Keresési találatok erre a cimkére: STIHL

Már az első fordulóban az élre állt a Bakonyi Bogvágó Banda a keszegi fakitermelő versenyen

Idén visszatért a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság egyik legrégibb helyszíne is, hiszen 12. alkalommal zúghattak fel a motorfűrészek a Nógrád megyei Keszeg településen. A versenysorozat talán legjobb hangulatú regionális fordulóján nagy meglepetés nem történt, a tavalyi döntőn első tízben végző Bakonyi Bogvágó Banda már az első fordulóban az élre állt, és a délután folyamán még javítani is tudott, míg a vetélytársak rontottak a második körben.

Tovább >>>

Tizennégy csapatból az Alba Berkenye bizonyult a legjobbnak a Parkerdő Kupán

Gödöllőn tartották meg a „legek” fakitermelő versenyét a 2023-as STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális megmérettetéseként, hiszen egyértelműen a legizgalmasabb, a legtöbb induló csapattal zajló, legtöbb nézőt vonzó forduló zárult le június 3-án. A hagyományosan Parkerdő Kupaként is ismert versenyen végül a Bajna II - Vérteserdő Zrt. Alba Berkenye Kft. diadalmaskodott.

Tovább >>>

„Ennél többre vagyunk képesek” – A jövőre koncentrál a magyar fakitermelő válogatott

Nem úgy sikerült a fakitermelő Világbajnokság a magyar válogatottnak, ahogy arra számítottak. Csapatban csak a 16. helyre értek oda, míg egyéniben a legjobb eredmény egy 8. hely lett a lánccserélés során. Az öt évnyi kihagyás végül éreztette a hatását Észtországban, de a megszerzett tapasztalat a jövőre nézve inkább lendületet adott a Dávid Gábor, Juhász István és Rittlinger Róbert hármasnak.

Tovább >>>

Bozsó Zoltánék csak megszorongatni tudták a győztes gemenci fakitermelő csapatot (+KÉPEK)
Támogatott tartalom

Bozsó Zoltánék csak megszorongatni tudták a győztes gemenci fakitermelő csapatot (+KÉPEK)

2023-ban 10. alkalommal rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság dél-alföldi regionális versenyét. Ásotthalmon ezúttal 12 csapat ragadott fejszét és motorfűrészt. Az április 22-i, jubileumi alkalom kifejezetten éles versenyt hozott, a dobogósok között mindössze apróbb hibák döntöttek, és nagy volt a harc a legjobb ötbe kerülésért is. Idén ugyanis hat regionális versenyről öt-öt gárda juthat be a szeptemberi országos döntőbe.

Tovább >>>

Magyar profikkal Észtországban tér vissza a fakitermelő Világbajnokság

Több év kihagyás után április 19. és 22. között magyar versenyzők részvételével rendezik meg a fakitermelő Világbajnokságot. A felkészülésre minden korábbinál kevesebb ideje volt a válogatottnak, így a selejtezők is elmaradtak, de a három magyar favágó így is a legjobb hat között végezne.

Tovább >>>

Újra hat regionális fordulóval rajtol a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság

Csaknem 20 év után, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt először maradt el a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, ami a kényszerű szünetet követően 2021 őszén egy jubileumi magmérettetéssel, majd egy négy regionális fordulóval felvezetett, bábolnai országos döntővel indult újra. 2023-ban viszont minden esély megvan arra, hogy hazánk legjelentősebb fakitermelő versenysorozata újra teljes fényében térjen vissza: hat selejtezőkörrel, a szegedi Bajnokok Bajnoka kieséses küzdelemmel, egy döntővel, és minél több, szakmájára igényes favágóval. A jelentkezés elindult, az időpontok megvannak, mostantól csak a helyi szervezőkön és a versenyzőkön múlik, hogy milyen lesz a 2023-as bajnokság.

Tovább >>>

Így élezd a fűrészláncod

Az újonnan vásárolt STIHL motorfűrész-láncok minden esetben olyan paraméterekkel rendelkeznek, amelyekkel optimálisan elvégezhetők a favágási munkák. Ezek a paraméterek azonban használat során eltolódnak, vagyis a szemek kopnak, ami rontja a hatékonyságot, a gazdaságos működést és a vágásképet. Sőt, egy életlen lánccal megnő a balesetveszély, mivel adott idő alatt, lassabban, és kontroláltalanabbul halad a vágás, illetve a megemelkedett rezgés a gépkezelő egészségére is veszélyt jelent. Ezért is különösen fontos a folyamatos karbantartás. De hogyan élezzünk? Ehhez adunk néhány tippet Dezső Gábor, a STIHL Budapest szakértőjének segítségével.

