Viola napja
Tizenhárom éve nem kereskedtek olyan drágán a chicagói kereskedelmi tőzsdén (CME) a fűrészáru (angolul lumber) termékekkel, mint most - írja a napi.hu. Az észak-amerikai piacon mintegy 260 köbméternyi fát legutóbb 2005 márciusában kötötték 410 dollárnál drágábban. Most pénteken pedig már 425 dollárért is történt kötés, miközben januárban még 304 dollárnál járt az árfolyam.
Tovább >>>A MERD Magánerdőkért Egyesület szaktanácsadási központként kíván pályázni a "VP1-2.1.1-2.1.2-17 - Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás" erdészeti támogatásra, hiszen az erdészeti szaktanácsadással kiemelten kíván foglalkozni.Tovább >>>
Lehetővé tenné a hódok gyérítését a kormány. Ez derül ki a földművelésügyi miniszter tervezetéből, amely a védett állatokról szóló rendeletet módosítaná – értesült az Index. A tervezethez csatolt magyarázat szerint az eurázsiai hódok magyarországi állománya jelentősen megnőtt az utóbbi években, részben a természetes szaporodás, részben tudatos betelepítés miatt.Tovább >>>
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága egy Szabolcs megyei testvérpár ügyében, akik cégcsoportot működtetve, fenyő fűrészáru kereskedelmével csaknem 800 millió forint áfát csaltak el.Tovább >>>
Új fajt hozott az új év a Kis-Balatonra. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre 2017. január 6-án hódrágást talált egy, a Zala egykori medrének befagyott vizében álló fűz törzsén. Ez a faj jelenlétének első bizonyítéka a fokozottan védett területen.Tovább >>>
A rotációs elv alapján ismét a Jósva-Tornai Erdészeti Igazgatóság töltötte be a házigazda szerepét, és adott helyszínt a felújított Szelcepusztai Turistaház környezetében az Északerdő Zrt. VIII. Trófeamustrájának. A rendezvényen a társaság vadászterületeiről származó 98 trófeán túl további 11 trófeát is bemutattak. Szerencséje volt a szervezőknek, mert a tartósan esős időjárásban sikerült kifogni egy igazi verőfényes őszi napot, amelynek köszönhetően láthatóan az eddigi legtöbb érdeklődő látogatta meg a rendezvényt.Tovább >>>
Október 18-án a képviselőház elfogadta azt a törvényt, amely rendelkezik az erdészeti őrség létrehozásáról (Garda Forestieră). Az őrség kötelékébe 617 személy fog tartozni, közülük 545-en foglalkoznak a tényleges erdészeti-vadászati ellenőrzésekkel, és kérik számon a vonatkozó törvények gyakorlatba ültetését.Tovább >>>
Szigorúan ellenőrzött körülmények között gyéríteni kell a hódokat - hangsúlyozta a napokban a Földművelésügyi Minisztérium szakállamtitkára, V. Németh Zsolt, aki erről a természetvédőkkel is tárgyalt. Gyors megoldást sürget a találkozón részt vevő Czabán Dávid biológus.Tovább >>>
A Magyalosi lőtér életében újabb kiemelkedő jelentőségű esemény zajlott 2016. július 8-án. Csontos István, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. fiatalon elhunyt főmérnöke emlékére másodízben megrendezett verseny, egyben a Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnokságának egyik fordulója is volt.Tovább >>>
A világ csaknem kétszáz országában április 22-én különböző rendezvényekkel emlékeznek meg a Föld Napjáról, amely során a szervezők 1970 óta környezetünk védelmére hívják fel a figyelmet. Nincs ez másképp Magyarországon sem, hiszen hazánkban is rengeteg esemény várja a gyermekeket, családokat az egyik legjelentősebb környezetvédelmi emléknapon. 2016-ban is programok tucatjait kínálják az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok, civil szervezetek, amelyek közül sok az Erdeiprogramok.hu weboldalon is megtalálható.Tovább >>>
Az eurázsiai hód a ’90-es években bukkant fel hazánkban. Először a Szigetközben találkoztak a nyomaival az erdész szakemberek. Mára a teljes szigetközi szakaszon megtalálható. Olyannyira általánossá vált a jelenléte, hogy Győr belvárosában, a Radó-szigeten, de az M1-es autópályát szegélyező kis kavicsbánya tavaknál is megszokott, ahogy az ország más részein is különböző vízfolyásaink, csatornáink mentén. De hogyan lett ilyen rövid idő alatt ennyire sikeres ez a faj?Tovább >>>
Az Erdész Hallgatók Nemzetközi Szövetsége (IFSA: International Forestry Students’ Association) ezúttal Szlovéniában látta vendégül az Európa számos országából érkező hallgatókat. Hazánkat Pintér Tamás és Deák István képviselte, akik az Erdő-Mezőnek egy részletes és érdekességekkel teli beszámolót küldtek. Írásukat természetesen szívesen közzé is tesszük!Tovább >>>
Az Erdeiprogramok.hu weboldalunk indulásával a megszokottnál is sokkal több a munkánk, most pedig még a következő magazinunk lapzártája is ránk zúdult, tehát az április első napjaira ütemezett csehországi „munkautunkról” csak most tudok beszámolni nemrég elindított blogom segítségével. Azt nem tudom, hogy a folytatás mikor fog elkészülni, de egyelőre az első részre koncentrálok, aminek kiemelt témája a felvidéki Dévény vára.Tovább >>>
Május 28-án egész napos programsorozattal kiegészítve rendezi meg a XVIII. Szarvasbőgő Európa Bajnokságot a keszthelyi Helikon Vadászati Múzeumban a Vadászati Kulturális Egyesület. A verseny kísérőrendezvényeként lesz vadászkürtös találkozó, művészeti és természetfotó kiállítás, de a XIII. Bársony István Prózamondó Versenyt is erre az alkalomra hirdették meg.Tovább >>>