Auguszta napja
A már online is elérhető Örökzöld történetek című kisfilm-sorozat célja bemutatni a FŐKERT tevékenységének különlegességeit, kulisszatitkait, mégpedig olyan szakemberek közérthető tolmácsolásában, akik minden nap Budapest zöldebbé tételén munkálkodnak.
A FŐKERT Nonprofit Zrt. Magyarország legnagyobb kertészeti cége és a legidősebb is, 2017-ben ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. Ugyanakkor szakmai műhely, tudásközpont egyben és leányvállalatai révén széles spektrumú kertészeti tevékenységet folytat. A városi zöldterületek, a parkok és fasorok napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a közbeszédben, így a FŐKERT szerepének kiemelt figyelem jut. Tevékenységének bemutatására készítette el a most bemutatott kisfilm-sorozatot Örökzöld történetek összefoglaló címmel, melyek elkészítésére az Északi Támpont Közhasznú Egyesületet kérte fel.
Az epizódok mindegyike a FŐKERT szerteágazó tevékenységének egy-egy szeletét dolgozza fel, a tervezéstől kezdve, a faápoláson vagy éppen a természetvédelmi területek kezelésén át az innovatív fejlesztések bemutatásáig. Az egyes kisfilmek stílusa dokumentarista jellegű, céljuk, hogy ismeretterjesztő jelleggel hívják fel a figyelmet a budapesti parkok hasznosságának a sokszínűségére (pl.: közösségi-, szabadidős-, rekreációs-, oktatási helyszínek) és a városi zöldfelületek üzemeltetése révén a FŐKERT által végzett munka jelentőségére. Az Örökzöld történetek sorozat további célja, hogy a FŐKERT Nonprofit Zrt. mai tevékenységét, fejlesztéseit, a fővárosi zöldterületek kezelésében betöltött szerepét közérthetően és látványosan mutassa be a nézőnek.
(Főkert Nonprofit Zrt.)