Zéno napja
Megérkezett a John Deere H széria! Két új harverstert és két új forwardert mutatott be Finnországban az erdészeti gyártó.
Tovább >>>Ismét Szegeden ragadtak motorfűrészt és fejszét a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság 2023-as döntőjének legjobb csapatai.
Tovább >>>A rókák veszettség elleni őszi immunizálása megkezdődött Magyarország déli és keleti vármegyéiben, ezzel párhuzamosan ebzárlat és legeltetési tilalom is életbe lépett az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.
Tovább >>>Idén visszatért a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság egyik legrégibb helyszíne is, hiszen 12. alkalommal zúghattak fel a motorfűrészek a Nógrád megyei Keszeg településen. A versenysorozat talán legjobb hangulatú regionális fordulóján nagy meglepetés nem történt, a tavalyi döntőn első tízben végző Bakonyi Bogvágó Banda már az első fordulóban az élre állt, és a délután folyamán még javítani is tudott, míg a vetélytársak rontottak a második körben.
Tovább >>>Nem úgy sikerült a fakitermelő Világbajnokság a magyar válogatottnak, ahogy arra számítottak. Csapatban csak a 16. helyre értek oda, míg egyéniben a legjobb eredmény egy 8. hely lett a lánccserélés során. Az öt évnyi kihagyás végül éreztette a hatását Észtországban, de a megszerzett tapasztalat a jövőre nézve inkább lendületet adott a Dávid Gábor, Juhász István és Rittlinger Róbert hármasnak.
Tovább >>>Április 22-én, szombaton kezdetét veszi az Országos Fakitermelő Versenysorozat. Az alföldi regionális fordulón a csapatok ezúttal is a fakitermelés során végzett feladatok gyors, pontos és biztonságos végrehajtását modellezik.
Tovább >>>Csaknem 20 év után, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt először maradt el a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, ami a kényszerű szünetet követően 2021 őszén egy jubileumi magmérettetéssel, majd egy négy regionális fordulóval felvezetett, bábolnai országos döntővel indult újra. 2023-ban viszont minden esély megvan arra, hogy hazánk legjelentősebb fakitermelő versenysorozata újra teljes fényében térjen vissza: hat selejtezőkörrel, a szegedi Bajnokok Bajnoka kieséses küzdelemmel, egy döntővel, és minél több, szakmájára igényes favágóval. A jelentkezés elindult, az időpontok megvannak, mostantól csak a helyi szervezőkön és a versenyzőkön múlik, hogy milyen lesz a 2023-as bajnokság.
Tovább >>>A Zalaerdő Zrt. közlése szerint a Bajcsai Csemetekert 2022. október 4-én megkezdi az alábbi fafajok termésének felvásárlását: kocsányos és kocsánytalan tölgy, csertölgy, feketedió, bükk.
Tovább >>>A Praktiker áruházlánc országos adatai alapján az év második felében gyorsan megindult és azóta folyamatos a fűtéshez kapcsolódó termékek, köztük a szilárdtüzelésű alternatív fűtési eszközök, valamint kiegészítőtermékeik forgalmának növekedése.
Tovább >>>Hivatalosan is beköszöntött az ősz, a legszínesebb évszak, ami tényleg kihív a természetbe. Már nem szenvedünk a hőségtől és még nem didergünk a hidegben, erdő, mező a legszebb ruhájába öltözik, mindenkinek meg akarja mutatni magát. De mibe öltözzön egy kiránduló és mit vigyen magával? A nők talán többet foglalkoznak ezzel a kérdéssel akkor is, ha a szabadba mennek, a férfiak egyszerűbben megoldják, mégis nekik adunk tanácsokat az alábbiakban. Hiszen nem árt tudni, vajon egy férfi dzseki vagy egy divatos kabát a praktikusabb megoldás. Tovább >>>
Az észt Tartu Egyetem és a Milrem Robotics összefogásával két különböző autonóm erdőtelepítő "roboterdészt" hoztak létre, amelyek naponta rengeteg fát képesek elültetni, teljesen önállóan dolgozva a terepen.Tovább >>>
Őzmegfigyelésen volt egy vadász és lánya tavaly áprilisban, amikor észrevették, hogy a Duna-völgyi-főcsatorna partja több ponton ég. A férfi – látva a hömpölygő füstöt – értesítette a tűzoltókat és a rendőröket, akik a helyszínre siettek - írja a police.hu. Tovább >>>
A palyazat.gov.hu honlapon megjelent tájékoztatás szerint módosult a VP4-12.2.1-16 kódszámú, „Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” című felhívás dokumentációja. Minderre a Magánerdőkért Egyesület hívta fel a figyelmet.Tovább >>>
Az erdészeti ágazatban a tavasz és az ősz az erdősítések időszaka, a nyár az erdőápolások szezonja. Bár az erdőművelési munkák jelentős részéhez már gépeket használnak, úgy tűnik, a kézi munka nem nélkülözhető. A veol.hu újságírója megnézte, hogyan dolgozik a Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdőápoló brigádja a Sorki-erdőn.Tovább >>>
Natura 2000-es ártéri erdőterület megtisztítására készülnek február 28. és március 1. között a vízügy és a legutóbbi Highlights of Hungary-n Kurátori Díjjal kitüntetett PET Kupa szakemberei. A Vásárosnamény és Tiszaszalka határában található, súlyosan szennyezett területet 2018-ban térképezték fel a PET Kupa hulladékmonitoringot végző szakemberei, és azóta rendszeresen szerveznek ide hulladékgyűjtő akciókat.Tovább >>>