Tovább >>>

Testközelben a STIHL világújdonságai - a HUNGEXPO kiállításain

Több év kényszerű kihagyás után idén két nagyszabású szakmai rendezvényen mutatja be legújabb, már Magyarországon is elérhető termékeit a STIHL. Január 25-étől 28-áig az AGROmashEXPO mezőgazdasági kiállításon, míg február 9. és 12. között a FeHoVa vadászati vásáron debütál a hazai nagyközönség számára a világ legerősebb akkumulátoros motorfűrésze, az MSA300, és egy teljesen új termékcsalád is helyet kap a népszerű, közkedvelt eszközök mellett.

Tovább >>>

Melegítő tippek a téli favágáshoz

Az enyhe ősz után a december már fagyokat is hozott, a favágás szezonja pedig egyértelműen a hideg időjárási körülményekhez kapcsolódik. Az erdőkben nagy erőkkel zajlik a fakitermelés, miközben idén minden korábbinál többen dolgozzák fel otthon a fűtésre szánt tűzifájukat. De hogyan védekezhetünk a téli hideg ellen munka közben? Adunk néhány tippet!

Tovább >>>

Fáradtolaj helyett minőségi kenőanyagot a motorfűrészekbe!

A STIHL márkanév világszerte magas minőségű, prémium gépeket jelent, legyen szó motorfűrészekről, fűkaszákról vagy számos más kertigépről. Ezekhez a termékekhez a gyártó saját, szintén az élvonalba tartozó keverékolajat és lánckenőolajat is forgalmaz, aminek használata kifejezetten javasolt a STIHL gépek esetében, és természetesen ajánlott bármely más márkájú gép használatakor is.

Tovább >>>

Ausztrália mindent vitt - Bred De Losa az egyéni világbajnok

Rendkívül fordulatos, izgalmas versenyt hozott október 29-én este a STIHL Timbersports egyéni Világbajnokság Svédországban. A sportfavágás legnagyobb legendája, az új-zélandi Jason WynYard, az amerikai sztár, Matthey Cogar, és az előző nap megrendezett csapat VB-t is megnyerő Brad De Losa hatalmas csatát vívott hat versenyszámban. Végül egy szenzációs Hot Saw-val a 45 éves ausztrál diadalmaskodott 3000 néző előtt a Partille Arénában.

Tovább >>>

Csapatban Ausztrália nyert, a magyar válogatott 16. lett - STIHL Timbersports Világbajnokság 2022

Bár az időmérőket követően még a 14. volt, végül a 16. helyen végzett a Juhász István, Strúbel József Dedi, Strúbel Bence, Hamvasi Ferenc összeállítású magyar sportfavágó válogatott az október 28-i, svédországi STIHL Timbersports Világbajnokság csapatversenyében, amit a sorozatban triplázni tudó, félelmetes erejű Ausztrália csapata nyert meg.

Tovább >>>

Visszatér a STIHL Timbersports Világbajnokság - a magyar csapatnak is szurkolhatunk

Új-Zéland, Németország, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és további nagy sportfavágó nemzetek között a négyfős magyar válogatottnak is drukkolhatunk az október 28-án és 29-én zajló STIHL Timbersports Világbajnokságon. A pénteki csapatverseny során Juhász István, Strúbel József Dedi, Hamvasi Ferenc és Strúbel Bence ölti magára a nemzeti mezt a svédországi Partille Arénában, ahonnan élő közvetítés is lesz.

Tovább >>>

Kihirdették a magyar sportfavágó válogatott keretet

Összeállt a 2022-es STIHL Timbersports nemzeti válogatott, a délután folyamán hivatalosan is kiderült, hogy kikből áll majd az október 28-i és 29-i, svédországi Világbajnokságra készülő magyar sportfavágó keret.

Tovább >>>

Új nemzeti rekord és bajnoki cím Strúbel Bence neve mellett (+KÉPEK)

Új nemzeti rekordot is beállítva, magabiztos versenyzéssel, a Mátra Kupa után első hivatalos versenyén is győzni tudott a mindössze 20 éves Strúbel Bence a STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokságban. Szeptember 24-én, a budakeszi Szilfa-tisztáson ráadásul édesapjával állhatott egy dobogón, ami nagy álmuk volt. Strúbel József Dedi harmadikként végzett, míg a második a hétszeres magyar bajnok, az eredményhirdetésen könnyeivel küszködő, 56 éves Juhász István lett.

Tovább >>>

<< < 4. / 6. oldal > >>