Tamás napja
Télies idő várható a héten sok napsütéssel: a csúcshőmérséklet jellemzően fagypont körül alakul, és éjszakánként országszerte fagyra kell készülni, pénteken és szombaton hajnalban a szélvédett körzetekben akár mínusz 12 Celsius-fok is lehet. A hét első felében még elszórtan lehet gyenge havazás, majd ez is megszűnik, de a szél élénk, olykor erős lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
Tovább >>>A meteorológiai előrejelzések alapján kedd éjfél után intenzív havazás várható Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya.
Tovább >>>Az elmúlt hetekben a sajtóban többször jelentek meg fél- és tévinformációk a vadgázolások során keletkező károkra vonatkozó jogi szabályozásról. A Vadgazdálkodási törvényben ugyan valóban hatályba lépett egy kapcsolódó kiegészítés július 1-jétől, ez azonban a gyakorlatban semmilyen újdonságot nem jelent – hívja fel a figyelmet a az Országos Magyar Vadászkamara.
Tovább >>>Meglepő hibázások, fülledt meleg, feladott továbbjutás, kétszer is kieső versenyző, hibátlan bajnok és új generációs dobogósok. Röviden így lehetne összefoglalni a július 29-i, karádi STIHL Timbersports felkészülési versenyt, amit megkérdőjelezhetetlenül a 21 éves Strúbel Bence nyert meg - zsinórban a negyedik felnőtt megmérettetését. Mögötte a mindössze egy éve versenyző dányi Szabó Péter állhatott dobogóra, míg Andráska Zoltánnak is meglett a régóta áhított dobogós eredmény.
Tovább >>>A professzionális erdészeti felhasználók, erdőgazdálkodók, vállalkozók, valamint magánfelhasználók is jól tudják, hogy a Heizohack aprítógépekre mindig számíthatnak. Mostantól minden, az áruszállításhoz kapcsolódó, raklapot használó vállalkozás vagy a faanyag megmunkálás, fűrészáru gyártás, asztalos ipari munkák, azaz a fafeldolgozás széles skáláján tevékenykedők részére is megoldást jelenthetnek a Heizohack SPE 1300 vagy SPE 1600 raklapaprítók, a maradék faanyagok hasznosításához.
Tovább >>>Kigördült a 18 000. PONSSE erdészeti gép a finnországi Vieremä település gyárából – osztotta meg a sikertörténetet a forgalmazó. A forwarder nem pihen sokáig raktárban: a PONSSE Elk Franciaországban fogja járni az erdőket.
Tovább >>>A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is. A Nébih által folytatott hazai eljárás feltárta, a magyar IKEA megfelelő gondossággal járt el, így nemzetközi szinten folytatódik a vizsgálat. Az elkobzott bútorok megsemmisítés helyett – az áruházzal egyetértésben – rászorulókhoz kerülnek. Az ezt szolgáló pályázat mától elérhető a hivatal weboldalán.Tovább >>>
A Mecsekerdő Zrt. digitális készletnyilvántartás bevezetésével korszerűsíti gazdálkodását: az új, mobiltelefonos alkalmazással mellőzhetők a papír alapú nyomtatványok, ami nem csak a vállalat környezettudatosságát erősíti, hanem az értékesíthető készletekről, fatermékekről naprakész adatok állnak rendelkezésre. A működő szakmai információs rendszer további modulja a terepen dolgozó szakemberek napi munkájában aktuális információt biztosít az egyes erdők, erdőrészletek faállományáról, termőképességéről is.Tovább >>>
A PONSSE gyár vieremä-i gyártósoráról legördült a 17 000. Ponsse erdészeti gép. Az augusztus közepén gyártott PONSSE Elk a Kuusmoto Oy cégnél kezdi meg pályafutását.
Tovább >>>Március 21-től Magyarországon az összes IKEA áruház bezár - közölte honlapján a vállalat. A megnövekedett érdeklődés miatt az online rendelés ráadásul csütörtök este nem volt elérhető.Tovább >>>
Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy két lövésre három medvét terített le egy máramarosi vadászat alkalmával. Blaskovich Györgynek (1878-1960) azonban sikerült a szerencsés véletlen. Testvérével, Blaskovich Jánossal (1883-1967) előszeretettel hódoltak a vadászat szenvedélyének, de műgyűjtőként, régészként és íróként is ismertté váltak. Emléküket napjainkban saját alapítású kúriamúzeumuk őrzi Tápiószelén, valamint egy 2003-ban kiadott nagyszerű könyv „Blaskovichok emlékezete” címmel.Tovább >>>
A ZALAERDŐ Zrt. nyilvános árverés keretében értékesíteni kívánja alábbi eszközeit. Tovább >>>
1922-ben a teljes romániai erdőterületnek csupán 24,1 százaléka volt az állam birtokában, jelenleg azonban szinte a fele. A legnagyobb magánbirtokos a svéd IKEA, 48 ezer hektárral.Tovább >>>
Véget ért az öt éve tartó perláncolat, a bíróság szerint nem bűnös a természet károsítással megvádolt gazda.Tovább >>>
"A kokadi gazdával szemben ötödik éve zajló sajátos perláncolat vélhetően utolsó fordulójához (ötödik tárgyalás) érkeztünk" - olvasható a G. Ernőt képviselő Dr. ZEKE Ügyvédi Iroda hivatalos Facebook oldalán. A következő tárgyalási nap április 24-én lesz.Tovább >>>