Keresési találatok erre a cimkére: szélenergia

Soproni Egyetem: a biodiverzitás helyreállítását segítő nemzetközi szövetség jött létre

A 2022 decemberében Montréalban tartott ENSZ biodiverzitási konferencia, a COP15 egyik fontos eseménye volt, hogy bejelentették a Nature Positive Universities Alliance, azaz a Természetpozitív Egyetemek Szövetségének létrejöttét. A szervezetet a neves brit oktatási intézmény, az Oxfordi Egyetem és az ENSZ Környezetvédelmi Programja kezdeményezésére 117 egyetem alapította, köztük – az Oxfordi Egyetem invitálására – egyetlen magyar intézményként a Soproni Egyetem is. A szövetség legfontosabb célja, hogy a felsőoktatási szektor hatékonyan segítse a természeti értékek és a biodiverzitás helyreállítását. Ezeket a célokat a Soproni Egyetem is kulcsfontosságúnak tartja, és igyekszik érvényesíteni működésében. Az új szervezet jelentőségét jól mutatja, hogy alapítását követően több mint négyszáz további egyetem csatlakozott a hálózathoz.

Tovább >>>

Folyamatosan zajlik a szociális tűzifa osztása a kistelepülésen élő rászorulóknak

A kistelepülésen élő rászorulók megsegítésére folyamatosan osztják ki a tűzifát az állami erdőgazdaságok. Idén 2374 ötezer fő alatti település vesz részt a programban és a tűzifa kétharmadát már meg is kapták az önkormányzatok  – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A szankciós energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, a kormány több mint 100 ezer család rezsicsökkentését segíti az ingyenes tűzifával.

Tovább >>>

Romániában az egyik legrövidebb az erdei utak hálózata

„Romániában az egyik legrövidebb, ha nem a legrövidebb az erdei utak hálózata európai összevetésben” – irányította rá a figyelmet Daniel Nicolăescu, a Romsilva állami erdészet vezérigazgatója, aki szerint a különböző finanszírozási programok keretében sem biztosítanak elég pénzt a felzárkózáshoz.

Tovább >>>

Kilőtték a Margitszigeten felbukkant vaddisznót

Január 4-én 15 óra után több bejelentés is érkezett a rendőrségre, miszerint a Margitszigeten egy szabadon kószáló, nagytestű vaddisznót láttak – hívja fel a figyelmet a police.hu.

Tovább >>>

AM: csaknem 19 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota

Az Agrárminisztérium a nemzeti park igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket, hiszen több mint 41 milliárd forintot fordított erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében.

Tovább >>>

Erdészeti mérőeszközöket mutattak be a soproni erdőben

A Soproni Egyetem programján újabb fajta erdészeti mérőeszközöket mutattak be a szakemberek. A terepi program helyszínét a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. biztosította.

Tovább >>>

A somogyi erdészek és vadászok egész évben segítik a Kárpátalján élőket

A somogyi vadászok és civilek negyedik alkalommal is összefogtak a Kárpátalján élő magyar ajkú lakosság megsegítésére – hívja fel a figyelmet a SONLINE.

Tovább >>>

Új kinevezések a Nyírerdőnél

2023. január 1-től Tölgyfa Gábor, a Nyíregyházi Erdészet korábbi igazgatója lett a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese – tájékoztatta az Erdő-Mezőt az állami erdőgazdaság.

Tovább >>>

Hamarosan debütál a vadászati világkiállításról készült dokumentumfilm

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás központi eseménye húsz napon át várta a látogatókat 2021. szeptember 25. és október 14. között a Budapesten található HUNGEXPO Kongresszusi és Kiállítási központ teljes területén.

Tovább >>>

Elektromos Hilux érkezik a piacra

Nagyon valószínű, hogy a Hilux Revo BEV Concept szériaváltozata pár éven belül az európai piacon is megjelenhet – hívja fel a figyelmet az Agrofórum Online. Az elektromos pickup tanulmány a jelenlegi, szimpla kabinos Hiluxra épül.

Tovább >>>

Minden, amit a vadászjegy-érvényesítésről tudni kell

Az OMVK összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat a 2023/2024. vadászati évre vonatkozó vadászjegy érvényesítéssel kapcsolatban.

Tovább >>>

Vadászat közben lőttek meg két fiatalt Fejér megyében

Két iszkaszentgyörgyi fiatalt ért lövés egy vadászat során szerdán Csór külterületén – írja a FEOL.

Tovább >>>

Faültetés a puszták védelméért

Ültess fát, védd a pusztát! Bár ellentmondásosnak tűnik az állítás, de a faültetéssel a pusztai élővilág megőrzését is biztosítani lehet. De hogyan?

Tovább >>>

Jótékonysági vadászat: várhatóan mintegy 40 millió forintot adományoznak

Tíz éves a országos jótékonysági vadászat, eddig több mint 90 ezer gyermek gyógyulását segítették 124 millió forinttal - mondta el Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az M1 aktuális csatornán.

Tovább >>>

Melegítő tippek a téli favágáshoz

Az enyhe ősz után a december már fagyokat is hozott, a favágás szezonja pedig egyértelműen a hideg időjárási körülményekhez kapcsolódik. Az erdőkben nagy erőkkel zajlik a fakitermelés, miközben idén minden korábbinál többen dolgozzák fel otthon a fűtésre szánt tűzifájukat. De hogyan védekezhetünk a téli hideg ellen munka közben? Adunk néhány tippet!

Tovább >>>

<< < 34.933333333333. / 371. oldal > >>