Appolónia napja
2023-ban 10. alkalommal rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság dél-alföldi regionális versenyét. Ásotthalmon ezúttal 12 csapat ragadott fejszét és motorfűrészt. Az április 22-i, jubileumi alkalom kifejezetten éles versenyt hozott, a dobogósok között mindössze apróbb hibák döntöttek, és nagy volt a harc a legjobb ötbe kerülésért is. Idén ugyanis hat regionális versenyről öt-öt gárda juthat be a szeptemberi országos döntőbe.
Tovább >>>Újabb négyoldalú megállapodás született az ország legnagyobb megyéjében.
Tovább >>>Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség két férfival szemben, akiknek erdőgyérítés közbeni mulasztásai munkatársuk halálához vezettek – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.
Tovább >>>A Településfásítási Program harmadik ütemben 2023 tavaszán és őszén tízezer sorfát ültethetnek el 443 nyertes településen Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjának keretében - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Vértesszőlősön tartott sajtótájékoztatóján.
Tovább >>>A munkaerőhiány mellett a klimatikus változások is nehezítik hazánk területén az árutermelő málnatermesztést. A MATE Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpont Fertődi Kutatóállomásán napjaink meteorológiai szélsőségeinek kiküszöbölésére technológiai kísérletekben, árnyékolási rendszerekben, agrárerdészeti módszerekkel keresik a megoldást a szélsőségek tompítására. Nemes nyár klón alkalmazásával kedvezőbb mikroklíma teremthető az ízletes gyümölcs fejlődéséhez.
Tovább >>>239 fő középfokú végzettségű jogosult erdészeti szakszemély 2023. június 30-án lejáró jogosultsági időszakáról tájékoztat az NFK Erdészeti Főosztálya. Meghosszabbítási kérelmüket lakóhelyük vagy tartózkodási helyük szerint illetékes vármegyei kormányhivatal erdészeti hatóságához nyújthatják be. A hosszabbítás feltételeként részt kellett venniük az NFK által meghirdetett kötelező kiegészítő képzésen, valamint rendelkezniük kell – szakmai kiegészítő képzések, rendezvények után járó – 72 kreditponttal.
Tovább >>>A szárazság és a hőhullámok miatt az európai erdők zöld lombkoronái az idei, nyári hónapokban is bebarnulhatnak. Az Euronews egy új tanulmányra hívja fel a figyelmet, amely szerint tavaly a mediterrán és közép-európai erdők 37 százalékát érintette ez a jelenség.
Tovább >>>Hazánkban nagyobb felületen termesztik a következő hetekben virágzó bodzát, mint egyéb bogyósokat.
Tovább >>>Immár hagyományosan, idén tavasszal is online fórumot indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az erdőkhöz kötődő jogcímek Egységes kérelemben (EK) való kezeléséről. A fórumhoz csatlakozók az EK mellett a 2023-27-es időszakra szóló új Közös Agrárpolitika tervezett erdészeti célú támogatási lehetőségeibe is betekintést nyerhetnek majd.
Tovább >>>A hosszú hétvége első felében még hideg, csapadékos időre kell számítani, többfelé várható eső, havas eső, havazás, a maximumhőmérséklet 10 Celsius-fok körül lesz. Húsvétvasárnap lassú melegedés kezdődik, hétfőn pedig már többórás napsütésre lehet számítani, 12-17 fokos maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Tovább >>>Az erdőgazdálkodói javaslatok ezentúl elektronikus úton is benyújthatók a körzeti erdőtervezéshez – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztálya.
Tovább >>>Erdőfelújítás zajlott a hét elején Ásotthalom a Bedő Albert erdészeti iskola tanulmányi erdejében – hívja fel a figyelmet a Délmagyar. A diákok gépi segítséggel két nap alatt 12 ezer csemetét ültettek ki, amiből úgy ötszáz marad meg. Erdő ötven év múlva lesz belőle.
Tovább >>>A békászó sas jelenléte egyfajta bizonyíték a környék jó egészségi állapotára: zavartalan, idős erdőre van szüksége a fészkeléshez és megfelelő mennyiségű gyepre – amely az erdőhöz hasonlóan fontos társulás – a vadászathoz – írja Kozma Attila a Bükki Nemzet Park Környezeti Nevelési Csoporjának vezetője a a Bükki Nemzet Park Igazgatóság honlapján.
Tovább >>>Több mint nyolcvan városlakó vett részt pénteken, Nyíregyházán, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete által szervezett önkéntes faültetésen.
Tovább >>>Egy új tanulmány feltárta, hogy az erdőpusztulás megváltoztatja az időjárást a világ három legnagyobb megmaradt trópusi esőerdejében – hívja fel a figyelmet az NPR.
Tovább >>>