Zéno napja
A The Plus névre hallgató, a tervek szerint szén-dioxid-mentes gyár a norvég erdők mélyén, Magnor falu mellett épül. A megbízó a skandináv Vestre cég, a tervező a dán sztárépítész által vezetett BIG (Bjarke Ingels Group). Minderről a Forbes számolt be honlapján.
Tovább >>>Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg január 27-én a nyílt iparifa-árverést az Alsó-Ausztriai Heiligenkreutzi Apátságban. Összesen 752 törzs (15 fafajból), 652 tömörköbméter iparifát kínált fel 110 erdőgazda és erdészet az előírás szerinti értékbecslés után a faanyagvevők számára. 15 törzs esetében célloztak meg 1000 EUR feletti köbméterenkénti árat.
Tovább >>>A Szlovák Köztársaság Fafeldolgozóinak Szövetsége felajánlotta együttműködését a hamarosan megalakuló kormánynak annak a programtervezetnek a kidolgozásában, amely működésüket, további tevékenységüket szabályozná. A szövetség vezetői és dolgozói üdvözlik, hogy a most alakuló kormánykoalíció programjában szerepel a szlovák erdőgazdálkodás és fafeldolgozó ipar észszerűsítése, a szlovák gazdaságba való intenzívebb bekapcsolása.
Tovább >>>Egészen meghökkentő kutatással állt elő egy belga kutatócsoport, melyben azt taglalják, hogy miként tudná a fa leváltani a vegyiparban a mai napig széles körben használt kőolajat. Az ötlet elsőre furcsának tűnik, de a tudósok szerint a dolog nemcsak megvalósítható, hanem költséghatékonyabb és kevésbé környezetszennyező is a jelenlegi megoldásoknál – írja az EurekAlert.
Tovább >>>Dél-Korea faanyag-kereskedelmet korlátozó intézkedéseket vezetett be az illegális fakitermelések visszaszorítására - tájékoztatott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Tovább >>>Az ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys) behurcolásának megakadályozására érdekében szigorított intézkedéseket vezetett be az ausztrál növényvédelmi hatóság 2019. szeptember 1. és 2020. május 31. közötti időszakra. Az intézkedés – számos európai országgal együtt – Magyarországot is érinti.
Tovább >>>Tavaly decemberben megjelent Kecskés Róbert tollából "A golyós fegyvervásárlás 7 buktatója" című könyv, ami a hazai vadászati szakirodalomban hiánypótló alkotás, hiszen ilyen, az átlagos vásárlót segítő művel eddig nem találkozhattunk. Ennek kapcsán beszélgettünk a szerzővel könyvéről, és persze a megíráshoz vezető útról is.
Tovább >>>Közbeszerzési csalás, adócsalás, tisztességtelen verseny és illegális fakitermelés gyanújával rendelt el házkutatást a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerdán az osztrák Holzindustrie Schweighofer faipari cég romániai üzemeinél és bukaresti központjánál.
Tovább >>>Kisvonatozni mesés! Ez a gondolat indította útjára azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen megszületett a „Kispöfögők” mesekönyv-sorozat és annak első kötete, a „Miki és a lillafüredi kisvasút” című kiadvány.
Tovább >>>A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás egyik fontos eszköze lehet a több évszázados hagyománnyal rendelkező agrárerdészeti termelési kultúra alkalmazása Magyarországon - jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján pénteken Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
Tovább >>>Tizenhárom éve nem kereskedtek olyan drágán a chicagói kereskedelmi tőzsdén (CME) a fűrészáru (angolul lumber) termékekkel, mint most - írja a napi.hu. Az észak-amerikai piacon mintegy 260 köbméternyi fát legutóbb 2005 márciusában kötötték 410 dollárnál drágábban. Most pénteken pedig már 425 dollárért is történt kötés, miközben januárban még 304 dollárnál járt az árfolyam.
Tovább >>>A Vértesi Erdő Zrt. könyvet adott ki Inokai Balázs szerkesztésében. A "Vitéz Szekeres Károly a MEVME utolsó elnökének élete" című kiadvány a Magyar Erdészeti és Vadászati Műszaki Segédszemélyzet Országos Egyesületének és vezetőjének állít emléket.
Tovább >>>Játssz az Erdő-Mezővel és nyerd meg a Park Kiadó legújabb könyvét. A helyes választ adók között 2016. december 14-én kisorsolunk 5 db "A fák titkos élete" című könyvet. A kiadvány értéke: 3490 Forint. Beküldési határidő: 2016. december 13., éjfél.
Tovább >>>Decembertől kapható, de az Erdő-Mező honlapján november 30-ig már kedvezményesen előrendelhető a "Földünk ipari fái" című, egyedülálló kézikönyv, amely mintegy 200 különböző faanyagot mutat be 1300 fotóval erdészeti és faipari szakemberek és a fát szerető műkedvelők számára. Az ERFARET Nonprofit Kft. kiadásában megjelent könyvet jól használhatják az asztalosok, fafaragók és szakképző intézmények, mint műszaki kézikönyvet és oktatási szemléltetőeszközt.
Tovább >>>Új műszaki tankönyveket mutattak be a 2016-os innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállításon. Az Erdészeti gépek és az Erdőhasználat című köteteket most az Erdő-Mező is bemutatja.
Tovább >>>