Koppány napja
A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. 2022. október 5-én tartotta meg hagyományos trófeamustráját Alsóperén.
Ugron Ákos Gábor vezérigazgató köszöntőbeszédét követően, Németh Attila tájegységi fővadász elmondta, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is az aszályos időjárási körülmények és a hirtelen hőmérsékletingadozások nehezítették a szarvasbőgés lefolyását a tájegységen.
A szeptemberi gímbika szezonról Dr. Szekrényes Tamás, a VERGA Zrt. vadgazdálkodási és halgazdálkodási ágazatvezetője tartott részletes szakmai ismertetőt, aki beszédében elmondta, hogy a 2022/2023. vadászév kezdetén hamar kiderült, hogy jelentős változások jelentkeznek. A rohamosan növekvő anyag és szolgáltatási árak rendkívüli odafigyelést érdemeltek, amelyet csak tetézett a több mint egy évszázada nem látott forróság, és az ezt követő aszály. Bizonytalanná vált a vadföld-gazdálkodás sikeressége, és jelentős forrásokat igényelt a vízpótlás, a kiszáradt dagonyák és patakok miatt.
“Ezekkel az előjelekkel vártuk a szeptembert, de nagy örömünkre a Covid-19 már nem tizedelte meg a hozzánk látogató vendégek számát. 124 vadászvendég tisztelte meg vadászterületeinket, akik 157 szarvasbikát ejtettek el, ami egy nagyon rendkívülinek mondható 127 %-os teljesülési arány. Ezzel a vadgazdálkodási tervünk ezen része 71 %-a teljesült. Viszonylag sok, több mint 30 utánkeresést végeztünk vérebekkel, aminek köszönhetően alig kellet sebzést regisztrálnunk. A trófea szemlén a 3 erdészet 75 trófeája került bemutatásra, valamint egy érett, minap elejtett öreg muflon kos került terítékre. A Zirci Erdészetnél 68 db, Kab-hegyen 50 db, Királyszálláson 39 db bika került elejtésre. A bikák átlagsúlya 5,93 kg, amiből 19 db ezüst, 64 db bronz minősítést kapott, ez az eddig bírált bikák esetében 53 %-os érmes arányt jelent. A legnagyobb trófeatömegű bika a Zirci Erdészetnél esett, 9,95 kg” - mondta el.
Az ágazatvezető köszönetét fejezte ki a társaság szakszemélyzetének a vadászterületek előkészítő, valamint a színvonalas, eredményes kísérési munkájáért.
Az átfogó értékelés követően, a Kab-hegyi, a Királyszállási és a Zirci erdészetigazgatók a terítékre kerülő gímbikák mellett értékelték az idei szarvasbőgést a saját vadászterületeik tekintetében. A beszédek Ugron Ákos Gábor vezérigazgató szavaival zárultak, aki szintén köszönetét fejezte ki a sikeres vadászatban közreműködő kollégáinak és az egész éves sikeres együttműködésért a hatóságoknak, az érdekképviseleteknek, az MH Bakony Harckiképző Központnak, valamint a térségi vadászatra jogosultaknak egyaránt, majd megnyitotta a trófeaszemlét a látogatók számára.