Miksa napja
A Mátravasút fejlesztéséhez hasonló beruházások megerősítik a vidék turisztikai vonzerejét, és bizonyítják az idelátogatóknak, hogy Magyarország nem csak Budapestből és a Balatonból áll - mondta Nagy István agrárminiszter a kisvasút 635 millió forintos támogatással megvalósított felújításának csütörtöki projektzáróján Gyöngyösön.Tovább >>>
Egyhektáros emlékerdővel gyarapítják Felsőtárkány közelében a fásított területeket; az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából az Egererdő Zrt.-nél ültetett emlékerdő újabb állomása lehet a környékbeli kirándulásoknak - mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára Felsőtárkányban kedden.Tovább >>>
A 2020-as év elején négy állami erdőgazdaság vezérigazgatója vonult nyugállományba. Az új vezetők kinevezését január elején Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár adta át, aki egyben méltatta a búcsúzó szakemberek több évtizedes tevékenységét.Tovább >>>
November 28-án az Agrárminisztérium Darányi Ignác termében tartotta meg Tisztújító Küldöttgyűlését az Országos Erdészeti Egyesület, melyen a megjelent 61 küldött megválasztotta a 2019-2022 közötti elnökségi ciklusra az Egyesület következő elnökét, a régióképviselőket, az Ellenőrző Bizottság elnökét és az Ellenőrző Bizottság tagjait.Tovább >>>
A heol.hu olvasói szerint, akinek elfogyott a tűzifája és pótolni szeretné, annak három hetet is várakoznia kell. Az Egererdő Zrt.-től azt a választ kapták a felvetésekre, hogy a felnémeti tűzifaudvarban azonnal hozzá lehet jutni a tűzrevalóhoz. Az erdőről szállítóknak viszont valóban három hét a várakozás.Tovább >>>
A ma embere rövid időre tervez. Gyors autó, gyors kaja, gyorstalpaló képzés, felgyorsult emberi kapcsolatok és még folytathatnám a sort. Mi, erdészek - hivatásunkból eredően - hosszabb távon gondolkodunk, hiszen az erdő megkívánja az akár 100 évig is tartó gondoskodást. Az emberek jönnek, mennek életünkben, változnak szakmai nézeteink, de az igazi barátságok, mély emberi kapcsolatok állandóak. Az erdészek zárt világában a kapcsolatok hosszú-hosszú évekig megmaradnak, akár több évtizedig is.Tovább >>>
Gondban vannak a hagyományos tüzelőanyaggal, különösen a tűzifával fűtők közül azok, akik eltervezték a telet, és már január közepére kifogytak a fából, vagy a szénből. Szinte lehetetlen gyorsan és „emberi” áron legális fűtőanyaghoz jutni. Elektromos árammal pótolható ugyan a fűtés, de az háromszor annyiba kerül.Tovább >>>
Az országban van egy tévhit, miszerint az erdő mindenkié, holott a magyar erdők 43 százaléka magántulajdonban van. A Magán-erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) elnöke szerint mégsem nagyon van példa arra, hogy valakit sikerült felelősségre vonni falopás miatt. Azt ugyanis lassan, apránként hajtják végre. Tovább >>>
A hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum adott otthont május tizennegyedikén a harmadik országos erdő- és szabadtéritűz-megelőzési konferenciának. Az előadók több szemszögből járták körbe az ilyen tüzek megelőzésének témakörét – tűzoltók, hatósági szakemberek, erdészek szólaltak fel.Tovább >>>
2015. január elsejével hivatalba lépett az Országos Erdészeti Egyesület 2014 év végén megválasztott új elnöksége. A tizenegy fős vezető testületben hat új tag van, öten a korábbi elnökség munkájában is részt vettek.Tovább >>>
Az eddigi elnöknek, Zambó Péternek szavazott bizalmat a következő négy éves időszakra az Országos Erdészeti Egyesület küldöttgyűlése a 2014. november 28-án tartott tisztújításon.Tovább >>>
Ősztől rendszerint megnő a falopások száma az erdőkben. Legtöbben persze ilyenkor nem maguknak szerzik be törvénytelenül a tűzrevalót, hanem elég jelentős haszonnal túladnak az eltulajdonított fán.Tovább >>>
Az OEE Egri Helyi Csoportja szakmai napot szervezett az Egererdő Zrt. támogatásával az erdészeteknél dolgozó kollégák részére 2013. november 5-én az Egri Erdészet területén. A program az egerbaktai ún. Rábca-völgyben kezdődött, ahol a mintegy 25 főnyi érdeklődőt köszöntötte Dobre-Kecsmár Csaba vezérigazgató, csoporttitkár, és Nahóczki László erdészetvezető. Ezt követően Garamszegi István volt erdészetvezető villantott fel néhány érdekességet tevékenységéből.Tovább >>>
Az MFB Zrt. hivatalos tájékoztatása alapján az MFB Zrt. Agrár és Turisztikai Befektetési Főigazgatóság vezetését a továbbiakban Dr. Jung László ügyvezető igazgató úr - az EGERERDŐ Zrt. korábbi vezérigazgatója – látja el. Az EGERERDŐ Zrt. új vezérigazgatója Dobre-Kecsmár Csaba, aki ezt megelőzően a társaság erdőgazdálkodási osztályvezetője volt.Tovább >>>