Viola napja
Az ötvenezer forint eszmei értékű védett állat már több mint ötven, köztük több százéves bükkfát annyira megrágott, hogy pusztulásuk elkerülhetetlen.Tovább >>>
Lehetővé tenné a hódok gyérítését a kormány. Ez derül ki a földművelésügyi miniszter tervezetéből, amely a védett állatokról szóló rendeletet módosítaná – értesült az Index. A tervezethez csatolt magyarázat szerint az eurázsiai hódok magyarországi állománya jelentősen megnőtt az utóbbi években, részben a természetes szaporodás, részben tudatos betelepítés miatt.Tovább >>>
Új fajt hozott az új év a Kis-Balatonra. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre 2017. január 6-án hódrágást talált egy, a Zala egykori medrének befagyott vizében álló fűz törzsén. Ez a faj jelenlétének első bizonyítéka a fokozottan védett területen.Tovább >>>
Szigorúan ellenőrzött körülmények között gyéríteni kell a hódokat - hangsúlyozta a napokban a Földművelésügyi Minisztérium szakállamtitkára, V. Németh Zsolt, aki erről a természetvédőkkel is tárgyalt. Gyors megoldást sürget a találkozón részt vevő Czabán Dávid biológus.Tovább >>>