A koraszülöttekért fogtak össze az erdészek

„Zöld szív” – ezzel az elnevezéssel szervezett jótékonysági fotókiállítást az Északerdő Zrt. a Miskolc Plaza emeletén. A tárlaton a társaság dolgozói által készített képek láthatók, az azok eladásából származó összeget pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház munkáját támogató Segíts Élni Alapítvány kapja meg. A szervezet a koraszülött gyermekeket támogatja.
A koraszülöttekért fogtak össze az erdészek
. A kiállítás megnyitóján Dr. Sárhegyi Zoltán, az Északerdő Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke azt mondta: "az erdész minden nap templomba megy, az erdő templomába, ahol olyan dolgokkal találkozik, amiket csak a hozzáértő, nyitott szívű ember láthat meg. A pillanat, amit az erdész munkája képvisel, része az örökkévalóságnak. Az örökkévalóságnak pedig egy felemelő pillanata a gyermek születése. Akik abban segítenek, hogy egészséges gyerekek jöjjenek világra, ugyanolyan istenáldotta tevékenységet folytatnak, mint az erdészek". ZöldSzív 002a A résztvevőket köszöntve Bózsó Gyula, az Északerdő Zrt. műszaki osztályvezetője úgy fogalmazott: "az erdészek erdővel ápolt, különleges viszonya tetten érhető minden kiállított képen. Azok az emberek, akik ezeket készítették, nem hivatásos fotósok, hanem erdészek, akik rajongásig szeretik munkájukat, és munkahelyüket, az erdőt. Az erdőt, ami biológiai értelemben a Föld legbonyolultabb és legösszetettebb természeti kincse, amit óvni, védeni, gyarapítani kell". ZöldSzív 003a A Segíts Élni Alapítványt 24 éve 7 édesanya hozta létre, hogy a koraszülötteknek segíthessenek. 15 éve foglalkoznak koraszülöttek mentésével és szállításával. A befolyt összegekből speciális eszközöket, műszereket és olyan kiegészítőket vásárolnak, melyekkel kényelmesebbé, komfortosabbá tehetik a babák mindennapjait ellátásuk során – ismertette Afonyiné Kaló Tünde, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főnővére. ZöldSzív 004a A Miskolc Plaza területén 47 képet állítottak ki, ezeket az Északerdő Zrt. munkatársai (Bózsó Gyula, Buday Péter, Fehér János, Koroknai József, Mihók István, Molnár Viktor, Váradi Gábor) készítették. A fotók megvásárlására 2017. december 1. és 2018. január 10. között van lehetőség. ZöldSzív 001a (Északerdő Zrt. nyomán) erdomezolike