Natália napja
A szakmai körökben közismert Roth-féle szálalótömbben – azon belül is a Sopron 182/B erdőrészletben – közösen végeztek fakitermelés jelölést a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Soproni Egyetem Erdőműveléstani Tanszék munkatársai. A szakmai munkába a nyári gyakorlatot a Soproni Erdészetnél töltő erdőmérnök hallgatók is részt vettek.
Tovább >>>Az agrárkutatás legújabb eredményeinek megismertetése céljából együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft. a Soproni Egyetemen.
Tovább >>>Az inváziós kagylófajok sorozatos megjelenése után nemzetközi együttműködésben vizsgálták a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai az európai és észak-amerikai sekély tavak ökológiai állapotának átalakulását és regenerációs képességét - tájékoztat a Eötvös Loránd Kutatási Hálózat.
Tovább >>>Nehéz körülmények között, csodás erdei környezetben, de esőáztatta pályán küzdöttek az észak-nyugat-magyarországi favágók és tűzoltók a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság harmadik regionális fordulójában. Sopronban hét csapat ragadott fűrészt és fejszét, de csak öten juthattak tovább a szeptemberi, soponyai döntőbe. A végén a Hanyi Hódok győztek, és az Európa-bajnokságra készülő roth-os diákok is szép eredménnyel zártak a második helyen.
Tovább >>>Legalább 22 példány védett énekesmadarat ejtett foglyul csepeli ingatlanában egy 68 éves férfi.
Tovább >>>Sikerrel zárult az angolai expedíció, amelynek keretében március 16-án indult útra négy magyar kutató, hogy a világ legnépesebb ragadozómadár-gyülekezőhelyén műholdas jeladókkal szereljenek fel kék vércséket.
Tovább >>>Hétfőn, március 20-án 22 óra 24 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján, felhívva a figyelmet arra, hogy a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, ez azonban eshet március 20-ára és 21-ére is.
Tovább >>>A 2019-20-as, sok szempontból rekorder ausztrál erdőtüzek, bozóttüzek irtózatosan nagyra terebélyesedtek, s a füstjük az ózonpajzsot is képes volt károsítani – írja a National Geographic.
Tovább >>>Már a borítója is ámulatba ejtő Szunyoghy András grafikusművész új anatómiai könyvének, amit a 2023-as FeHoVa vadászkiállításon mutatott be. Mintegy 130 oldalon úgy láthatunk számos vadfajt, ahogy átlag ember talán sosem, vadászember is legfeljebb a Magyarországon előfordulókat. Teljesen csupaszon, az izomzatukat a legapróbb részletekig kidolgozva.
Tovább >>>Egy Hajdú-Bihar megyei, több mint 25 000 egyedet tartó tenyészpulyka telep állatainál is igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Ezzel újabb megye vált fertőzötté a 2022-es őszi járványban. A védő- és megfigyelési körzetek kijelölése megtörtént, valamint a partnerországok is értesítést kaptak a kitörésről.
Tovább >>>A vadhúsok a tradicionális magyar konyha részét képezik, ráadásul olyan egészséges ételek készíthetőek belőlük, amelyek megfelelnek a legújabb fogyasztói elvárásoknak is, mondta Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a 11. Vadkolbásztöltő Fesztiválon, Mikóházán.
Tovább >>>A Csanyik-völgyben sorban álló matuzsálemi almafák közé húsz konténeres csemetét ültetett az Északerdő Zrt.
Tovább >>>Az Országgyűlés hétfői ülésén is téma volt a tűzifa és a fakitermelés kérdése, a Mi Hazánk képviselője, Apáti István tett fel kérdést Nagy István agrárminiszternek.
Tovább >>>A japán autóipar egyik legnagyobb múltú, legendás munkabírású pickupjairól ismert gyártója pályázatot hirdetett a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A jelentkezőknek mindössze annyi a dolguk, hogy írásos vagy videós formában meséljék el, hogyan néz ki egy napjuk, illetve miként használnák ki a strapabíró járművek előnyeit a mindennapjaikban: a munkájuk során vagy a szabadidejükben. A legkreatívabb pályázó egy ISUZU D-MAX modellt nyerhet fél éves használatra.
Tovább >>>A Praktiker áruházlánc országos adatai alapján az év második felében gyorsan megindult és azóta folyamatos a fűtéshez kapcsolódó termékek, köztük a szilárdtüzelésű alternatív fűtési eszközök, valamint kiegészítőtermékeik forgalmának növekedése.
Tovább >>>