Ármin napja
Az 1994-ben alapított Hajdúböszörményi Erdőbirtokossági Társaság 615 hektáron gazdálkodik. A kezelt erdőállományok zöme akácos és tölgyes, összes aranykorona értéke 3156. A Társaság tagsága 1200 főt számlál, amely folyamatosan bővül az öröklésekkel.Tovább >>>
Idén huszadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapokat, amelynek ezúttal az Egererdő Zrt. ad otthont 2016. augusztus 26. és 28. között. A versenyszámok között lesz például foci, asztalitenisz, streetball, ulti, futás, íjászat és STIHL favágás is.Tovább >>>
Május 25. és 26 között rendezték meg az Év Erdésze 2016 verseny országos döntőjét a Mocz és Társa Magánerdészet Kft. és az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében, amelyen 19 magyarországi és három erdélyi szakember mérte össze tudását. Az idei verseny különleges jelentőséggel bírt, hiszen az OEE ebben az évben ünnepli alapításának 150. évfordulóját, ráadásul első alkalommal történt meg, hogy a rendezvényt egy magánerdészet rendezhette meg - méghozzá olyan módon, ami példát szolgáltat hazánk bármely erdőgazdaságának.Tovább >>>
"Tapasztalatok és újdonságok az elektronikus átlalók és a GPS használatában" címmel szakmai napot szervez az Országos Erdészeti Egyesület Oktatási Szakosztálya valamint a Kiss Ferenc Alapítvány az Erdészeti Oktatásért 2016. június 14.-én, 10 órakor az Erdészeti Információs Központ Konferencia termében.Tovább >>>
Bakó Norbert a múlt hétvégi, Ausztriában, Tirolban megrendezett STIHL Timbersports ifjúsági világbajnokságon a legjobb nyolc között az ötödik helyen végzett. Az Erdő-Mező már a verseny előtt megszólaltatta a fiatal magyar sportfavágót, aki akkor portálunknak elmondta, hogy komoly derékfájdalmakkal bajlódik. A sérülés végül rányomta a bélyegét a teljesítményére, az ötödik hely azonban így is nagyszerű eredmény. Bakó Norbert néhány nappal a verseny után ismét nyilatkozott az Erdő-Mezőnek.Tovább >>>
Az örökerdő gazdálkodás során a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei különös gondot fordítanak az erdő biológiai sokféleségének megőrzésére, a meglévő és az újonnan megjelenő fajok óvására. E tevékenység egyik elemeként hátrahagynak holtfákat az általuk kezelt erdőkben. Ezek, az avatatlan szem számára halottnak, „feleslegesnek” tűnő fák egyebek mellett otthont és búvóhelyet nyújthatnak számos fontos állat- és növényfajnak, így a Pilisi Parkerdőben újonnan megjelent nimfadenevérnek, tavi denevérnek és a fehértorkú denevérnek is.Tovább >>>
2016-an az állami erdőgazdaságok ismét képviseltetik magukat az innoLignum Sopron faipari és erdészeti kiállításon - közölték a szervezők az Erdő-Mező Online erdészeti hírportállal. Mindemellett arra is felhívták a figyelmet, hogy azoknak a cégeknek, amelyek 2016. május 31-ig kiállítóként regisztrálnak a rendezvényre, elengedik a 20 000 Ft-os regisztrációs díjat.Tovább >>>
Több mint 3,6 millió csemetét ültetett idén tavasszal a 15 székelyföldi magánerdészet az általuk kezelt erdőterületeken - tudatta az Erdő-Mező Online erdészeti portállal a Székelyföldi Magánerdészetek Egyesületének sajtóreferense. Kádár Tibor-Sándor közlése szerint az erdei iskolák programkínálatait kihasználva a csemeteültetéshez több civil szervezet és iskola is csatlakozott a régióból, az önkéntesek száma így 1800 fő lett. A tavaszi csemeteültetések hozadéka 900 hektárnyi megújított erdő.Tovább >>>
Nyolcadik alkalommal rendezték meg Komló és környéke bányászainak találkozóját. A bányászok ezúttal az erdészszakma képviselőivel együtt elevenítették fel hagyományaikat. A rendezvényen – többek mellett – beszédet mondott Rabi Ferenc, a Bánya-, Energia és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke.Tovább >>>
Május 28-án, kellemes nyári melegben rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság Budapest környéki regionális fordulóját, a Keszegi Favágó Versenyt, amelyen 21 csapat mérte össze tudását. A tét ezúttal is nagy volt: az, hogy melyik a hat gárda jut tovább a szeptemberi országos döntőbe. A napot végül a mostanában verhetetlen Vértesi Erdő Zrt. I. csapata zárta a legsikeresebben, mögöttük a Hanyi Hódok és a Pilisi Parkerdő Zrt. - Frainetto Kft. állhatott a dobogóra.Tovább >>>
Az Egererdő Zrt. több mind száz munkatársa tartotta tű alá karját szerdán, május 25-én. A véradásnak az Egri Erdészet adott otthont. A vállalati véradást nagyjából egy hónappal ezelőtt kezdték szervezni, eleinte szerényebb részvételre számítottak, majd a véradásra csaknem 130 fő jelentkezett.Tovább >>>
A Pilisi Parkerdő Zrt. négyszáz hektárt meghaladó területen 122 millió forintnyi uniós forrást fordított az invazív bálványfa állományainak visszaszorítására - közölte az MTI-vel az erdőgazdaság szóvivője csütörtökön. Tovább >>>
Május 25. és 26 között rendezték meg az Év Erdésze 2016 verseny országos döntőjét a Mocz és Társa Magánerdészet Kft. és az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében az Ötvöskónyi melletti Szentkereszt pusztán, ahol 19 magyarországi és három erdélyi szakember mérte össze tudását. 2016-ban végül az év erdésze a Zalaerdő Zrt. munkatársa, Gál Sándor lett!Tovább >>>
„Fa, mint a zöld gazdaság legfőbb megújuló energiaforrása” ez lesz a közép-és kelet európai régió országainak Kínával való erdészeti együttműködésének fő mottója az elkövetkezendő két évben.Tovább >>>