt pénteken, Nyíregyházán, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete által szervezett önkéntes faültetésen. 

Tovább >>>

A fakivágások hatással vannak az esőerdőkben lehullott csapadékmennyiségre

Egy új tanulmány feltárta, hogy az erdőpusztulás megváltoztatja az időjárást a világ három legnagyobb megmaradt trópusi esőerdejében – hívja fel a figyelmet az NPR.

Tovább >>>

Az illegális fakitermelés a kongói esőerdő vesztét okozza

A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) keleti részén található Goma régió ad otthont a Virunga Nemzeti Parknak, amely a biodiverzitás és a természeti erőforrások egyik megmaradt gócpontja a világon. A parkban élő őshonos fákat azonban folyamatos veszély fenyegeti az illegális fakitermelés és faszén-kereskedelem miatt – hívja fel a figyelmet a The Standard.

Tovább >>>

Madárinfluenzát igazoltak egy határ menti lúdtelepen

Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolták a madárinfluenza vírusának jelenlétét – hívja fel a figyelmet a Nébih.

Tovább >>>

Tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében

A szeles és napsütéses napokat követően a hétvégére várható száraz, jelentősebb csapadék nélküli időjárás megnöveli az erdőre átterjedő szabadtéri tüzek kialakulásának veszélyét, ezért 2023. március 18-tól a hatóság tűzgyújtási tilalmat rendel el Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

Tovább >>>

Nagy szükség lenne az erdészeti gépfejlesztést ösztönző pályázati lehetőségekre

Az Agrárkamara és az Országos Erdészeti Egyesület Gépesítési Szakosztálya a hazai erdészeti gépfejlesztésről és gépgyártásról szóló szakmai beszélgetésre invitálta a témában érintett ágazati szervezeteket. Az ágazatirányítás, az oktatás, a kutatásfejlesztés, valamint a gyakorlati erdőgazdálkodás szakértői mellett a gépfejlesztésben és kereskedelemben is jártas szakemberek egyrészt értékelték az erdészeti gépesítés helyzetét, másrészt előremutató javaslatokat, teendőket fogalmaztak meg.

Tovább >>>

Az enyhe tél miatt nagyon sok a kullancs

Az idei tavaszon a meleg tél miatt nagyon sok a kullancs - hívja fel a figyelmet a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Vas Megyei Területi Szervezete.

Tovább >>>

Az erdészeti gép, ami bioszenet állít elő a fakitermelésből visszamaradt hulladékokból

Az erdőgazdálkodás az amerikai Montana megyében meghatározó ágazat, ami sok ember megélhetését biztosítja. A fakitermelés során keletkezett fás szárú hulladékot a kontinens erdeiben összegyűjtik és elégetik, ugyanis annak hátrahagyásával magasra nőne a futótüzek kialakulásának esélye. Február végén egy új erdészeti technológiát mutattak be, ami alternatívát kínál ezeknek a hulladékoknak a hatékonyabb és környezetbarátabb felhasználására.

Tovább >>>

A második legenyhébb volt ez a tél 1901 óta

A 2022/2023-as tél országos átlagban a második legenyhébb volt a 2006/2007-es után 1901 óta, ugyanakkor a szokásos csapadékmennyiségnek a másfélszerese esett, amivel ez lett a kilencedik legcsapadékosabb tél a 20. század kezdete óta - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Tovább >>>

Így élezd a fűrészláncod

Az újonnan vásárolt STIHL motorfűrész-láncok minden esetben olyan paraméterekkel rendelkeznek, amelyekkel optimálisan elvégezhetők a favágási munkák. Ezek a paraméterek azonban használat során eltolódnak, vagyis a szemek kopnak, ami rontja a hatékonyságot, a gazdaságos működést és a vágásképet. Sőt, egy életlen lánccal megnő a balesetveszély, mivel adott idő alatt, lassabban, és kontroláltalanabbul halad a vágás, illetve a megemelkedett rezgés a gépkezelő egészségére is veszélyt jelent. Ezért is különösen fontos a folyamatos karbantartás. De hogyan élezzünk? Ehhez adunk néhány tippet Dezső Gábor, a STIHL Budapest szakértőjének segítségével.

Tovább >>>

Napok óta küzdenek a tomboló erdőtűz ellen Kubában

Ötödik napja küzdenek a Pinares de Mayarí hegyvidéki területen pusztító erdőtűzzel a hatóságok Kuba északkeleti Holguín tartományában, többeket ki kellett telepíteni - közölték a helyi katasztrófavédelmi hatóságok, akiket a Granma című napilap idézett.

Tovább >>>

<< < 10. / 62. oldal > >>