Viktória napja
85 éve, 1930. április 21-én született dr. Tóth Károly erdőmérnök, a Kiskunsági Nemzeti Park alapító igazgatója. Középiskolai tanulmányainak befejezése után 1949-ben felvételt nyert az Agrártudományi Egyetemre, ahol azonban nem sok időt töltött, mert hamarosan állami ösztöndíjjal kikerült Romániába.Tovább >>>
Újabb kedvezmény bevezetését tervezi a kormány a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkavállalók számának növelésére, lehetővé téve, hogy a 25-55 év közötti, mezőgazdasági munkakörben dolgozók után is érvényesítsék a munkáltatók a bérjárulék-kedvezményt - mondta el a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke az MTI-nek.Tovább >>>
A barcsi Dráva Völgye Középiskola 13. erdész osztálya a tantervben előírtaknak megfelelően - már hagyományosnak mondható - tanulmányúton vett részt, amelynek helyszíne a Zalaerdő Zrt. Nagykanizsai Erdészethez tartózó Bajcsai Csemetekert volt.Tovább >>>
Április 17-én és 18-án Szombathelyen rendezték meg az Agro-Alfa Napokat. A házigazda Agro-Alfa Kft. nyitott kapukkal várta partnereit, hogy megtekinthessék a cég által forgalmazott gépeket - többek között a Hittner erdészeti vonszolókat és egy Krpan erdészeti csörlőt. Tovább >>>
2015. április 16-án, hajnalban, a KEFAG Zrt. Észak-Kiskunsági Erdészetének kezelése alá tartozó kerekegyházi vadászterületen, Huszárik Béla fővadász kíséretében ejtette el az állami erdőgazdaság vendégvadásza a képen látható agancsú kapitális őzbakot. A trófea a mérlegelésnél 480 grammot nyomott, és a bírálaton 141,65 CIC ponttal aranyérmes minősítést nyert.Tovább >>>
Április 18-án a gyulai vár tövében rendezték meg az idei STIHL Dél-Alföldi Regionális Fakitermelő Versenyt, amelyet 2015-ben a két Timbersports válogatott kerettaggal - Bozsó Zoltánnal és Strubel Józseffel - felálló Dalerd Zrt. Nagy István csapata nyert meg. Másodikként a Nyírerdő Zrt. - Mopi Trade, míg harmadikként a Gemenc Zrt. gárdája végzett.Tovább >>>
A Fűrész Mánia negyedik rész az Illa berek, nádak, erek című harmadik film közvetlen folytatása, amelyet olvasóink készítettek. Ahogy az már az előző epizódokból kiderült: sok komolyságot ezúttal sem várhatjuk a fiúkat... Lövőn ismét 130 cm-es átmérőjű rönkök és egy vad motoros banda, a West Wind motorosok várták fűrészmániás Reinhofer Balázst és nem kevésbé lelkes társait. Jó szórakozást a Fűrész Mánia negyedik részéhez!Tovább >>>
Mi még hatalmas erőkkel küzdünk Farmoson, egy alföldi magánerdészetben a rohamosan felmelegedő időjárás ellen. Szinte egy hét leforgása alatt beindult a természet, de nekünk még rengeteg ültetni- és pótolnivalónk van.Tovább >>>
Április 14-én az EGERERDŐ ZRT. Szilvásváradi Erdészete gépbemutatót tartott, ahol az ALSTOR 820-as kihordó kisgépet láthatta munka közben a publikum. A rendezvényt közel 80 fő látogatta meg, akik között egyéni vállalkozók, a Bükki Nemzeti Park munkatársai, a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium diákjai és az EGERERDŐ ZRT. munkatársai is tiszteletüket tették. Tovább >>>
A tavaly decemberi ónos eső következtében Észak-Magyarországon mintegy 50 ezer hektárnyi területen keletkeztek erdőkárok (ún. jégtörések). A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársai alapszintű származási kísérlet ültetésével segítették a helyreállítást a Börzsönyben az Ipoly Erdő Zrt. Diósjenő Erdészeténél.Tovább >>>
Az elmúlt évi sikeres svájci fakitermelő világbajnokság óta megnőtt az érdeklődés a laikus közönség részéről is a motorfűrészes munkák, a fakitermelés iránt. Az elmúlt hétvégén a Sárvár melletti Rábapatyon tartott bemutatót a válogatott.Tovább >>>
Tájékoztatjuk a tisztelt gazdálkodókat, hogy a 66/2013. (VII. 29.) VM rendelet alapján benyújtandó kifizetési kérelmek kötelező melléklete a közjóléti nyilvántartásba vételről szóló hatósági bizonyítvány.Tovább >>>
A Volvo Trucks erősíti Volvo FH kínálatát az új, nagy teherbírású lökhárító bemutatásával. A megerősített front alkalmasabbá teszi a járművet keményebb utakra és durvább feladatok elvégzésére egyaránt. Ilyen például az építési munkák vagy a rönkszállítás.Tovább >>>