Munka és szórakozás - Megkésett beszámoló az Erdő-Mező csehországi útjáról (I. rész)

Az Erdeiprogramok.hu weboldalunk indulásával a megszokottnál is sokkal több a munkánk, most pedig még a következő magazinunk lapzártája is ránk zúdult, tehát az április első napjaira ütemezett csehországi „munkautunkról” csak most tudok beszámolni nemrég elindított blogom segítségével. Azt nem tudom, hogy a folytatás mikor fog elkészülni, de egyelőre az első részre koncentrálok, aminek kiemelt témája a felvidéki Dévény vára.

h i r d e t é s

De vágjunk is bele az egyébként nem túl kalandos úti beszámolóhoz, amely azonban jó ok arra, hogy az asztal előtt ülve még egyszer végigpörgessem, hol, merre jártunk a három április eleji napon… Barátaim rendszeresen irigykedve kérdezik tőlem, hogy „na, már megint merre jártál?”. Az utóbbi 2-3 évben ugyanis nagy szerencsémre, a munkámnak köszönhetően sokfelé eljutottam. A franciaországi Rennes volt a legtávolabbi helység, de jártam az olaszországi Bolognában az EIMA mezőgazdasági kiállításon, Hannoverben az Agritechnica miatt, és voltunk Felső-Ausztriában az AustroFoma erdészeti gépbemutatónak köszönhetően. De Ausztria és Németország több más pontja, például Ludwigshafen, Bréma, Mühldorf is érintve volt az utóbbi néhány évben. Egy valami azonban majdnem mindegyik utazásban közös volt: a legtöbb helyen az adott rendezvényen, gépkiállításon kívül gyakorlatilag semmit nem láttam. Akadt szerencsére néhány kivétel, amikor a vendéglátó cég beiktatott némi városnézést. A Fliegl például Salzburgba vitt el két sajtótájékoztató között, a BASF pedig a monumentális gyárvárosába kalauzolt el. [caption id="attachment_29580" align="aligncenter" width="600"]

Dévény telploma a várból[/caption] Összességében azonban egy ilyen utazás abból áll, hogy jó esetben este megérkezünk a helyszín közelébe, felkészülünk a másnapi munkára, aztán reggel irány a helyszín, ahol egészen estig fotózunk, forgatunk, interjúzunk, az anyagok feldolgozása pedig éjszakába nyúlóan folyik a szálláson. Nehogy bárki is félreértsen, ez nem panasz, hiszen így is nagy élmény minden egyes ilyen program. Ez mindössze egy kis felvezetés az Erdő-Mező felvidéki és csehországi kalandjához. Április 2-án ugyanis úgy indultunk útnak, hogy elhatároztuk: ami útba esik, és ami belefér az időnkbe, azt most megnézzük, megcsodáljuk. Ezért aztán szombat reggel korán indultunk el Budapestről, illetve én Pilisvörösvárról, majd Mosonmagyaróváron felvettük a csapatunk két tagját, és hatan nekivágtunk az egyébként nem túl hosszú útnak. A brünni TechAgro és Silva Regina vásárra ezúttal egy forgatási napot szántunk, hétfőn pedig jöttünk is haza – szintén néhány megállóval tarkítva utunkat.

Azon kívül, hogy látni is akartunk valamit az utunkba eső helyekből, csapatépítésnek is szántuk ezt a kis külföldi munkát, így megpróbáltuk az Erdő-Mező teljes csapatát párosával összeszedni, ami persze nem sikerült. Végül a marketingvezető, Ági, a kreatívvezető, Zoli és párja, Szabina, vadgazda mérnök állandó szerzőnk, Márk és felesége Zsuzsi, valamint én magam értünk rá a szórakozással vegyített hétvégi munkára. Nagy sajnálatomra menyasszonyom szakdolgozatírásra kényszerült, így Ő nem kísérhetett el bennünket Csehországba. [caption id="attachment_29582" align="aligncenter" width="600"]

Az Erdő-Mező utazó csapata (Szabina, Zoli, Ági, Dani, Zsuzsi, Márk)[/caption] Elindultunk tehát Mosonmagyaróvárról, ahonnan a felvidéki Dévény várához vezetett az utunk. Az első helyszínt Ági választotta, ráadásul egy ötletes csapatépítő "feladattal" is készül nekünk. Mindenki kapott húzott két nevezetességet, amit a három nap alatt meglátogattunk, és azokról ismertetőt kellett felolvasni. Az első szerencsés persze én voltam, így csodaszép helyen tornyosuló várrom különböző pontjain megtarthattam felolvasásomat annak múltjáról és jelenéről. A Duna és a Morva folyók összefolyásánál, a Dévényi-kapunál magasodó dévényi vár legendája szerint egy nemes lovag megszöktetett egy apácát a környékbeli kolostorból, akivel a vár tornyába menekült. Amikor üldözőik már a sarkukban voltak, arra eszméltek, hogy a toronyból nincsen kiút. Végső elkeseredésükben kézenfogva levetették magukat a hömpölygő Dunába. Ahol vizet értek, ott a történet szerint azon nyomban egy szikla nőtt, amit azután csak asszonykő (weiber-stein) néven emlegettek. A torony pedig az apácatorony nevet kapta.

A vár tényleg csodálatos, de mint minden felvidéki magyar emlékünk, szívfájdító is egyben. A monumentális építmény sok száz éve áll és vigyázza a Kárpát-medencét, ám napjainkban már magyar szót is csak a látogatóktól lehet hallani. Jó szokásukhoz híven a szlovákok ugyanis egy szót nem írtak le magyarul a magyar történelem egyik emlékhelyén. Mindössze egy rövid prospektust találtunk a nyelvünkön. A vár alatt azonban egy 1896-ban elhelyezett gránittábla hirdeti:

„E kapun ellenség sokszor rontott a magyarra; de egyszer sem nyert rajta tartós diadalt. Ám a nyugot műveltségének ez út ezer évig nem volt zárva soha. S hogy biztosb legyen itt a verseny, a MAGYAR NEMZET rendezte DUNÁJÁT. Áldja meg ŐT ezután is a Gondviselés!”.

A szövegnek volt még két sora, amit a trianoni diktátum aláírása után nem sokkal megsemmisítettek:

„Magyarország ezeréves fennállása ünnepére emelték a magyar Felső Duna szabályozás állami és vállalati végrehajtói”.

Kora délután volt már, mire a dévényi várat körbejártuk, ideje volt tovább indulni Csehország irányába. Egy ideig még a Felvidéken vitt az utunk, miközben megcsodálhattunk nagyjából 30-40 dámot, aztán észrevétlenül egy hídon átkelve már országot is váltottunk. Brünn közelébe késő délután érkeztünk meg. A blogbejegyzésem folytatásában Csehország második legnagyobb településéről, annak váráról, székesegyházáról, és persze a Silva Regina kiállításon tapasztaltakról írok majd… Gribek Dani