Vilma napja
Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István tárcavezető. Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket. Tovább >>>
A magyar erdőkben jelentős faanyag tartalék található, amely a fenntarthatóság, a biodiverzitás és az ökológiai értékek veszélyeztetése nélkül hasznosítható. Erdőirtás hazánkban több mint egy évszázada nem lehetséges – fogalmaz állásfoglalásában a Zöld Talár-díjas és a GreenMetric nemzetközi felsőoktatási rangsorban előkelő helyet elfoglaló Soproni Egyetem, amely az erdőkkel kapcsolatos kutatás és felsőoktatás hazai központja. Tovább >>>
A közelmúltban megjelent, a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kapcsán a Pilisi Parkerdő Zrt. számos lakossági, önkormányzati, civil és egyéb aggódó megkeresést kapott. A kérdezők egyik része a fákat és az erdőket félti, másik része pedig azért aggódik, hogy lesz-e télire tüzelője. A fenntartható erdőgazdálkodás lényege éppen az, hogy az erdő, a természeti értékek megóvása mellett juthassunk hozzá a fához, mint megújuló nyersanyaghoz. Ez a gyakorlat a kormányrendelettel sem sérül. Tovább >>>
Komoly vihart kavart a múlt héten megjelent, csak "tűzifa rendeletként" emlegetett jogszabály, amit követően az erdész szakma is a célkeresztbe került. Tüntetések, online petíciók szerveződtek, néhány nap elteltével pedig az erdőn dolgozók is elkezdtek kommunikálni a témában. Az Országos Erdészeti Egyesület közleményét korábban már közzétettük, most újabb megszólalásokból szemezgettünk.Tovább >>>
Sokáig az is kérdés volt Ropolypusztán, hogy meg lehet-e egyáltalán tartani a 2022-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság harmadik regionális fordulóját, hiszen a dél-dunántúli versenyzőket rég várt eső fogadta a zselici tisztáson. Hiába volt bosszantó az időzítés, senki sem panaszkodott, hogy enyhült a szántókat és erdőket egyaránt sújtó aszály, végül pedig némi csúszással ugyan, de felzúghattak a motorfűrészek is, és indulhatott a térségi küzdelem, amit a Mecsekerdő Zrt. - Ritrovi Kft. gárdája nyert meg.Tovább >>>
Miután új rendelet jelent meg a fakitermelés könnyítése érdekében, számos aggódó hang szólalt fel a témában, köztük a WWF Magyarország is közleményt bocsátott ki. Mindeközben az Agrárminiszter állítása szerint továbbra is fenntartható módon zajlik a tűzifa kitermelése. Augusztus 11-én az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) is állásfoglalt a témában, melyet változtatás nélkül közlünk. Tovább >>>
A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű tűzifa külföldre történő kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elővásárlási jogával is élhet – közölte Nagy István agrárminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendelettel összefüggésben.Tovább >>>
Két hete pusztít erődtűz Németország keleti részén egy nemzeti parkban, a hatóságok hétfői adatai szerint még legalább egy hétig tart a védekezés. Tovább >>>
Az LMP az Alkotmánybíróság (Ab) előtt támadja meg a fakitermelésre vonatkozó kormányrendeletet - jelentette be Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke Budapesten, a Parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatón hétfőn.Tovább >>>
Egy új kutatásból kiderült, hogy a globális felmelegedés okozta magasabb hőmérséklet, valamint csapadékhiány hatására az egyes fenyőfajokat fertőző gombák sokkal agresszívebben terjednek. A kedvezőtlen környezeti feltételek hatására ugyanis csökken a fenyők ellenálló képessége. A kutatás a Frontiers in Forests and Global Change című folyóiratban jelent meg a közelmúltban. Tovább >>>
Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait – közölte Nagy István agrárminiszter. A fa kitermelése továbbra sem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet, és nem rontja az erdők természeti állapotát sem - tette hozzá a tárcavezető.Tovább >>>
„A veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról” címmel jelent meg egy új, Orbán Viktor miniszterelnök által szignózott kormányrendelet a legfrissebb Magyar Közlönyben, ami azt mondja ki, hogy „a fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozóan jogszabályban vagy hatósági döntésben megállapított korlátozást nem kell alkalmazni”.Tovább >>>
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság második alkalommal rendezte meg a Peszéri Fanyűvő Kupát a Peszéri-erdőben, hazánk egyik legszebb alföldi erdejében. A csapatok feladata a rendkívül nagy természetvédelmi problémát okozó inváziós fafajok kisebb (általában 1-3 éves) egyedeinek teljességre törekvő, végérvényes eltávolítása volt. Tovább >>>
Sopron határán találtak egy német légibombát az erdészek. Tovább >>>
Országszerte megnövekedett az igény a tűzifavásárlás iránt. Nincs ez másképp a Balatonszepezdi Erdészetnél sem, ahol a munkatársak készlethiányra hívják fel a figyelmet. Tovább >>>