Paszkál napja
Komoly kihívások elé állították az első magyarországi tulajdonossal rendelkező TERRI harvestert. A gyérítési fakitermelő gépnek ugyanis egy sűrű, kifejezetten nehezen kezelhető akácosban kellett dolgoznia. Videós tudósításunk a helyszínről!
Tovább >>>A hét elején folytatódik a csapadékos, hűvös idő, de a hét második felében csökken a csapadékhajlam és több órára kisüt a nap – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Tovább >>>2023-ban 10. alkalommal rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság dél-alföldi regionális versenyét. Ásotthalmon ezúttal 12 csapat ragadott fejszét és motorfűrészt. Az április 22-i, jubileumi alkalom kifejezetten éles versenyt hozott, a dobogósok között mindössze apróbb hibák döntöttek, és nagy volt a harc a legjobb ötbe kerülésért is. Idén ugyanis hat regionális versenyről öt-öt gárda juthat be a szeptemberi országos döntőbe.
Tovább >>>Újabb négyoldalú megállapodás született az ország legnagyobb megyéjében.
Tovább >>>A román rendőrség 765 fegyverekkel, robbanóanyagokkal és veszélyes anyagokkal kapcsolatos bűncselekményt leplezett le, és több mint 400 fegyvert, több mint 13 000 lőszert, 5386 kilogramm vadhúst és 197 trófeát foglalt le az orvvadászat megelőzésére és leküzdésére irányuló országos akció során – hívja fel a figyelmet a Krónika Online.
Tovább >>>Illegális vadászathoz használt eszközöket, vadhúst és trófeát, valamint egy fegyvergyűjteményt is lefoglaltak a Nógrád vármegyei rendőrök – hívja fel a figyelmet a police.hu.
Tovább >>>Az orvvadászat bűntette és lopás bűntette miatt indult ügyben vádiratot nyújtottak be azzal a férfival szemben, aki számszeríjjal illegálisan vadászott gímszarvasra – hívja fel a figyelmet az Ügyészség.
Tovább >>>Visszaesik a hőmérséklet a jövő hét elején: visszatérnek az éjszakai fagyok és napközben sem várható 10 Celsius-foknál magasabb csúcshőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Tovább >>>A Bakonyerdő Zrt. több mint 50 munkatársa vett részt a társaság által szervezett véradáson.
Tovább >>>A Zalaerdő Erdészeti Zrt. nyílt, egyfordulós pályázatot hirdet a Tormafölde-Kiscsehi erdészeti feltáróút felújítására.
Tovább >>>A HEKTÁR Magágy podcastsorozatának újabb adásában, ezúttal nem technológiákról, fenntartható megoldásokról lesz szó, hanem azok megalapozásáról. A Közös Agrárpolitika támogatásairól, jelenleg és jövőbeli mezőgazdasági pályázatokról.
Tovább >>>Február 12-én elhunyt Vízhányó László, a DALERD Zrt. Csongrád-Csanád Vármegyei erdészeti igazgatója.
Tovább >>>Az Agrárminisztérium keresi Magyarország legkedveltebb erdei helyét, természeti kincsét. A 22 héten át zajló szavazás résztvevői nyereményjátékban vehetnek részt, amelyen ajándékcsomagokat nyerhetnek.
Tovább >>>Hatósági áron kínálnak Erdélyből származó tűzifát a tuzifanagyker.hu oldalon, az alacsony árért cserébe azonban előre utalást kérnek a vásárlóktól. A gondosan felépített, tartalmában is megnyerő oldal hiteles felület látszatát kelti, azon többek között ügyfélszolgálati idő, hírblokk, valamint részletes leírás is megtalálható – hívja fel a figyelmet a Nébih. A közlemény szerint gyanúra adhat okot, hogy az EUTR nyilvántartási szám hiányzik az eladónál.
Tovább >>>Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás központi eseménye húsz napon át várta a látogatókat 2021. szeptember 25. és október 14. között a Budapesten található HUNGEXPO Kongresszusi és Kiállítási központ teljes területén.
Tovább >>>