2025. október 25. szombat,
Bianka napja
Bianka napja
Jámbor László Balatoncsicsón, a Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyén[/caption]
A vadászatra jogosultak szakmai munkájának irányítását – azaz a vadászmesteri tisztség betöltését – a Vtv. 50. § (2) bekezdésének a) pontja megfelelő végzettséghez köti. A jogszabály a feladatok mibenlétét is egyértelműen rögzíti, így a hivatásos vadászok munkáját is hozzáértők irányíthatják. A szükséges képesítés, vagy középfokú végzettség és tíz éves gyakorlat, vagy legalább középfokú szakmai végzettség megléte. Az előzőekben említett követelményeket a végrehajtási rendelet fogja pontosítani.
Lényegi része az új jogi szabályozásnak – amelyben szintén lehet szerepe a hivatásos vadászoknak – hogy a vadászatra jogosultak a földtulajdonosi közösséggel nem köthetnek olyan haszonbérleti szerződést 2017. március 1-jétől, amely 2037. március 1-jéig garantálná a jogosultságukat (ilyen szerződést a hatóság sem fogadhat el). Azon kívül, hogy az üzemterveket hétévenként kötelezően felül kell vizsgálni, a hatóság nem tervszerű gazdálkodás esetén is megszüntetheti a jogosultságot.
Az üzemterv végrehajtásának felülvizsgálata ezen kívül a Vtv. 45. § (2) a) pont szerint nem csak hivatalból, de kérelemre is történhet. Így a hivatásos vadász – megerősítve a tájegységi fővadásszal – jelezheti az esetlegesen tapasztalt visszásságokat és kérheti a felülvizsgálatot. Ugyanezt maga a tájegységi fővadász is megteheti. A 17. § (9), valamint a 18. § (7) pedig kimondja, hogy nem megfelelő gazdálkodás esetén azonnali hatállyal törlik a vadászatra jogosultat. Ilyen körülmények között a vadgazdálkodónak elemi érdeke, hogy tervszerű gazdálkodást folytasson.
Az OMVK egy bértábla-ajánlást állított össze a közalkalmazott bértáblából kiindulva a hivatásos vadászok számára (ez letölthető ide kattintva). Ez ugyan a Ptk. értelmében nem bírhat kötelező érvénnyel, ám iránymutatásul szolgálhat a vadászatra jogosultak számára. A táblában szereplőknél alacsonyabb fizetések biztosítása nélkül aligha sikerülhet jó szakembert alkalmazniuk az egyesületeknek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a főmunkaidőben foglalkoztatott és a jogszabályi előírásoknak megfelelő felszereléssel és járandósággal, továbbá elfogadható megélhetést biztosító fizetéssel ellátott hivatásos vadász – ahol eddig nem ilyen feltételek mellett alkalmazták – költségtöbbletet jelent. Mielőbb tudomásul kell vennie azonban a vadászatra jogosultaknak, hogy számukra hosszútávon ez a legjobb és egyértelműen megtérülő befektetés.
A jogszabály-előkészítés során többen felvetették, hogy az optimális megoldás a hivatásos vadászok helyzetének javítására az állami alkalmazásba vétel lenne és sérelmezték, hogy ez nem valósult meg. Ezt a megoldást üdvösnek tartanák az érdekképviseletek is, azonban – ahogy ez már korábban az OMVK honlapján is megjelent – jelenleg erre nincs lehetőség, csak távlati célként tűzhető ki. Egyébként ezért is kell különösen hangsúlyosnak lennie az érdekvédelemi munkának. A hivatásos vadászok már most is kötelezően tagjai az OMVK-nak. Közülük azokat, akik becsületesen, a jogszabályoknak megfelelően teljesítik feladataikat, segítenie kell a szervezetnek, meg kell tudnia védeni őket, ha bármilyen problémákba ütköznek munkájuk során – akár a munkáltató egyesületen belül is. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a problémák eljussanak a különböző kamarai szintekre. A jelenlévők ebben nagyon sokat tudnak segíteni.
Az OMVK elnöke tájékoztatja az egybegyűlteket, hogy a vhr. várhatóan nem fogja követni a Vtv. hatályba léptetési ütemét. A megalapozott végrehajtási rendelet elkészítése érdekében a szakmai kérdéseket érintően egy végrehajtási rendelet fog elkészülni, amelyet jelenlegi információink szerint az FM 2017. január 1-jével léptet hatályba. Az FM és a vadászati érdekképviseletek között meglévő partneri együttműködésre építetten a minisztérium kérte az érdekképviseleti szervezeteket, hogy a vhr. kidolgozásában működjenek közre, amely felajánlást örömmel vettünk és élni fogunk vele. A hivatásos vadászokat érintő vhr. módosítással kapcsolatban az OMVK vezetése a megyei hivatásos alelnököktől várja a javaslatokat, melyeket feldolgozva az érintettekkel időben át fogunk beszélni. Természetesen a vhr. más területével kapcsolatban is bárki tehet javaslatot az augusztus 15-éig.
A JAVASLATOKAT A VADÁSZKAMARA AZ INFO@OMVK.HU ÉS A JAMBORLASZLO@TAEGRT.HU CÍMRE VÁRJA.
Az elmondottak értelmében az OMVK elnöke arra kéri a jelenlévőket, hogy a továbbiakban ne szorgalmazzák a szakaszokra bontott vhr.-ek megjelenését.
Dr. Jámbor László beszámolt a Vadászkamarai törvény módosításának állásáról is. Ezt az országgyűlés munkatervében az idei év áprilisra ütemezte be, ám egyéb aktuális kérdések miatt az őszi ülésszak elején kerülhet benyújtásra a parlamentnek. A módosítás két lényeges változást tartalmaz. Egyrészt visszaállhat a kötelező vadászkamarai tagság a sportvadászok számára is, másrészt pedig a külföldi vadászoknak kiadott vadászati engedélyekből származó bevételt megkapja majd az OMVK. A kamarai vezetés az előzőekből származó többletbevételt a korábban meghirdetett, a megyei szervezetekre vonatkozó feladatarányos finanszírozási rendszer megvalósítására, továbbá szakmai programok indítására kívánja fordítani.
Pap Gyula, az OMVK sportvadász alelnöke szintén hangsúlyozta a hivatásos vadász alelnökök szerepét abban, hogy a jogszabály-módosítások miatt bekövetkező gyökeres változások időben tudatosuljanak a vadászokban. Aláhúzta: a megfelelő kommunikáció rengeteget nyom a latban. El kell érnünk, hogy a vadászatra jogosultak megértsék: anyagi ráfordítás nélkül nem lehet eredményes vadgazdálkodást folytatni. A szükséges forrásokat hatékonyabb belső gazdálkodással vagy egyéb teherviseléssel lehet majd kigazdálkodni. Felidézte azt is, hogy a jogalkotási folyamat rengeteg kompromisszumos megoldást hozott, amelyek azonban egyáltalán nem jelentenek megalkuvást, különböző érdekköröknek való behódolást.
A szakmai felvetések, észrevételek, pontosítások után ifj. Fodermayer Vilmos, az OMVK hivatásos vadász alelnöke az ülés zárásaként arra kérte a jelenlévőket, hogy a következő hetekben, amikor a vhr. normaszöveg összeállításának segítése révén érdemben lehet képviselni a vadőrök érdekeit, feltétlenül és mielőbb gyűjtsék össze megyéjükben az összes megvalósítandónak vélt elképzelést.
(OMVK)