Dénes napja
Csütörtök reggel a Magyar Idők kormányközeli hírportál információra hivatkozva az Erdő-Mező Online honlapján is megjelent a cikk, miszerint több állami erdőgazdaság esetében súlyos visszaéléseket talált Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A mai miniszteri értekezleten született döntés alapján az érintett társaságok az alábbi közleményt adták ki.Tovább >>>
A menedzsmentek minden évben komoly összeget vehetettek fel jutalomként. Információink szerint a súlyos megállapítások nyomán Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali és rendkívüli ellenőrzést rendelt el a többi erdészetnél is.Tovább >>>
A MERD Magánerdőkért Egyesület szeptember 30-i konferenciájának délutáni része az erdészeti támogatások bemutatásával kezdődött. A Vidékfejlesztési Program kapcsolódó információit Lapos Tamás, az Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály Erdészeti Igazgatási Osztályának erdészeti referense osztotta meg a mintegy száz magán-erdőgazdálkodóval Nyíregyházán.Tovább >>>
Október 6-án megnyitott Európa egyik legrangosabb erdészeti kiállítása, az AustroFoma. Négy év után ismét gépbemutatók várják a látogatókat a festői környezetben a német és a cseh határ közelében. John Deere, Ponsse, Komatsu, Hittner, Maxwald, Valtra, Jenz, Fendt, Steyr, és még sorolhatnánk a márkákat. Képek az osztrák AustroFoma erdészeti kiállításról!Tovább >>>
A Bajcsai Csemetekert 2015. október 5-én megkezdte kocsányos, kocsánytalan, cser- és vörös tölgy, bükk, erdeifenyő, valamint a feketedió fafajok termésének felvásárlását.Tovább >>>
Az Országos Kékkörhöz kapcsolódó kerékpáros pihenőhellyé és turistacentrummá alakította a Mátrában fekvő Rudolf-tanyát az Egererdő Zrt., a 70 millió forintos beruházást a földművelésügyi miniszter avatta fel pénteken.Tovább >>>
Nagy érdeklődés mellett nyitották meg a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének idei nagyrendezvényét Budapesten. A 2015-ös program mottója: Magánerdők Magyarország vidékfejlesztési programjában.Tovább >>>
A Földművelésügyi Minisztérium vezetésének döntése értelmében – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – az idén is előleg fizethető a SAPS és az új jogcímként jelentkező zöldítés támogatásokra. Ennek alapján tehát, október 16-tól megkezdődhet az előlegek utalása, amely a teljes támogatási összeg legfeljebb 70 %-át teszi majd ki.Tovább >>>
Zala megyében 440 gímszarvasbikát ejtettek el a szarvasbőgés idején, a példányok 63 százaléka lett érmes a trófeabírálaton - tájékoztatta a megyei kormányhivatal vadászati és halászati főfelügyelője csütörtökön az MTI-t.Tovább >>>
A klímaváltozás hatásait kompenzáló gazdálkodás kialakításához is útmutatást adhatnak azok a kutatások, amelyeket az MTA Ökológiai Kutatóközpont indított a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel. A kutatók a különböző erdőművelési eljárások termőhelyre, regenerációra és erdei biodiverzitásra gyakorolt hatását vizsgálják, amiről terepi bemutató keretében számoltak be a szakembereknek. Tovább >>>
Az idei, 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon az erdész szakma is nagy szerepet kapott mind a programok, mind pedig a kiállítók tekintetében. Volt például erdészeti konferencia, de az Erdészeti Tudományos Intézet standján az agrár-erdészetről is hallhattak előadást az érdeklődők. Az ERTI-nél mindezek mellett gyermekfoglalkozás is várta a látogatókat.Tovább >>>
Szeptember 25-én délután egy vonat és egy forwardert szállító kamion ütközött össze az ausztriai Allentsteignál. A balesetben az 50 éves mozdonyvezető életét veszítette, a kamion vezetője csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Az utasoknak szerencsére nem esett baja, őket busszal szállították tovább.Tovább >>>
Ön is megismerkedne élőben az Equus erdészeti vonszolóval egy gyakorlati bemutatón? A szlovák határ mellett található csehországi Komňa településen akár vezetheti is a Selmecbányán gyártott eszközt október 3-án, szombaton. A délelőtt 10 órakor kezdődő erdészeti gépbemutató ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a magyarországi üzletkötőnél, Balogh Bélánál lehet.Tovább >>>