Ágota napja
Több, mint 200 kiállító, számos programhelyszín, hagyományos bemutatók, versenyek, trófeák, kutyák, madarak, pergető medence, óriás akvárium, fárasztó szimulátor, újdonságként pedig aukció, karikatúra képek és horgász tiktokerek várják a kicsiket és nagyokat. Februárban irány a FeHoVa!
Tovább >>>Csemetekerti magvető, földlabdázó gép, Komatsu forwarder, BGU hasítógép – többek között ezekre az eszközökre tehetnek ajánlatot azok, akik ellátogatnak a Zalaerdő Zrt. február 9-i árverésére.
Tovább >>>Januárban eddig inkább enyhe időjárást és az átlagostól magasabb hőmérsékletet tapasztalhattunk, azonban a hónap végére fordult a kocka. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint ugyanis az idei január eddigi leghidegebb reggelét mérték hétfőn.
Tovább >>>Egyedülálló módon, kürtszóval induló erdészhimnusz eléneklésével indították útjára január 27-én, a csíkszeredai megyeházán, az Erdőgazdálkodók és erdőtulajdonosok első konferenciáját Hargita megyében, amelyen több mint száz közbirtokosság és az erdészi hivatalok is részt vettek. A konferencián négy fő téma került megvitatásra, amelyek a következő panelbeszélgetésekbe tömörültek: az uniós erdőgazdálkodási stratégia és azon belül a Romániára elkészült erdészeti stratégia, erdőgazdálkodás és digitalizáció, természetvédelmi törekvések az erdőgazdálkodásban, és az Országos Helyreállítási Program (PNRR) erdősítési támogatásainak bemutatása.
Tovább >>>A Nébih EUTR keresőjének (https://portal.nebih.gov.hu/eutr-kereso) funkcióbővítése révén ezentúl, a regisztrált faanyag kereskedelmi lánc szereplők mellett, már az erdőgazdálkodók jogosultságai is lekérdezhetők a rendszerből. A fejlesztés lehetővé teszi az illegális forgalmazók hatékonyabb kiszűrését, ezáltal a csalások megelőzését.
Tovább >>>A Nébih EUTR keresőjének 4/2019 EU rendelete funkcióbővítése révén ezentúl, a regisztrált faanyag kereskedelmi lánc szereplők mellett, már az erdőgazdálkodók jogosultságai is lekérdezhetők a rendszerből – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A közlemény szerint a fejlesztés lehetővé teszi az illegális forgalmazók hatékonyabb kiszűrését, ezáltal a csalások megelőzését.
Tovább >>>A lopott fa feldarabolását és eladását tervezte az a két helyi barát, akik egy tatárszentgyörgyi erdőből vágtak ki 43 akácot – hívja fel a figyelmet az esetre a police.hu.
Tovább >>>Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a magyarországi erdőkre 2027-ig - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.
Tovább >>>Szakmai szempontból különösen gazdag és eredményes évet zárt tavaly a Budapesti Közművek keretein belül önálló tevékenységet folytató FŐKERT Kertészeti Divízió. Közel 300 ezer tő lágyszárú növényt, továbbá közel 13 ezer cserjét és örökzöldet, illetve több mint 16 ezer fát és facsemetét ültettek el tavaly a FŐKERT munkatársai. 2022-ben 3 új természetvédelmi területtel gazdagodott a főváros, új rovarhotelek, madárodúk kerültek ki a zöldterületekre. Idén is folytatódnak a munkák: a látogatók visszajelzései alapján tovább szépül és gazdagodik a Pünkösdfürdő park, újabb Miyawaki-kiserdő létesítése várható, a tavaly telepített erdőkbe padok kerülnek, újabb fasorok újulnak meg, és folytatódnak az évelősítések.
Tovább >>>Az orosz invázió következtében több mint 59 ezer hektár erdőt és egyéb ültetvényt semmisítettek meg rakéták és lövedékek – hívja fel a figyelmet a karpatalja.info.
Tovább >>>Figyelmeztető lövések leadásával állították meg a hatóságok fatolvajok egy csoportját a Maros megyei Petele község térségében – számolt be a marosvásárhelyi csendőrség mobil egysége.
Tovább >>>November végén rendezték Finnországban a New European Bauhaus kezdeményezés keretei között az európai, főleg észak-európai fenntartható fahasználati gyakorlatokkal és foglalkozó Into the Woods konferenciát. Az eseményen részt vett az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, mellette Sanna Marin finn és Kaja Kallas észt miniszterelnök, valamint Ebba Busch svéd miniszterelnök-helyettes is. Mindez arra utal, hogy az erdőgazdálkodás, a faipar és maga a fa mint fenntartható nyersanyag egyre fontosabbá válik az Európai Unió gazdaságpolitikájában. Magyarországon a Soproni Egyetem hagyományosan a faipari és erdészeti képzések és kutatások központja. Az intézmény fenntarthatósági képzéseivel a január 18-i nyílt napon ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Tovább >>>Akciót tartottak az egyenruhások január 16-án, reggel Solymáron és Pilisvörösváron – hívja fel a figyelmet a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A kirajzás célja elsősorban a falopások, illegális fakitermelések megelőzése, megakadályozása volt, de értelemszerűen egyéb szabályszegések mellett sem mentek el.
Tovább >>>A jogosult erdészeti szakszemélyzet a 2022. őszére meghirdetett kötelező kiegészítő képzést pótolhatja. Erre 2023. január 30. – február 8. közötti időszakban nyílik lehetőség – áll az NFK közleményében.
Tovább >>>Hatósági áron kínálnak Erdélyből származó tűzifát a tuzifanagyker.hu oldalon, az alacsony árért cserébe azonban előre utalást kérnek a vásárlóktól. A gondosan felépített, tartalmában is megnyerő oldal hiteles felület látszatát kelti, azon többek között ügyfélszolgálati idő, hírblokk, valamint részletes leírás is megtalálható – hívja fel a figyelmet a Nébih. A közlemény szerint gyanúra adhat okot, hogy az EUTR nyilvántartási szám hiányzik az eladónál.
Tovább >>>