2025. október 23. csütörtök,
Gyöngyi napja
Gyöngyi napja
Fotó: Dr. Schally Gergely[/caption]
Az eredmények szerint az egyedek tavaszi vonulása meglepően változatos: míg az egyik jeladós erdei szalonka két nap alatt Lengyelországig repült, addig kettő közülük még az Urál-hegységet is maga mögött hagyta, ami azt jelenti, hogy pihenőkkel együtt egy hónap alatt mintegy 5000 kilométerre jutottak el. A vizsgált szalonkák a pihenőhelyek közt egy éjszaka alatt átlagosan 350 kilométert tettek meg, néhányan azonban ugyanennyi idő alatt akár 900 kilométert is repültek.
[caption id="attachment_71231" align="aligncenter" width="600"]
Fotó: Dr. Schally Gergely[/caption]
Mint arra Dr. Schally Gergely, az intézet fiatal kutatója rámutatott, két jeladós madár egészen különösen viselkedett. „Egyikük március közepén elhagyta Magyarországot, néhány nap elteltével viszont – feltehetően a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt – visszafordult, majd pontosan a jelölése helyére tért vissza, ahol további két hetet töltött el, mielőtt újra elindult volna. Egy másik szalonka ezzel szemben a december végi hideg időszakban Olaszországba vándorolt, majd február végén visszajött a hazai jelölése helyszínére és nálunk töltötte a teljes márciust.”
Mint azt a MATE kutatói hangsúlyozzák, a tizenöt vizsgált erdei szalonka viselkedése alapján nagyon korai lenne a teljes állományra vonatkozó általános következtetéseket levonni. Az Országos Erdei Szalonka Monitoring-programhoz kapcsolódó kutatás eredményei azonban feltétlenül a folytatásra sarkallnak, így a jövőben további izgalmas részletekre derülhet fény az erdő királynőjéről.
(Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem)