Türelmi időt kérnek az erdőgazdálkodók, fakereskedők - Finomítani kell a fanyomkövető rendszeren

Számos visszajelzés érkezett, amióta beindult a faanyag útjának nyomon követését biztosító rendszer új változata - olvasható a Székelyhon.ro portálon. Miközben az illetékesek folyamatosan dolgoznak a problémák elhárításán, arra kérik a faipari vállalkozókat, jelezzenek valamennyi felmerülő kérdést, hibát, akadályt. Közben a cégek türelmi időt kérnek: egy ideig még ne büntessen a rendőrség.
Türelmi időt kérnek az erdőgazdálkodók, fakereskedők - Finomítani kell a fanyomkövető rendszeren
A hónap elején beindult a faanyag útjának nyomon követését biztosító rendszer új változata. Az érintettek használják ugyan a Sumal 2.0-t, de a gyakorlatban számos megválaszolatlan kérdéssel szembesülnek, ezért türelmi időt kérnek, hogy a „tanulási idő” alatt ne bírságoljanak. A Pro Wood faipari regionális klaszter online megbeszélést szervezett a napokban, ahol az új rendszerrel kapcsolatos gondokról egyeztettek. Kádár Rezső, a klaszter ügyvezetője elmondta, abban bíznak, hogy a terepről érkező visszajelzések alapján javítják a rendszert. A klaszter vállalta, hogy összesíti a javaslatokat, észrevételeket, gondokat, és továbbítja azokat az erdészeti felügyelőségnek, a környezetvédelmi minisztériumnak. A találkozón részt vett Porzsolt Levente – Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter erdészeti tanácsadója –, aki elmondta, úgy kellett életbe léptetni a rendszert, hogy már nem volt idő módosításokra. Az újdonságok az elején okozhatnak nehézséget, de a digitalizálás csökkenti a bürokráciát, ha a vállalkozók megszokják, segíti a munkájukat. sumal_erdely_fas_szeker_szekelyhon A minisztérium és a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) munkacsoportja folyamatosan dolgozik, hogy elhárítsa a hibákat. Egyeztetnek a belügyminisztériummal, hogy az eleinte a rendőrség ne bírságoljon, ám ehhez szükség van arra, hogy a hibákat, tévedéseket az érintettek írásban jelezzék, „maradjon nyoma”. Erre különben már helyi szinten is vannak kezdeményezések, miután a rendőrség a Brassó megyei Fogarason elkobozott 70 köbméter faanyagot, mert nem szinkronizálták a rendszert. Nagy Dániel, a brassói területi erdészeti és vadászati felügyelőség aligazgatója elmondta, egyeztetnek a prefektúrán a rendőrökkel, hogy adjanak egy-két hónap haladékot a vállalkozóknak arra, hogy szokják a rendszert. „Mindannyiunk érdeke, hogy a Sumal 2.0 zökkenőmentesen működjön, most nem kell torzsalkodni, bírságolni” – hangsúlyozta az aligazgató. Kérte a vállalkozókat, írásban jelezzenek a felügyelőségnek minden problémát és tévedést, ezzel megelőzhetik az esetleges bírságokat, a faanyag elkobzását.

Sajátos helyzetben a közbirtokosságok

A megbeszélésen jelen levő vállalkozók, feldolgozók, kitermelők, erdőtulajdonosok számos akadályt, megoldatlan vetületet jeleztek. Kiderült: a minisztériumban is keresik a megoldást, hogy mi történjen, ha a fát szekérrel szállítják le az erdőből, hiszen a Sumal alkalmazásba kötelező bevezetni a kilométeróra állását. A közbirtokosságok esetében gyakori, hogy a tagoknak szekérrel szállítják a tűzifát, azonban ezt az új rendszer már nem teszi lehetővé. Paul Onose, a brassói felügyelőség főtanácsosa elmagyarázta, hogy 12 hónap alatt legtöbb 20 köbméter faanyag szállítása még nem „Sumal- köteles”, viszont az érintettek szerint a közbirtokosságok ennél sokkal több fát osztanak ki a tagoknak. Az sem megoldás, ha régi traktorral szállítanak, mert annak sincs kilométerórája. Az is felmerült, mekkora felelősség terheli az erdészt, ha olyan járműre rakják fel a fát, amely nincs a rendszerben. Paul Onose javasolta, keressenek más járművet, hiszen a magántulajdonban levő gépkocsit is lehet regisztrálni, de azt is mondta, ha sok erre vonatkozó kérés lesz, találnak megoldást, hogy szekérrel is szállítani lehessen. Bonyodalmakat okoz az is, ha a közbirtokossági tag más településen élő családtagjának adja a tűzifáját, ilyen esetben a szállításhoz az erdésznek kell jegyzőkönyvet kiállítania.

A cégeknek sem egyszerűbb

A rendszer új változatában a szállítóknak is regisztrálniuk kell. A faipari vállalkozók felhívták a figyelmet, hogy a fuvarosok ódzkodnak: arra hivatkoznak, hogy nem bonyolítják ezzel feleslegesen a dolgukat, vagy ha mégis, magasabb árat számláznak. Paul Onose szerint ezt a vetületet már nem a törvény, hanem a piac alakítja: ha szállítók megértik, nem kerül nekik semmibe az alkalmazás telepítése, egyszerű a használata, akkor megteszik ezt a lépést, hogy ne veszítsék el az ügyfeleiket. [caption id="attachment_56828" align="aligncenter" width="1024"]Fodor András LKT 81 Turbo vonszolója Erdélyből Fodor András LKT 81 Turbo vonszolója Erdélyből[/caption] Viszont a külföldi szállítókat nem kötelezik a Sumal használatára, tehát ezek akadálytalanul fuvarozhatnak. Felmerült az is, hogy a vásárló faipari cég a rendszer szabályai szerint először a saját munkapontjaira köteles szállítani a vásárolt rönköt, miközben lehet, hogy valamelyik partnercégéhez vinné. Jelezték, hogy akadozik a rendszer, hátráltatja a munkát – erre az volt a válasz, hogy naponta többször is frissíteni kell. Útbaigazítást várnak a fűrészpor, a bontásból származó faanyag szállítására vonatkozóan is. A hatóságok képviselői azt javasolták az érintetteknek, tanulmányozzák a jogszabályokat, útmutatókat, és azt ígérték, ha a kezdeti hibákat kijavítják, megtapasztalják majd a rendszer előnyeit. (Székelyhon.ro)