Marcell napja
Szakmai fórumokon sokszor és sokat emlegetjük a felelős kutyasétáltatás kérdését, és gyakran próbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy erdőben csak pórázon szabad kutyát sétáltatni. Az országos sajtóban ugyanakkor legtöbbször csak a vadászok által lelőtt kutyákról lehet olvasni, a másik oldalról ritkán. Ezúttal viszont egy sok erdőjáró számára sokkolóan ható történetet és videót jelentett meg a Metropol. Tovább >>>
Romániában megjelent a hivatalos közlönyben és ezzel hatályossá vált a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium rendelete, mely a lakosság biztonsága és a károk elkerülése érdekében a medvék preventív kilövését is lehetővé teszi. Tovább >>>
Jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság, lopás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Tamási Rendőrkapitányság egy 48 éves pári és egy 52 éves nagykónyi lakossal szemben. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. feljelentése alapján a tamási rendőrök az elkövetőket 2020. november 2-án Páriban tetten érték, amikor két dámszarvas trófeát készítettek ki. A 48 éves férfi korábban a feljelentő alkalmazásában volt kerületvezető vadász. A trófeákat jogosulatlanul, vagyoni haszonszerzés céljából szerezte meg, azokkal nem számolt el, melyről 52 éves segítőjének is tudomása volt.Tovább >>>
A közelmúltban rendezték meg a IV. Bakonyi Dúvadhetet, amelynek záróeseményén Németh Attila tájegységi fővadász az aranysakál-állomány felmérésének tapasztalatairól számolt be - írja a VEOL. Tovább >>>
Március végén veszettség vírusát mutatta ki a román állategészségügyi szolgálat egy rókában a magyar határtól alig több mint 20 kilométerre fekvő, Szatmár megyei Batarcs (Batarci) településen. A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, melyet a veszett állat, harapása útján, akár az embernek is átadhat, tehát az ellene való védekezés a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja.Tovább >>>
Minden évben, így idén is fokozott figyelmet szentel a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. a rendre, vagyonbiztonságra, a vadfajok és a védett állatok nyugalmára a vadászterületeinken, erdőterületeinken, kiemelten így van ez a gím- és dámbikák agancshullajtási időszakában. Tovább >>>
Több, köztük súlyos sérülést is szerzett az a szlovák erdész, akit medvetámadás ért a Sztrázsó-hegységben (Strážovské vrchy) lévő Tiefengrund-völgyben a privigyei (Prievidza) járásbeli Németpróna (Nitrianske Pravno) közelében. Tovább >>>
Az állategészségügyi szolgálat és a baromfitartók elővigyázatos és szabálykövető intézkedései ellenére, a vadmadarak tavaszi vándorlása jelentős veszélyt jelent a hazai baromfiállományra. Nem csak Európa más országaiban, hanem hazánkban is számos vadmadár tetemében kimutatható a madárinfluenza vírusa. Tovább >>>
A balatonföldvári rendőrök lopás miatt indítottak eljárást két balatonszárszói férfi ellen, akiktől a házkutatások során mintegy 400 kilogramm agancsot foglaltak le - írja a police.hu Tovább >>>
Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven át vizsgálták az erdők királynőjeként ismert erdei szalonkák vonulását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói. Az új adatok alapján néhány egyed egyetlen éjszaka alatt 900 kilométert is megtett, megállókkal együtt pedig hazánkból mintegy 5000 kilométer távolságra, az Urál-hegységen túlra is eljutott. Tovább >>>
A Tanulmányi Erdőgazdaság alapításától kezdve feladatai és célkitűzései között szerepel az erdészeti szakmai oktatás támogatása, amelyben kollégáink tevékenyen részt vettek és vesznek a mai napig terepi oktatóként, konzulensként vagy akár vizsgáztatóként. A TAEG Zrt. feladata, hogy támogassa a Soproni Egyetem képzéseit erdő- és vadgazdálkodási, pedagógiai, közgazdasági vagy éppen faipari téren. Ebből a feladatból az ökoturisztika ágazat is jelentős szerepet vállal, az Erdő Háza Látogatóközpont és vadaspark megnyitásának már első heteitől fogva gyakorlati képzésnek ad helyet. Tovább >>>
A digitalizáció az élet minden területén tetten érhető. Nem kivétel ez alól a vadgazdálkodás, mint szakma, és a vadászat, mint hobbi. A jövőben az egyik nagy lehetőség lehet a foglalások digitalizálása, aminek első lépései már hazánkban is megtörténtek. Erről a hunting.direct csapatával a FeHoVa kiállításon beszélgettem.Tovább >>>
A vadászat és vadgazdálkodás napi gyakorlatában használt térképek és az ehhez kapcsolódó adminisztráció jellemzően még mindig papíralapú, pedig a digitalizáció hatékonyabbá, pontosabbá és átláthatóbbá tenné a feladatok elvégzését. A Huntengo ezeket a modern megoldásokat próbálja elterjeszteni a vadásztársadalomban - természetesen a hagyományok megtartása mellett. A digitalizáció véleményük szerint nemcsak a vadászat hatékonyságát, de annak biztonságát is növelné.Tovább >>>
Ahogy minden évben, úgy 2022-ben is kisorsoltunk néhány páros belépőt a FeHoVa – Fegyver-, Horgászat- és Vadászat Nemzetközi Kiállításra. A sorsolás lezajlott, a nyerteseket hamarosan ki is értesítjük, és természetesen honlapunkon is közzétesszük a listát.Tovább >>>
Az Országos Magyar Vadászkamara Küldöttközgyűlése a 2021. augusztus 17-i ülésén hozott határozata szerint az Országos Vadgazdálkodási Alapba (a továbbiakban: Vadgazdálkodási Alap) 500 millió forint került elkülönítésre a 2022/23. vadászati évi vadgazdálkodási pályázatok támogatására. A pályázati felhívás és valamennyi kapcsolódó dokumentum 2021. augusztus 31-én közzétételre került. Tovább >>>