Zéno napja
Meglepő hibázások, fülledt meleg, feladott továbbjutás, kétszer is kieső versenyző, hibátlan bajnok és új generációs dobogósok. Röviden így lehetne összefoglalni a július 29-i, karádi STIHL Timbersports felkészülési versenyt, amit megkérdőjelezhetetlenül a 21 éves Strúbel Bence nyert meg - zsinórban a negyedik felnőtt megmérettetését. Mögötte a mindössze egy éve versenyző dányi Szabó Péter állhatott dobogóra, míg Andráska Zoltánnak is meglett a régóta áhított dobogós eredmény.
Tovább >>>Tavaly ilyenkor körülbelül 3600 forint volt egy mázsa hasított tűzifa, idén ugyanezért már 4490 forintot kell fizetni. Az árak tehát mintegy 25 százalékkal emelkedtek, miközben a készletek lassan kimerülnek.
Különösen aktuális témával szólította meg az Országos Erdészeti Egyesület a hazai zöld energiaiparban érdekelt piaci, jogalkotói, önkormányzati, felsőoktatási szereplőket a „II. Erdei Szabadegyetem Döntéshozóknak” rendezvényen. A résztvevők a fa alapú biomassza-felhasználás lehetőségeit ismerhették meg elméleti és gyakorlati szinten egyaránt. A meghívottak aktivitására, a szakemberek közötti szinergiára épülő csapatmunka alkalmat kínált egymás szakterületének, szempontjainak, munkájának megismerésére, az egyes területeken átnyúló hatékony munkakapcsolatok kiépítésére. Tovább >>>
Bár március 31-én megérkezett a várva várt eső, az aszályos tavasz megtette a hatását, és rengeteg erdőtűzről, vegetációtűzről számolhattunk be az Erdő-Mező oldalán is. Nem volt ez másként az Egererdő Zrt. területén sem, amiről március 29-én egy posztot is készített az állami erdőgazdaság.Tovább >>>
Nincs FeHoVa állami erdőgazdaságok nélkül. Ahogy minden évben, úgy 2022-ben is a szokásos körpavilonban kapott helyett a - mostmár - 21 erdészeti társaság, amelyet a megszokott módon körbejártunk. A legtöbben vadászati ajánlattal, trófeákkal, erdei szállásokkal, vadászfestményekkel készültek a kiállításra.Tovább >>>
Az erdész szakma többszáz éves hagyománnyal rendelkező hivatás. Eredeti és máig érvényes küldetése a természeti erőforrásokkal, különösen a fákkal való okos, előrelátó gazdálkodás. Az Országos Erdészeti Egyesület az idei, XXV. Erdők Hete alkalmából kampányt indít, amelynek témája: „Erdők és erdészek”. A kampány középpontjában az erdőgazdálkodás, az erdő gondozása, fenntartása, gyarapítása, mint fenntartható gazdálkodási forma áll. Tovább >>>
Korábbi cikkünkből olvasóink már megismerhették Milus Zoltánt, és Veszprém megyében alkalmazott apróvad-védelmi technológiáját. A várkeszői termelő AKG-s táblájának szegélyébe már az előző idényben vadföld magkeveréket vetett, ami 2021-ben sem volt másként. Míg tavaly az erdő melletti sávban a facélia dominált, és az őszi búza szélét élénk lila csík díszítette, addig az apróvad számára létesített, a vadkár-elhárítást segítő szegélyből ezúttal a mézontófű kikerült, az egész kombináció mindössze öt növényt tartalmazott. A tábla belsejében viszont éppen facélia vetőmag-előállítás zajlott. Igazi földi mennyországa ez a biodiverzitásnak – különösen a méheknek.Tovább >>>
A koronavírus járvány kezdete óta első alkalommal gyűlt össze az Egererdő Zrt. erdész kollektívája, a Parádfürdői Erdészet területén lévő Rudolf-tanyán. A Bükkből, a Mátrából és a Heves-Borsod dombvidékről érkező kollégák az Év Erdésze verseny elődöntőjén vehettek részt ebben a csodás környezetben. Tovább >>>
A XVIII. században a későbbi Monarchia Osztrák Örökös tartományaiból, ezen belül a mai Magyarország nyugati részéről, Sopron, Vas és Zala megyéből megindult a szekerező kereskedelem, azon belül is elsősorban a gabonaszállítás Bécs és a közeli osztrák (Stíria, Salzburg, Felső-Ausztria és Karinthia) tartományok felé. A fuvarozáshoz erős, igénytelen és könnyen kezelhető lovak kellettek. Ezért a nyugat-magyarországi fuvarosok előszeretettel hoztak magukkal az itthon lévőnél tömegesebb, nagy terhek vontatására alkalmasabb nóri és pinzguai lovakat. Tömeges elterjedésük az 1880-as évekre tehető.Tovább >>>
Sajnálatos tény, hogy az afrikai sertéspestis okozta fertőzés az ország számos pontja mellett a Mátra után a Bükkben is megjelent. Emiatt egyre gyakrabban fordulhat elő, hogy az erdőlátogatók kirándulásuk során vaddisznó tetemet találnak. Az EGERERDŐ Zrt., mint a terület legnagyobb vadgazdálkodója, a túrázók segítségét kéri!Tovább >>>
Az enyhe őszies, sáros idő után hirtelen beköszöntött a hideg és a fagy. A változó időjárástól függetlenül biztonsággal ki tudjuk szolgálni a lakosságot és a partnereinket, sőt a legtöbb erdészetnél még száraz tüzelőanyag is van készleten – mondta Zay Zsolt, az EGERERDŐ Zrt. kereskedelmi vezetője.Tovább >>>
A Mátravasút fejlesztéséhez hasonló beruházások megerősítik a vidék turisztikai vonzerejét, és bizonyítják az idelátogatóknak, hogy Magyarország nem csak Budapestből és a Balatonból áll - mondta Nagy István agrárminiszter a kisvasút 635 millió forintos támogatással megvalósított felújításának csütörtöki projektzáróján Gyöngyösön.Tovább >>>
Folyamatosan emelkedett az őshonos lófajták állománya az utóbbi öt évben az Agrárminisztérium és a tenyésztők szoros együttműködésének, valamint az őshonos támogatásoknak köszönhetően - közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Tiszaföldváron.Tovább >>>
Egyhektáros emlékerdővel gyarapítják Felsőtárkány közelében a fásított területeket; az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából az Egererdő Zrt.-nél ültetett emlékerdő újabb állomása lehet a környékbeli kirándulásoknak - mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára Felsőtárkányban kedden.Tovább >>>
Már közismert az erdők szerepe a klímaváltozás hatásainak mérséklésében. A fás növényzet kulcsfontosságú az élethez, hiszen oxigént termel, széndioxidot köt meg, javítja a levegő minőségét, védi a talajt, és a felszín alatti vízbázist. Védelmi szerepe mellett kedvelt ökoturisztikai célpont az aktív kikapcsolódásra vágyók körében. Mindeközben pedig a hazai gazdaság számára, faanyag formájában, megújuló energiaforrást biztosít - olvasható az Egererdő Zrt. pénteki sajtóközleményének elején.Tovább >>>