Erik napja
Idén a Tanulmányi Erdőgazdaság (továbbiakban TAEG Zrt.) és a NYME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium adott otthont a Roth Gyula Kupa döntőjének április 22. és 24. között Sopronban. Az elődöntőkből továbbjutott 15 versenyző és egyben Sopron, Barcs, Szeged, Szőcsénypuszta és Mátrafüred erdészeti technikumainak megmérettetése 23-án kezdődött a rendkívül összetett szakmai ismereteket igénylő gyakorlati versenyszámokkal. A TAEG Zrt. szakembergárdája biztosította a versenyszámok mintaszerű lebonyolítását és a pártatlan, szakmai felügyeletet. Tovább >>>
Május 1-jén Szigetszentmiklóson megkezdődik a II. Magyar Rönkhúzó Bajnokság. A nagyrészt lovas fakitermelőkből álló mezőny idén először mutathatja meg, ki a legjobb, legügyesebb a szakmájában. A főszervező, Baranyai Tamás a versenyzők azon szűk körét képviseli, aki csak szabadidejében húzza a rönköt, egyébként a Ba-Ta Tanyát vezeti.Tovább >>>
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2015. április 27-i hatállyal Schumacher István erdőmérnököt, a társaság korábbi erdőgazdálkodási osztályvezetőjét nevezte ki a VERGA ZRT vezérigazgatójává - tudta meg a forestpress.hu erdészeti portál.Tovább >>>
Az egykor dr.Tuzson János botanikus, erdészprofesszor által építtetett használhatatlan ház helyén az Egererdő Erdészeti Zrt. Erdei Iskolát és szálláshelyeket létesített, amelynek ünnepélyes átadását a Bátonyterenyei Erdészethez tartozó Fenyvespusztán tartották április 21-én.Tovább >>>
Az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakközépiskolában hagyományosan minden évben megrendezik az Andrássy napokat. Idén április 16-án már nem első ízben az EGERERDŐ Erdészeti Zrt. is színesítette az iskolai programokat. Tovább >>>
A 2014. évben egyes erdészeti jogcímekben támogatási jogosultságot szerzett ügyfelek esetében első kifizetési kérelem benyújtására a 2016-os egységes kérelem benyújtásáig lesz lehetőség. Az alábbi jogcímek esetében lesz lehetőség a 2015. év után még a 2016-os évben is első kifizetési kérelmet benyújtani:Tovább >>>
A Közös Agrárpolitika (KAP) keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelete hatályon kívül helyezéséről szóló 1307/2013/EU parlamenti és tanácsi rendelet a 32. cikk (2) bekezdésben rendelkezik a „támogatható hektár” fogalmáról. Tovább >>>
Az Erdő-Mező kiemelten fontosnak tartja az erdész szakma utánpótlását, így az erdészeti szakiskolák megmérettetése, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny után a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. területén zajló Roth Gyula Kupa második napjára is ellátogattunk. Az erdészeti és vadgazdálkodási technikusoknak meghirdetett Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjét április 22. és 24. között tartják.Tovább >>>
Erdészeti technikusképzősök jártak egy mezőfalvi erdőgazdánál, aki a példaértékű gazdálkodás mellett szívesen megosztja tapasztalatait is. Csuti Elemér ültetvényeit a szakma is kiválónak tartja, így nem véletlen, hogy technikusi képzéshez szolgálhat tananyagként.Tovább >>>
A pécsi egyetem gyakorlóiskolája mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemhez tartozó győri Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola és a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola is olyan levelet kapott a felsőoktatási államtitkárságtól, amely szerint az iskola fenntartását az egyetemtől az állam venné át. Az Emmi a 25-ből összesen 9 gyakorlóiskola fenntartását venné el az egyetemektől. Az Index információi szerint az ELTE gyakorlóiskoláit nem érinti a fenntartóváltás. Tovább >>>
"Szakmaszeretet! Hazaszeretet! Barátság!" jelszóval az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület és az Országos Erdészeti Egyesület 2015. május 29. és 30. között Országos Bányász-Kohász-Erdész Találkozót szervez Egerben, immár tizedik alkalommal, amelyre a szakmák képviselőit szeretettel várják. A Találkozó a Dr. Kemény Ferenc városi sportcsarnokban (Érsekkert) lesz.Tovább >>>
20 ezer forintos illetéket kell fizetni az erdőgazdálkodónak, amennyiben bárki természetvédelmi területről gyűjtene elhalt fát. A szolgáltatási díj leperkálása után még közel sem biztos, hogy a hatóság engedélyezi a gyűjtést. Ez esetben a kérelmező bukta a pénzt.Tovább >>>
85 éve, 1930. április 21-én született dr. Tóth Károly erdőmérnök, a Kiskunsági Nemzeti Park alapító igazgatója. Középiskolai tanulmányainak befejezése után 1949-ben felvételt nyert az Agrártudományi Egyetemre, ahol azonban nem sok időt töltött, mert hamarosan állami ösztöndíjjal kikerült Romániába.Tovább >>>
A drónok kétségkívül az elmúlt évek sci-fi álmokba illő tudományos vívmányai, melyek azonnal beindították az innovatív vállalkozók fantáziáját is. Az Egyesült Államokban mexikói ételt házhoz szállító drón-futárral, Dubai-ban bizalmas dokumentumokat kézbesítő drón-postással álltak elő és nemrég híre kelt, hogy az Amazon is korszerűsítené szállítási rendszerét. S vajon mi történik amint egy NASA mérnök találkozik merész környezetvédőkkel? Ambíciózus öko-reform. Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület Baranya Megyei Helyi Csoportja és a Mecsekerdő Zrt. közösen rendezi meg az országos Év Erdésze Verseny Baranya megyei fordulóját, amelynek célja az erdészek szaktudásának gyarapítása, korszerűsítése, az erdész hivatás rangjának emelése, az erdész szakma népszerűsítése sokrétűségének, szépségének bemutatása által valamint közvetlen baráti, szaktársi kapcsolatok teremtése, elmélyítése.Tovább >>>