Helga napja
Százhuszonkilenc százalékkal nőtt az illegális erdőirtás 2013 és 2021 között a brazíliai Amazonas vidékén az őslakosok földjein - derült ki a Sao Pauló-i Kutatási Alapítvány kedden közzétett tanulmányából.
Tovább >>>A békászó sas jelenléte egyfajta bizonyíték a környék jó egészségi állapotára: zavartalan, idős erdőre van szüksége a fészkeléshez és megfelelő mennyiségű gyepre – amely az erdőhöz hasonlóan fontos társulás – a vadászathoz – írja Kozma Attila a Bükki Nemzet Park Környezeti Nevelési Csoporjának vezetője a a Bükki Nemzet Park Igazgatóság honlapján.
Tovább >>>Több mint nyolcvan városlakó vett részt pénteken, Nyíregyházán, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete által szervezett önkéntes faültetésen.
Tovább >>>A SUMAL 2 faanyag-nyomkövető rendszer fejlesztését jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, aki szerint ezáltal nyomon lehet majd követni az országban a faanyagok szállítását, illetve az erdők állapotát – írja a Krónika Online.
Tovább >>>Dr. Szijártó István rendőr ezredes, vármegyei rendőrfőkapitány és Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácstermében – hívja fel a figyelmet a police.hu.
Tovább >>>A Tavaszi Nagytakarítás kezdeményezés részeként az Egererdő Zrt. munkatársai önkéntesekkel kiegészülve megtisztította az Egerbakta és Sirok között futó főút árok részét és az azt szegélyező erdőket.
Tovább >>>Márciustól rendszeressé válik a lovasrendőrök jelenléte a budai hegyekben. A Készenléti Rendőrség, a II. Kerületi Rendőrkapitányság és a Pilisi Parkerdő együttműködésében járőröző rendőrök elsősorban a főváros leglátogatottabb erdeiben, például a védett Hárs-hegyen segítik az erdő természetes állapotának megőrzését, illetve a természetjárókat, kutyasétáltatókat, kerékpárosokat és gyalogosokat, hogy konfliktusmentesen élvezhessék az erdei kikapcsolódást.
Tovább >>>A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) keleti részén található Goma régió ad otthont a Virunga Nemzeti Parknak, amely a biodiverzitás és a természeti erőforrások egyik megmaradt gócpontja a világon. A parkban élő őshonos fákat azonban folyamatos veszély fenyegeti az illegális fakitermelés és faszén-kereskedelem miatt – hívja fel a figyelmet a The Standard.
Tovább >>>Az idei tavaszon a meleg tél miatt nagyon sok a kullancs - hívja fel a figyelmet a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Vas Megyei Területi Szervezete.
Tovább >>>Az erdők a Föld vízgazdálkodásának kiemelkedő szereplői; elég csak arra gondolni, hogy az erdősült vízgyűjtő területek a világon hozzáférhető víz 75 százalékát adják. Beszédes példa az is, hogy a világ nagyvárosai egyharmadának ivóvízkészlete jelentős részben erdőterületekről származik. A 2022-es aszály szemmel látható nyomokat hagyott a Pilisi Parkerdő területén is. A sajnálatos tendencia egyértelmű: a szélsőséges eloszlás hatalmas, a talaj számára „feldolgozhatatlan” mennyiségű csapadékot és hosszú, száraz és forró időszakokat okoz. A vizes élőhelyek világnapja alkalmából a Pilisi Parkerdő a csapadékvízzel történő innovatív gazdálkodás jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet.
Tovább >>>A 2022 decemberében Montréalban tartott ENSZ biodiverzitási konferencia, a COP15 egyik fontos eseménye volt, hogy bejelentették a Nature Positive Universities Alliance, azaz a Természetpozitív Egyetemek Szövetségének létrejöttét. A szervezetet a neves brit oktatási intézmény, az Oxfordi Egyetem és az ENSZ Környezetvédelmi Programja kezdeményezésére 117 egyetem alapította, köztük – az Oxfordi Egyetem invitálására – egyetlen magyar intézményként a Soproni Egyetem is. A szövetség legfontosabb célja, hogy a felsőoktatási szektor hatékonyan segítse a természeti értékek és a biodiverzitás helyreállítását. Ezeket a célokat a Soproni Egyetem is kulcsfontosságúnak tartja, és igyekszik érvényesíteni működésében. Az új szervezet jelentőségét jól mutatja, hogy alapítását követően több mint négyszáz további egyetem csatlakozott a hálózathoz.
Tovább >>>Dunaalmáson, a természetvédelmi oltalom alatt álló Kőpite-hegy északkeleti oldalán, spontán terjeszkedő óriási, szinte elegyetlen bálványfa állomány alakult ki. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Vérteserdő Zrt. megtisztítja a területet.
Tovább >>>A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) erdőtelepítő programot indít három nemzeti parkkal együttműködve; a programról csütörtökön írták alá a stratégiai megállapodást Budapesten.
Tovább >>>December első hétvégéjén az Országos Erdészeti Egyesületi Hallgatói csoportjának tagjaiból, illetve a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. munkatársaiból álló csapat tartott önkéntes hulladékgyűjtést.
Tovább >>>Jogszabállyal akadályozná meg az Európai Parlament és az uniós tagállamokat tömörítő Európai Tanács az erdőírtáshoz és az erdőpusztuláshoz hozzájáruló termékek piaci forgalmazását - közölte az Európai Bizottság kedden.
Tovább >>>