A hazai erdészek a sportban is megállják a helyüket

A XIX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapok résztvevői nemcsak a munkában, de a sportban is bizonyítottak – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az esemény fővédnökeként a megnyitó ünnepségen Székesfehérváron.
A hazai erdészek a sportban is megállják a helyüket
Az 1996 óta évente megrendezett tornára idén regisztráltak a legtöbben: hatszázötvenen mérik össze tudásukat 13 sportágban, többek közt a biatlon, a sakk, a rönkhajítás vagy akár a sárkányhajózás terén. Fazekas Sándor kiemelte: míg az erdészek a fenntartható erdőgazdálkodáson munkálkodtak, addig a Földművelésügyi Minisztérium tizenegyezer munkahelyet hozott létre támogatások útján, amellyel a magyar erdők közvetlenül már harmincötezer embert foglalkoztatnak. Ennek is köszönhető, hogy az erdőgazdálkodás az elmaradottabb régiókban a mezőgazdaság mellett az egyetlen biztos foglalkoztatást nyújtó ágazat, ezáltal erősítve a terület népesség megtartó erejét. A hazai erdészek a sportban is megállják a helyüket Forrás: FM Sajtóiroda