Illegálisan működő fatelepet zártak be

A faanyag kereskedelmét és szállítását ellenőrizték a sajóbábonyi járőrök és a Nébih Faanyagterméklánc-felügyelet szakemberei Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a 26-os számú főúton, illetve a Pitypalatty-völgyben.

Illegálisan működő fatelepet zártak be

A rendőrség tájékoztatása szerint az akció során a fát szállító járműveket állították meg és ellenőrizték, amelyek során 54 főt igazoltattak. Hozzátették, az akció kiterjedt egy a völgyben lévő fatelep ellenőrzésére is, ahol a szakemberek megállapították, hogy a telephely illegálisan működik.

Az ott lévő 243 köbméter rönkfáról semmilyen az eredetét igazoló iratot, számlát, szállítójegyet nem tudtak bemutatni, illetve a telephely nem szerepel az EUTR regisztrációs rendszerben sem

– írja a police.hu.

A szakhatóság a telep bezárásáról és a több száz köbméter fa zár alá vételéről határozott, azzal a szabálytalan szállítójeggyel igazolni kívánt csaknem két köbméter fával egyetemben, amelyet egy teherautóval szállítottak.

A rendőrség felhívása szerint a faanyagokkal kereskedők és szállítók a jövőben is számíthatnak hasonló ellenőrzésekre Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.