Ágota napja
A Kiskunságban, a korábbi futóhomokon az erdészek alföldfásítási munkájának köszönhetően sikerült olyan növénykultúrát létrehozni, amely önmagában is értéket jelent, és nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújt többek között a talaj- és a levegővédelem terén, valamint a helyi turisztikában. A KEFAG Zrt. által kezelt 57 ezer hektárnyi állami erdő télen is számos kirándulóhellyel és különlegességgel várja a látogatókat.
Tovább >>>"A magas belvíz következtében átázott erdészeti útban keletkezett kár fokozott balesetvészelyt jelent a kirándulók, természetjárók, és a munkájukat végzők számára is" - olvasható a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Kapuvári Erdészetének hivatalos Facebook oldalán néhány fotó kíséretében. A képeken látható nagyméretű lyuk a hódok járatának beszakadásáva keletkezett.
Tovább >>>Idén két jogosulti alapképzést indítanak az erdészeti szakszemélyzet számára. A Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztálya ismertette a legfontosabb információkat az oktatás és a vizsga kapcsán.
Tovább >>>Nagy István agrárminiszter kifejtette, a Belügyminisztérium által meghirdetett program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kapott és kap a téli tüzelőjéhez segítséget. Ehhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít.
Tovább >>>Hónapok óta fát lopott a Vaskút környéki erdőkből, ezért a rendőrség őrizetbe vette a 63 éves férfit – tájékoztat a police.hu.
Tovább >>>A Síkvidéki Erdészethez tartozó Röjtökmuzsaji Erdőgondnokság területén illegális hulladéklerakót találtak a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. munkatársai.
Tovább >>>A szociális tüzelőanyag programba tervezett fűtőanyag 99 százalékát, azaz mintegy 44 ezer köbméter faanyagot már leszállított a Nyírerdő Zrt. a működése területe, azaz Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegye csaknem 200 önkormányzatának – hívja fel a figyelmet a Cívishír.
Tovább >>>Február 12-én elhunyt Vízhányó László, a DALERD Zrt. Csongrád-Csanád Vármegyei erdészeti igazgatója.
Tovább >>>Harmincötezer lejnyi (kb. 2.760.000 Ft) bírságot szabtak ki, és húszezer lej (kb. 1.580.000 Ft) értékű faanyagot foglaltak le az elmúlt napokban Maros megyében a törvénytelen fakitermelés megelőzése érdekében zajló ellenőrző akciók során – hívja fel a figyelmet a szekelyhon.ro.
Tovább >>>A vízügyi igazgatóságok mintegy 40 millió köbméternyi belvizet tudtak holtágakban, medrekben, tározókban visszafogni az elmúlt két hónap csapadékából - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
Tovább >>>Az Agrárminisztérium keresi Magyarország legkedveltebb erdei helyét, természeti kincsét. A 22 héten át zajló szavazás résztvevői nyereményjátékban vehetnek részt, amelyen ajándékcsomagokat nyerhetnek.
Tovább >>>A jogosult erdészeti szakszemélyzet kreditpont gyűjtési kötelezettségének segítése érdekében a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) Erdészeti Főosztály 2023 márciusában és áprilisában kettő online válaszható kiegészítő képzést tart, tartalmuk megegyezik a 2022-ben megtartott képzéseinkkel.
Tovább >>>A Nógrád Vármegyei fogyasztóvédelmi hatóság és a Nébih EUTR ellenőrei közös akcióban értek tetten egy facebookos tűzifacsalót. Az eladó a próbavásárláskor a kifizetett mennyiségnél lényegesen kevesebb fát adott át, amelynek a származását sem tudta igazolni, így a Nébih hatósági zár alá vette a tűzifát.
Tovább >>>Magyarország és Szlovénia kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás területén, továbbá a két ország egyaránt fontosnak tartja az állategészségügyi megelőző lépések összehangolását - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Vas megyei Felsőszölnökön, ahol megbeszélést folytatott Irena Sinko szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszter.
Tovább >>>Hatalmas erdőtűzzel küzdenek a lánglovagok Chilében, már több mint 700 hektáron tombolnak a lángok – írja a HírTV. A bozóttűznek indult katasztrófát nem sikerült gyorsan megfékezni, a lángok pedig gyorsan terjednek: bár a térség összes tűzoltója a helyszínen van, a tűzvész egyre csak terebélyesedik.
Tovább >>>