Erdészet főkategória cikkei

Tízezer sorfát ültetnek el a településfásítási program következő ütemében
Sajtóközlemény

Tízezer sorfát ültetnek el a településfásítási program következő ütemében

Folytatódik a Településfásítási Program, amelynek előző két ütemében több mint 1350 településen összesen 36 000 sorfát ültettek el. A most következő, harmadik ütemben 2023 tavaszán és őszén további 10 000 db sorfát ültethetnek el a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb települések Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjának keretében. 

Tovább >>>

Soproni Egyetem: a biodiverzitás helyreállítását segítő nemzetközi szövetség jött létre

A 2022 decemberében Montréalban tartott ENSZ biodiverzitási konferencia, a COP15 egyik fontos eseménye volt, hogy bejelentették a Nature Positive Universities Alliance, azaz a Természetpozitív Egyetemek Szövetségének létrejöttét. A szervezetet a neves brit oktatási intézmény, az Oxfordi Egyetem és az ENSZ Környezetvédelmi Programja kezdeményezésére 117 egyetem alapította, köztük – az Oxfordi Egyetem invitálására – egyetlen magyar intézményként a Soproni Egyetem is. A szövetség legfontosabb célja, hogy a felsőoktatási szektor hatékonyan segítse a természeti értékek és a biodiverzitás helyreállítását. Ezeket a célokat a Soproni Egyetem is kulcsfontosságúnak tartja, és igyekszik érvényesíteni működésében. Az új szervezet jelentőségét jól mutatja, hogy alapítását követően több mint négyszáz további egyetem csatlakozott a hálózathoz.

Tovább >>>

Esős, szeles időre kell számítani

Kiadós esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat: helyenként akár 30 milliméter csapadék is hullhat kedd délig.

Tovább >>>

Folyamatosan zajlik a szociális tűzifa osztása a kistelepülésen élő rászorulóknak

A kistelepülésen élő rászorulók megsegítésére folyamatosan osztják ki a tűzifát az állami erdőgazdaságok. Idén 2374 ötezer fő alatti település vesz részt a programban és a tűzifa kétharmadát már meg is kapták az önkormányzatok  – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A szankciós energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, a kormány több mint 100 ezer család rezsicsökkentését segíti az ingyenes tűzifával.

Tovább >>>

Romániában az egyik legrövidebb az erdei utak hálózata

„Romániában az egyik legrövidebb, ha nem a legrövidebb az erdei utak hálózata európai összevetésben” – irányította rá a figyelmet Daniel Nicolăescu, a Romsilva állami erdészet vezérigazgatója, aki szerint a különböző finanszírozási programok keretében sem biztosítanak elég pénzt a felzárkózáshoz.

Tovább >>>

Erdészeti mérőeszközöket mutattak be a soproni erdőben

A Soproni Egyetem programján újabb fajta erdészeti mérőeszközöket mutattak be a szakemberek. A terepi program helyszínét a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. biztosította.

Tovább >>>

A somogyi erdészek és vadászok egész évben segítik a Kárpátalján élőket

A somogyi vadászok és civilek negyedik alkalommal is összefogtak a Kárpátalján élő magyar ajkú lakosság megsegítésére – hívja fel a figyelmet a SONLINE.

Tovább >>>

Új kinevezések a Nyírerdőnél

2023. január 1-től Tölgyfa Gábor, a Nyíregyházi Erdészet korábbi igazgatója lett a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese – tájékoztatta az Erdő-Mezőt az állami erdőgazdaság.

Tovább >>>

Lehűlés várható a hét második felében

A következő napokban még többfelé mérhetnek 12 és 17 fok közötti értékeket, de a hét közepén csökkenni kezd a nappali csúcshőmérséklet, vasárnap már csak 1 és 9 fok között várható. Éjszakánként előfordulhatnak fagyok, péntek hajnalban a szélvédett északkeleti tájakon mínusz 6, mínusz 2 fokot is mérhetünk. Az északkeleti, északi tájakon visszatér a köd, jelentős csapadék nem várható, de a szél többfelé megélénkül - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Tovább >>>

80 éves tölgyfát rongált meg – Keresik a tettest

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője százezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a csopaki strand területén lévő körülbelül 80 éves tölgyfát megrongáló elkövető azonosítása és elfogása érdekében.

Tovább >>>

Faültetés a puszták védelméért

Ültess fát, védd a pusztát! Bár ellentmondásosnak tűnik az állítás, de a faültetéssel a pusztai élővilág megőrzését is biztosítani lehet. De hogyan?

Tovább >>>

Az erdők és fásított területek árai nőttek a legnagyobb ütemben egy év alatt

A termőföldek ára 8,5 százalékkal, négy éve nem látott mértékben emelkedett 2021-ben az előző évi 6,6 százalék után - közölte a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank az MTI-vel.

Tovább >>>

Az alföldi erdők talajának ökoszisztéma szolgáltatásai

Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2022. évi őszi Kutatói Napján “Az alföldi erdők talajának ökoszisztéma szolgáltatásai” címmel tartott előadást a Soproni Egyetem két munkatársa, Bidló András és Horváth Adrienn. Ennek írásos anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.

Tovább >>>

Az alföldi erdők szerepe az erdőgazdálkodásban

Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2022. évi őszi Kutatói Napján “Az alföldi erdők szerepe az erdőgazdálkodásban” címmel tartott előadást a Zambó Péter államtitkár. Ennek írásos anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.

Tovább >>>

Az év végére visszatérnek az éjszakai fagyok

A jövő hét elején még több órás napsütés várható napközben, hétfőn a napos részeken akár 15 Celsius fok is lehet, de kedden egy hidegfront érkezik helyenként megerősödő széllel, így szerdán hajnalban visszatérnek az éjszakai fagyok és a csúcshőmérséklet is csak 2 és 8 fok között várható. Ezt követen egy melegfront érkezik élénk széllökésekkel, és vasárnap már a hajnali mínusz 1, plusz 6 fokról 5 és 15 fok közé melegszik fel a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Tovább >>>

<< < 21. / 297. oldal > >>