Zéno napja
A hétvégén elkezdődtek a kármentesítési munkálatok a Sajó szlovákiai szakaszán - erősítette meg Ján Budaj Szlovákia környezetvédelmi minisztere Nagy István agrárminiszternek. A két tárcavezető videókonferencia keretében egyeztetett a folyó állapotáról, hétfőn. Tovább >>>
Immár több mint két hete az alsósajói vasércbánya altárójából vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik a Sajó folyóba az egykori Siderit üzem telephelyénél - számolt be róla a Tények. Tovább >>>
Egy első, és kettő második helyezést is elértek a Roth Gyula Szakgimnázium diákjai a 17. Erdésztanulók Európa-bajnokságán, amelynek szombaton tartották a díjátadó ünnepségét. A nemzetközi versenyen magyar csapat még sohasem ért el ilyen jó eredményt - számol be az eseményről a sopronmedia.hu.Tovább >>>
Az idei évben 32. alkalommal rendezték meg a brünni Forestry Versatiliy-t, avagy az Erdőmérnök Hallgatók Európa-bajnokságát, amely ezúttal április 16-21 között zajlott.Tovább >>>
„Zöld szív” – ezzel az elnevezéssel szervezett jótékonysági fotókiállítást az Északerdő Zrt. a Miskolc Plaza emeletén. A tárlaton a társaság dolgozói által készített képek láthatók, az azok eladásából származó összeget pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház munkáját támogató Segíts Élni Alapítvány kapja meg. A szervezet a koraszülött gyermekeket támogatja.Tovább >>>
Folytatódott az áremelkedés a termőföldpiacon 2016-ban, a földterületek értéke átlagosan 11,2 százalékkal haladta meg a 2015. évi szintet, így egy hektár szántó országos átlagban 1,22 millió forintot ért - ismerteti a Takarék Agrár Igazgatóság és FHB Bank közös elemzése.Tovább >>>
Kárpátalján, az Ungvári járásban a helyi erdészek és rendőrök közösen dolgoznak a fenyőfák illegális kivágása ellen. Bár a szakemberek az értékesítést még nem kezdték meg, az Ókemencei Erdészet több mint fél hektáros ültetvénye környékén már fokozottan védik a leendő karácsonyfákat, és az erdőkben is kiemelt ellenőrzések lesznek. Erről a karpatinfo.net számolt be a a Pmg kárpátaljai hírportálra hivatkozva.Tovább >>>
Az ukrán kormány fontolgatja, hogy magáncégeknek koncesszióba adná az ország állami erdőit, és megszüntetné az állami erdőgazdaságokat. Ezen kormányzati elképzelés ellen tiltakoztak a Beregszászi Járási Tanács épülete előtt a Beregszászi Erdőgazdaság munkatársai - számolt be az esetről a karpataljalap.net híroldal.Tovább >>>
2017. október 12-án és 13-án Piliscsabán rendezték meg a Dr. Szepesi László Erdészeti Gépész Országos Emlékversenyt, ahol a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai több kategóriában is diadalmaskodtak, és egyedüli magyar csapatként kvalifikálták magukat az Ifjúsági Erdész Európa Bajnokságra.Tovább >>>
A STIHL néhány hónapja mutatta be hivatalosan legújabb motorfűrészét, a 72 köbcentiméteres STIHL MS 462-t. Az egyelőre csak néhány országban, Németország, Ausztria és Svájc mellett Magyarországon kapható gép két régi típust is felvált, így mostantól nem kell azon gondolni, hogy az MS 461-et vagy az MS 441-et vásároljunk-e meg. Csak levesszük a polcról a legújabb fejlesztést, és már dönthetünk, gallyazhatunk, darabolhatunk is.Tovább >>>
A Magyar Természetfotósok Szövetsége november 7-én tartotta meg az Az év természetfotósa díjátadó ünnepséget és az ehhez kapcsolódó kiállítás megnyitóját a Magyar Természettudományi Múzeumban. Az év ifjú természetfotósa címet Reinhoffer István, a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium erdész diákja nyerte el. A fiatal tehetséggel a Soproni Téma portál rövid interjút is készített.Tovább >>>
A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2017. április 10-én a Győri Erdészet patkányosi vadászházában és környékén rendezte meg a már hagyományosnak számító „Év Erdésze” verseny helyi fordulóját, amelyen a társaság négy erdészetének összesen 39 erdésze mérte össze szakmai tudását.Tovább >>>
Két ezüst, négy bronz és három kiválósági éremmel tért haza a magyar csapat a szakmák Európa-bajnokságáról, a EuroSkills Göteborg 2016 versenyről, amelyen 16 magyar fiatal 14 szakmában képviselte hazánkat.Tovább >>>
Ezzel a címmel jelent meg kötet dr. Balassa Gyula, az Országos Erdészeti Főigazgatóság egykori vezetőjének életéről. A könyv szerzője Fáczányi Ödön. A "főerdész és fővadász" még élő kollégái, a szakma képviselői elismeréssel emlékeznek a 40 éve elhunyt szakemberre - olvashatjuk a könyv fülszövegében.
Tovább >>>