Gyöngyvér napja
Spanyolország két, valamint Horvátország egy tűzoltó repülőgépe is csatlakozott kedden Délnyugat-Törökországban a hetedik napja pusztító erdőtüzek oltási munkálataihoz. Tovább >>>
Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek - ezt első alkalommal állapították meg szakértők. Tovább >>>
Illegális vadászat helyszíne volt a Bihar megyei Magyarremetét övező erdő, ahol május 7-én lelőttek egy 46 éves erdészt.Tovább >>>
2020-ban a fakitermelés elérte a rekordnak számító 80,4 millió köbmétert Németországban. Ez az érték az állam újraegyesítése óta nem volt olyan magas, mint tavaly - közölte az Agrofórum Online.Tovább >>>
Szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség képviselőivel találkozott Tánczos Barna, hogy megvitassák az erdészeti alkalmazottak követeléseit. A környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter szerint a szakemberek követelései jogosak, megalapozottak, azoknak az erdészeti alkalmazottak tapasztalatából eredeztethetőek, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy a romániai erdőket védjék. Mint az a miniszter közleményéből kiderült, a kéréseik közül több is megvalósítható.
Az erdőkből kitermelt faállomány nem ellenőrzik a fuvarozás során, és kevesebb mint 1 százalékát vizsgálják át akkor, amikor a kitermelés helyszínéről ráfordul az országútra a szállítmány. Erre a következtetésre jutott a WWF romániai szervezete, miután 3 héten át, 3 különböző helyszínen ellenőrizték a kitermelt faanyag elszállítását. A szállítmányok monitorizálására a SUMAL applikációt használták, amelyről korábban itt írtunk.Tovább >>>
Számos visszajelzés érkezett, amióta beindult a faanyag útjának nyomon követését biztosító rendszer új változata - olvasható a Székelyhon.ro portálon. Miközben az illetékesek folyamatosan dolgoznak a problémák elhárításán, arra kérik a faipari vállalkozókat, jelezzenek valamennyi felmerülő kérdést, hibát, akadályt. Közben a cégek türelmi időt kérnek: egy ideig még ne büntessen a rendőrség.Tovább >>>
Ausztriában 350 millió eurós támogatáscsomagról döntöttek még tavaly, a cél az erdőgazdálkodók terheinek enyhítése, ezzel egyúttal az erdők jövőjének biztosítása. A tíz tervezett intézkedésből hatot február elsejével meghirdettek, ezekre 200 millió euró támogatás jut a 350-ből - írja a Magyar Mezőgazdaság.Tovább >>>
Közös nyilatkozattal zárult a kilencven ország részvételével megrendezett 13. Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világfórum (GFFA), amelynek munkájában Magyarország is aktív szerepet vállalt - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.Tovább >>>
Sérelmezve, hogy az őt tetten érő erdész megpróbálta felelősségre vonni, a Szilágy megyei fatolvaj egy fejszével vágta fejbe a hatóság emberét - adta hírül szatmar.ro portál az Adevarulra hivatkozva.Tovább >>>
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszterrel a hirmondo.ro portál is készített interjút, amiben a romániai erdőgazdálkodás és vadgazdálkodás is szóba került - beleértve a falopásokat, a medve-ügyet és a vadkárok kifizetését.Tovább >>>
A romániai állami erdészet átszervezését is előre vetítette Tánczos Barna leendő környezetvédelmi miniszter a Transindex.ro portálnak adott részletes interjújában. A Romsilva előbb egy részletes auditon esik keresztül, ami alapján jelentős változások lehetne a hatalmas szervezet működésében. A beszélgetés során elhangzott, hogy egy akkora intézményt "nem lehet egyetlen igazgatóságban elképzelni", ami azt is jelentheti, hogy az erdőgazdaságot feldarabolhatják. Részleteket azonban most még nem tudni.Tovább >>>
Tánczos Barna lesz az alakuló új kormány környezetvédelmi minisztere, akivel arról beszélgettünk, hogy milyen problémákkal küzd jelenleg a rendszer, illetve hogy milyen tervekkel vág neki a munkának. Az erdőirtásról, a civilek szerepéről és a medvékről is kérdezte a Transindex.ro a leendő környezetvédelmi minisztert.Tovább >>>
Három miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztséget is kap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által jelölt Florin Citu vezette, most körvonalazódó jobbközép kormányban.Tovább >>>
A román alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította azt a jogszabályt, amelynek alapján létrehozták volna a falopások és erdőirtások meggátolására hivatott környezetvédelmi ügyészséget.Tovább >>>