Aurél napja
Folynak a faápolási munkák hazánk zöldterületein, így megkérdeztük a STIHL szakemberét, hogy mely eszközöket ajánlja erre a területre.
Tovább >>>Rendkívül keresettek idén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomára épülő szakirányú továbbképzései: az újonnan felvett hallgatók 340 fős létszáma közel duplája a tavalyinak.
Tovább >>>A Program folytatásában ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhetnek fákat. 10 000 db sorfa áll majd rendelkezésére, amiből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Tovább >>>Ahogy arról már írtunk, augusztusban újra STIHL fakitermelő versenyen drukkolhatunk a legjobb csapatoknak Bükkzsércen. Az esemény augusztus 28-án zajlik majd, miközben Szegeden egy szintén nagyon kedvelt versenyt rendeznek meg: augusztus 27. és 29. között jön a Faápoló Magyar Bajnokság!
Tovább >>>2020. decemberében, a trianoni emlékév végén, több mint két évig tartó kutatói és szerkesztési munka befejeztével, megjelent a békediktátum erdőgazdálkodási hatásait bemutató egyesületi, centenáriumi kiadvány - közölte hivatalos honlapján az Országos Erdészeti Egyesület.Tovább >>>
A Magyar Faápolók Egyesületének támogatásával és részvételével favizsgáló és faápoló szakirányú továbbképzési szak indul a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karán. A képzés célja hogy a hallgatók naprakész tudást szereznek a favizsgálat és faápolás minden területéről.
Tovább >>>Viharban sérült meg az a fekete gólya fészek, amit a napokban állítottak helyre és helyeztek vissza egy Szentgotthárd közeli erdőben, az Őrségi Nemzeti Park területén. A nem mindennapi feladatra az M&B Tree Tech Nagykanizsa faápolóját, Mátai Mihályt kérték fel, aki örömmel vett részt a természetvédelmi feladatban.
Tovább >>>Színvonalas pályákon, látványos versenyen mutathatták meg tudásukat magyar és külföldi faápolók a Margit-szigeten július utolsó hétvégéjén. A jubileumi, V. Faápoló Magyar Bajnokságon 25 szakember teljesítette az öt versenyfeladatot, ami minden esetben a tényleges munkát imitálta: a dobózsinór dobást, a gyorsmászás két változatát, a társmentést vagy éppen a munkamászást.
Tovább >>>2019. július 27-28. között izgalmas programlehetőség kínálkozik a Margit-szigeten, ugyanis ott kerül megrendezésre az V. Faápoló Magyar Bajnokság. Az ingyenes rendezvényre szeretettel várunk minden érdeklődőt.
Tovább >>>Idén ötödik alkalommal gyűlnek össze az ország legjobb faápolói, hiszen július 26. és 28. között a Margitszigeten rendezik meg az idei Faápoló Magyar Bajnokságot. A rangos és látványos eseményen ezúttal is komoly verseny várható.
Tovább >>>A FŐKERT Nonprofit Zrt. kezelésében álló Városmajor gyönyörű parkja és fái adnak otthont a IV. Faápoló Magyar Bajnokságnak 2018. augusztus 25-26-án. Az ingyenesen látogatható rendezvényen látványos bemutatók során nyerhetnek bepillantást a látogatók az aktuális faápolási módszerek világába.
Tovább >>>A közadakozásnak is köszönhetően megjelent a Gyökerek és lombok 11. kötete. Tizennégy izgalmas erdész életutat olvashatunk a lapjait forgatva.Tovább >>>
A már online is elérhető Örökzöld történetek című kisfilm-sorozat célja bemutatni a FŐKERT tevékenységének különlegességeit, kulisszatitkait, mégpedig olyan szakemberek közérthető tolmácsolásában, akik minden nap Budapest zöldebbé tételén munkálkodnak.
Tovább >>>Az Országos Erdészeti Egyesület alapításának 150. évfordulója alkalmából páratlan könyvsorozatot indított útjára 2016. március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából rendezett Bedő Albert szoboravató ünnepségen.Tovább >>>
Hiánypótló kiadványt mutatott be a Földművelésügyi Minisztérium épületében az Ipoly Erdő Zrt. csütörtök délután. A „Vadregényes erdőtáj - a Börzsöny” címet viselő tájmonográfia 600 oldalon keresztül mutatja be a Börzsönyt - a földtani múlttól a növény- és állatvilágon valamint az ember tájformáló tevékenységén át egészen napjaink erdőgazdálkodásáig.Tovább >>>