Keresési találatok erre a cimkére: Környezettudományi Központ Alapítvány

Május 5-étől hatályos a Vadászati törvény módosítása

A Vtv.-t módosító törvény a Magyar Közlöny 2015. április 27-én, hétfőn kiadott 58. számában jelent meg. Ennek értelmében 2016. február 29-éig meghosszabbították a körzeti vadgazdálkodási terveket, nem kötelező a 10 ezer hektárnál nagyobb és a különleges rendeltetésű vadászterületeken a felsőfokú végzettségű hivatásos vadász alkalmazása és a vad és gépjármű ütközések tekintetében visszaállt a jelenlegi Ptk. előtti rend.Tovább >>>

Ámulattal tekintek ezekre a jószívű óriásokra - Beszélgetés Baranyai Tamás rönkhúzóval

Május 1-jén Szigetszentmiklóson megkezdődik a II. Magyar Rönkhúzó Bajnokság. A nagyrészt lovas fakitermelőkből álló mezőny idén először mutathatja meg, ki a legjobb, legügyesebb a szakmájában. A főszervező, Baranyai Tamás a versenyzők azon szűk körét képviseli, aki csak szabadidejében húzza a rönköt, egyébként a Ba-Ta Tanyát vezeti.Tovább >>>

Erdészeti erdei iskolát avatott az Egererdő Zrt. is

Az egykor dr.Tuzson János botanikus, erdészprofesszor által építtetett használhatatlan ház helyén az Egererdő Erdészeti Zrt. Erdei Iskolát és szálláshelyeket létesített, amelynek ünnepélyes átadását a Bátonyterenyei Erdészethez tartozó Fenyvespusztán tartották április 21-én.Tovább >>>

Erdőtelepítés és SAPS támogatás együttes igénylése

A Közös Agrárpolitika (KAP) keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelete hatályon kívül helyezéséről szóló 1307/2013/EU parlamenti és tanácsi rendelet a 32. cikk (2) bekezdésben rendelkezik a „támogatható hektár” fogalmáról. Tovább >>>

Csemetekerti helyzetjelentés - képekkel

Április elején elkezdtük előkészíteni a nyárfa dugványok helyét a csemetekertben. Kijelöltük a leendő sorokat is. Tovább >>>

Kétszáz egyetemista villámcsődülete Sopronban a természetvédelmi szakért

Az év fája, a kocsányos tölgy egy ágát helyzeték el a megjelent egyetemisták a soproni Szentháromság szobornál. A csendes megmozdulás célja az volt, hogy kiálljanak a természetvédelmi alapszak megtartása mellett.Tovább >>>

A Földművelésügyi Minisztériumhoz kerülhet a Roth Gyula erdészeti szakközép

A pécsi egyetem gyakorlóiskolája mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemhez tartozó győri Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola és a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola is olyan levelet kapott a felsőoktatási államtitkárságtól, amely szerint az iskola fenntartását az egyetemtől az állam venné át. Az Emmi a 25-ből összesen 9 gyakorlóiskola fenntartását venné el az egyetemektől. Az Index információi szerint az ELTE gyakorlóiskoláit nem érinti a fenntartóváltás. Tovább >>>

Országos Bányász-Kohász-Erdész találkozót rendeznek Egerben

"Szakmaszeretet! Hazaszeretet! Barátság!" jelszóval az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület és az Országos Erdészeti Egyesület 2015. május 29. és 30. között Országos Bányász-Kohász-Erdész Találkozót szervez Egerben, immár tizedik alkalommal, amelyre a szakmák képviselőit szeretettel várják. A Találkozó a Dr. Kemény Ferenc városi sportcsarnokban (Érsekkert) lesz.Tovább >>>

Így épül az OSB-falapgyár Vásárosnaményban (KÉPEK)

Munkagépek dolgoznak az Interspan Faipari Kft. vásárosnaményi gyártelepének teljes felújításán. A svájci székhelyű cég csaknem 30 milliárd forint értékű új gyárában 2016 nyarától OSB-falapot gyártanak száz új dolgozó foglalkoztatásával. A beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket a magyar kormány április 20-án nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.Tovább >>>

Lázár: Miért nem lehet az erdőkben található letört faágakat összegyűjteni?

20 ezer forintos illetéket kell fizetni az erdőgazdálkodónak, amennyiben bárki természetvédelmi területről gyűjtene elhalt fát. A szolgáltatási díj leperkálása után még közel sem biztos, hogy a hatóság engedélyezi a gyűjtést. Ez esetben a kérelmező bukta a pénzt.Tovább >>>

KÖBÖZŐKÖNYV 2015 - rönk és hengeresfa köbözéshez

A héten jelent meg a KÖBÖZŐKÖNYV - Rönk és egyéb hengeresfa köböző táblázatok című kiadvány 6. kiadása. A faanyagok adás-vételéhez elengedhetetlen segédeszköz centiméteres átmérőugrásokkal, három-tizedesjegy pontossággal adja a hengeres faanyagok térfogatát.

Tovább >>>

Őshonos fákat telepítettek a Hortobágyi Nemzeti Park területén uniós támogatással

A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén befejeződött a természetes és természetszerű erdők és fás legelők természetvédelmi kezelése, kialakítása elnevezésű projekt, amelyet több mint 250 millió forint európai uniós és hazai társfinanszírozásból valósítottak meg az elmúlt két és fél évben - közölte a HNP szakmai igazgatója kedden Tiszacsegén.Tovább >>>

Így telepítenének erdőt a drónok

A drónok kétségkívül az elmúlt évek sci-fi álmokba illő tudományos vívmányai, melyek azonnal beindították az innovatív vállalkozók fantáziáját is. Az Egyesült Államokban mexikói ételt házhoz szállító drón-futárral, Dubai-ban bizalmas dokumentumokat kézbesítő drón-postással álltak elő és nemrég híre kelt, hogy az Amazon is korszerűsítené szállítási rendszerét. S vajon mi történik amint egy NASA mérnök találkozik merész környezetvédőkkel? Ambíciózus öko-reform. Tovább >>>

Kertészeti géptámogatás 2015 - Május 18-tól lehet pályázni!

Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére, így Magyarország várhatóan 100 százalékosan felhasználhatja az előző uniós költségvetési ciklusban e területen rendelkezésre álló forrásokat - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.Tovább >>>

Év Erdésze Verseny 2015 - A Somogy megyei elődöntő végeredménye

A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.-t érte a megtiszteltetés, hogy 2015-ben a 146. Vándorgyűlés házigazdája lehet. Az Év Erdésze Verseny hagyományosan a Vándorgyűléshez kapcsolódva szokott lezajlani. Ennek okán 2015. április 15-én és 16-án előválogató versenyben mérethették meg magukat a SEFAG Zrt. erdészeteinek legjobb erdészei. A 17 induló az OEE Év Erdésze Verseny szabályzatának megfelelő versenyszámokban állt rajthoz.Tovább >>>

<< < 281. / 397. oldal > >>