Ferenc napja
Június 8-án rendezik meg a Városi erdők Budapesten című konferenciát.
Tovább >>>Hosszú évek kitartó, nemzetközi kitekintéssel végzett munkájának eredményeként nemrég elkészült a hazánk bennszülött növényeit is bemutató lista – hívja fel a figyelmet a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.
Tovább >>>Az Európai Unió Biodiverzitás Stratégiáját a biodiverzitás megőrzésének és a természeti örökség védelmének céljából alkották meg. A stratégia olyan politikai keretet biztosít, amelynek célja az élővilág sokféleségének megőrzése és helyreállítása az Unió területén. Ennek érdekében több olyan intézkedést és kezdeményezést foglal magában, amelyek a tagállamok, így Magyarország erdeit, erdőgazdálkodását is érintik.
Tovább >>>Orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el egy 58 és egy 39 éves férfit – tájékoztat a rendőrség.
Tovább >>>Komoly kihívások elé állították az első magyarországi tulajdonossal rendelkező TERRI harvestert. A gyérítési fakitermelő gépnek ugyanis egy sűrű, kifejezetten nehezen kezelhető akácosban kellett dolgoznia. Videós tudósításunk a helyszínről!
Tovább >>>Az inváziós kagylófajok sorozatos megjelenése után nemzetközi együttműködésben vizsgálták a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai az európai és észak-amerikai sekély tavak ökológiai állapotának átalakulását és regenerációs képességét - tájékoztat a Eötvös Loránd Kutatási Hálózat.
Tovább >>>Az Agrárminisztérium Erdőkért felelős Államtitkársága, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Közös Agrárpolitika támogatási lehetőségei 2023-tól az erdőgazdálkodásban” címmel kiadványt készített. A 12 oldalas tájékoztató az erdőtulajdonosok, erdőgazdálkodók, erdészeti szakemberek számára áttekintést nyújt a következő évek KAP keretében megvalósuló támogatás politikájáról.
Tovább >>>A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán 2023 szeptemberében az alábbi szakirányú továbbképzések indulnak.
Tovább >>>Romániában tesz látogatást hétfőtől csütörtökig az Európai Parlament petíciós bizottságának küldöttsége, hogy a medvetámadásokról és az illegális fakitermelésekről tájékozódjon – közölte Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselő.
Tovább >>>A hét elején folytatódik a csapadékos, hűvös idő, de a hét második felében csökken a csapadékhajlam és több órára kisüt a nap – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Tovább >>>Nehéz körülmények között, csodás erdei környezetben, de esőáztatta pályán küzdöttek az észak-nyugat-magyarországi favágók és tűzoltók a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság harmadik regionális fordulójában. Sopronban hét csapat ragadott fűrészt és fejszét, de csak öten juthattak tovább a szeptemberi, soponyai döntőbe. A végén a Hanyi Hódok győztek, és az Európa-bajnokságra készülő roth-os diákok is szép eredménnyel zártak a második helyen.
Tovább >>>Legalább 22 példány védett énekesmadarat ejtett foglyul csepeli ingatlanában egy 68 éves férfi.
Tovább >>>Nem csak az elmúlt félmillió év, de a jelenkor embere okozta klímaváltozásokat is megvizsgálta egy új kutatás, melyre a National Geographic hívta fel a figyelmet.
Tovább >>>Alig több mint száz nap múlva kezdődik Magyarország történetének legnagyobb sportrendezvénye, a szabadtéri atlétikai világbajnokság. A rendezvény szervezői kiemelten kezelik a fenntarthatósági kérdéseket, ezért együttműködésben a Pilisi Parkerdővel több ezer fát ültetnek Budapest városi erdőiben.
Tovább >>>Bizonyossá vált, hogy a Balatonban is vannak 50-100 µm-es mikroműanyagok, amelyek bejuthatnak a nagy vízibolha tápcsatornájába – közölték a MATE és az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói a rangos Science of the Total Environment szaklapban közölt új tanulmányukban. A mikroműanyagok ráadásul nemcsak önmagukban jelentenek problémát, hanem a gyógyszermaradványokkal közösen egyaránt kedvezőtlen élettani hatásokkal bírnak e gerinctelen élőlényekre nézve.
Tovább >>>