Melánia napja
Tavaly Székelyudvarhelyen rendezték meg az V. Székelyföldi Vadásznapokat, ahol már azt is bejelentették, hogy 2016-ban Maros megye, azon belül pedig Erdőszentgyörgy lesz a következő helyszín. A Cervus Vadászegyesület október 21. és 23. között a Rhédey Kastélyba várja Székelyföld vadászait szakmai tanácskozásokra és rengeteg közönségprogramra. Lesz kopó- és trófeakiállítás, főzőverseny, íjászat, Szent Hubertus Mise és sok egyéb érdekesség is.Tovább >>>
Jelentős termelés-visszaesésre van esély a nemesnyárasoknál a következő tíz évben, mivel természetvédelmi célokból jellemzően hazai nyárral, illetve a gyenge adottságú területeken más fafajokkal váltják fel a nemesnyárasokat - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szolnokon a Nyártermesztés helyzete, jövőbeni kilátásai konferencián.Tovább >>>
Mintegy húsz százalékkal nőtt a legálisan fegyvert tartók száma az utóbbi két évben Ausztriában - számolt be a legújabb adatokról az Österreich című napilap kedden. A belügyminisztérium nyilvántartása szerint jelenleg mintegy 290 ezren birtokolnak csaknem 970 ezer fegyvert, míg 2014-ben 240 ezer ember tartott magánál legálisan 840 ezer fegyvert.Tovább >>>
Nyártermesztés helyzetéről, annak jövőbeni kilátásairól rendez konferenciát Szolnokon az Erdészeti Tudományos Intézet. Az ERTI szakmai rendezvényén előadást tart majd Dégi Zoltán, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója, és Luzsi József, a MEGOSZ és az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat elnöke is, de téma lesz a hullámtéri gazdálkodás természetvédelmi szempontú értékelése, az árvízvédelem és erdőgazdálkodás összehangolásának lehetőségei, valamint a faipar nyárral szembeni igénye is. A napot terepi program zárja majd október 17-én.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a Ravazdi erdészetnél felavatott méhes házról, a Soproni Parkerdőben létesített Kőhalmy Vadászati Múzeumról, a Mátrafüredi Erdészeti Nyílt Napról, a nógrádi medvékről, a somogyi dámbarcogásról és a Károly-magaslati kilátó 80 éves évfordulójáról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe! Tovább >>>
Orvvadászat miatt indítottak eljárást egy Jobbágyiban élő férfi ellen, akinél engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is lefoglalt a rendőrség - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.Tovább >>>
2016. szeptember 8-án, Sopronban gyűltek össze a hazai erdészet és faipar képviselői a csütörtökön megnyílt innoLignum Sopron kiállításon. A szakvásárral párhuzamosan több helyszínen kezdődtek konferenciák is. Ezek közül az első a Nyugat-magyarországi Egyetem (NymE) szervezésében megvalósuló Nemzetközi klímakonferencia volt. Tovább >>>
A Magyar Posta alkalmi bélyegen örökítette meg az egyik legsokoldalúbban felhasználható fafajunk, a hajdanán szent faként is tisztelt mezei szilt (Ulmus minor), amely az Országos Erdészeti Egyesület szavazásán a 2016. év fafaja lett. Az újdonságot Elekes Attila grafikusművész tervei alapján 350 000 példányban a Pénzjegynyomda gyártotta. Névértéke 115 Ft.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a KAEG Zrt. új erdei iskolájáról, a Soproni Parkerdőben létesített vadgazdálkodást bemutató tanösvényről, az Év Fája szavazásról, az Északerdő Zrt. dallamvonatáról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe! Tovább >>>
Szeptember 3-án, szombaton végre összeáll a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjének teljes mezőnye, hiszen az utolsó regionális favágó verseny is lezajlik. Az ötödik, észak-dunántúli fordulót a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. szervezi a Győrhöz közeli Göbös-majorban, amely a Győr-Moson-Sopron Megyei Vadásznapnak is helyet ad.Tovább >>>
A Magyalosi lőtéren zajlott le a Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnokságának újabb, egyben utolsó fordulója augusztus 25-én, amelyet dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára nyitott meg.Tovább >>>
Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy nemzeti ünnepeinken kitüntetéseket adnak át a Földművelésügyi Minisztériumban az agrárium és a vidékfejlesztés területén kiemelt munkát végző szakemberek között. Az erdészek ezúttal sem maradtak ki a díjazottak közül.Tovább >>>
A vadászati érdekképviseletek ezúton kérik a gépkocsivezetőket, hogy a következő hetekben fokozott figyelemmel közlekedjenek. Július második felétől körülbelül augusztus közepéig tart az őzek násza, amikor sokkal figyelmetlenebbek, egész nap mozognak, így gyakrabban számíthatunk megjelenésükre az közutakon is.Tovább >>>
„Az elégedett és egészséges dolgozó a legjobb dolgozó” szlogenünk szerint, fontos hogy a munkatársak jól érezzék magukat a munkahelyükön. A KAEG Zrt.-nél a munkahelyi vezetők hosszú ideje figyelnek arra, hogy a családos dolgozók a magánéletükben felmerülő problémáik kezeléséhez is, a munkáltató lehetőségeihez képest mért maximális segítséget megkapják.Tovább >>>