Lelassult a fakitermelés az enyhe időjárás miatt

A heol.hu olvasói szerint, akinek elfogyott a ­tűzifája és pótolni szeretné, annak három hetet is várakoznia kell. Az Egererdő Zrt.-től azt a választ kapták a felvetésekre, hogy a felnémeti tűzifaudvarban azonnal hozzá lehet jutni a tűzrevalóhoz. Az erdőről szállítóknak viszont valóban három hét a várakozás.
Lelassult a fakitermelés az enyhe időjárás miatt
Az ötvenes éveiben járó Péter azt kérte a Heves megyei hírportáltól, hogy csak a keresztnevén említsék, mert szégyelli, hogy nem telik neki tűzifára. Mégpedig úgy, hogy nyáron vagy ősszel megvegye az egész télre elegendő készletet. Most ugyan eddig enyhébb volt a hideg évszak, de így is elfogyott a tűzrevalója. A napokban járt a Felsőtárkányi Erdészetnél, ahol azt mondták neki, két-három héten belül szállítanak a megrendelést és a fizetést követően. Valaki ott azt is megsúgta, ha jó fuvarost választ, hamarabb jut a fához. De, hogy melyik szállító fekszik jobban az erdészeknél, azt senki nem árulta el neki. Egy másik olvasó, ­Takács István szerint az elmúlt két év gyökeres változást hozott a tűzifabeszerzés lehetőségeit nézve. Egerben például korábban a tél közepén is több helyen és azonnal, akár kisebb tételben is, meg lehetett venni a fűtéshezvalót. Látott olyat is, hogy személygépkocsi csomagtartójában hordták a konyhakész, de akár a tekézett fát is. _tuzifa Mára azonban ennek már vége. Se Felnémeten, se a K2-es út mellett nem árulnak kályhábavalót. István úgy emlékszik, hogy tavaly télen az utóbbi helyen időnként még hozzájutott kalodás fához. Bár elég rafináltan, teljesen hézagosan rakta azt össze­ az értékesítője. Az olvasói észrevételek alapján a heol.hu Heves megye legnagyobb tűzifa-értékesítőjéhez, az Egererdő Zrt.-hez fordult. Kérdésükre, miszerint az erdőgazdaság területén kitermelt fa mennyisége az idei télen több-e vagy kevesebb, mint a korábbi években, Dobre-Kecsmár Csaba válaszolt. A cég általános vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az enyhe és esős januári időjárás megnehezítette a fakitermelő vállalkozóik dolgát. A nem időjárásbiztos erdei földutak melletti készleteikhez nehezebben férnek hozzá. – Mivel az elmúlt esztendő utolsó két hónapjában sikerült a tűzifakészleteinket a sokévi átlag szintjére feltölteni – mondta a vezérigazgató-helyettes –, ezért elegendő mennyiséggel indítottuk az idei évet. Az enyhe januári időjárás mind a termeléseinket, mind a szállításokat negatívan befolyásolja. Bízunk benne, hogy a februárra előre jelzett téliesebb időjárás könnyíteni fog majd ezen a helyzeten. A tűzifához való gyors hozzájutás módjáról is érdeklődtek, azt tudakolva, hogy akinek nagyon sürgősen kellene, az mennyi idő alatt szerez­heti be az Egererdőnél. A vezető szakember szerint a feldolgozott fa a felnémeti tűzifaudvaron azonnal beszerezhető. Közbevetésünkre, hogy van egy alsó, ötmázsás limit, Dobre-Kecsmár Csaba azt közölte, hogy a felnémeti telephelyünkön valóban öt mázsában állapították meg a megvásárolható legkisebb mennyiséget. szocialis_tuzifa_kiss_akos_cl – Aki ennél egyszerre kevesebb tüzelőt szeretne elszállítani, annak kétségkívül máshol kell vásárlási lehetőség után néznie. Mindazok viszont, akik az erdőről szeretnének klasszikus erdei köbméterben tűzifát venni, a fentebb említett problémák ­miatt jelenleg csaknem háromhetes várakozásra számíthatnak – erősítette meg olvasóink felvetését a vezérigazgató-­helyettes.

Mert lopják a fát, őrizni kell az erdőt

A falopás minden fűtési szezonban visszatérő jelenség – tudatta Dobre-Kecsmár Csaba. Szerencsére az elmúlt időszak jogszabályi változásai jelentősen javítottak a helyzeten, elsősorban azzal, hogy az illegálisan kitermelt fát egyre nehezebben, egyre nagyobb kockázattal tudják a nepperek forgalomba hozni. – Természetesen a kollégáink ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordítanak az általunk kezelt erdők őrzésére, együttműködve a rendőrséggel és a helyi mezőőri szolgálatokkal. A frekeventáltabb helyekre mozgásérzékelős kamerákat is elhelyezünk, növelve ezzel a tettenérés esélyét. Továbbra is fontosnak tartjuk a tudatos vásárlói magatartásra való figyelmeztetést: csak ­megfelelően kiállított számlával, fuvarokmányokkal rendelkező, leinformálható forrásból származó tűzifát szabad vásárolni. (heol.hu)