Fagykár 2016 - A levegőben lóg az erdészeti csemetetermelők kárenyhítése

„Az elmúlt néhány hónapban bebizonyosodott, hogy a NÉBIH a jelenlegi körülmények között nem tudja ellátni a feladatát, hiszen nem tudott időben kimenni az erdészeti csemetekertekbe, hogy ott felmérjék az április végi fagyok miatt keletkezett károkat” - hangsúlyozta Kárpáti Béla, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács elnöke péntek este Bakonybélben. A szakmai szervezet a hétvége folyamán tartotta éves terepi rendezvényét, amelynek ezúttal a Bakonyerdő Zrt. volt a házigazdája.
Fagykár 2016 - A levegőben lóg az erdészeti csemetetermelők kárenyhítése
Kapcsolódó cikkünk: Hatalmas a fagykár az erdőkben és az erdészeti csemetetermelőknél is – Erdő-Mező Körkép Képgaléria az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács szakmai programjáról Kárpáti Béla a rendezvényen rövid beszámolót tartott a tagoknak, amelynek legfontosabb témája az áprilisi fagykár és a kárenyhítés lehetősége volt. „A fagykár-kezelés a mi esetünkben erősen kétséges” - mondta a szakember, aki hozzátette: sok esetben mire a hivatal emberei felkeresték a kerteket, a csemeték újra hajtottak, ám a korábbi fagytól azok minősége jócskán leromlott, ami komoly anyagi kárt jelent a termelőknek. Az áprilisi fagykár hatására az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács honlapján, a csemete.eu oldalon egy fagykár-bejelentő felületet is létrehoztak, hogy a jövőben a tagok könnyedén tájékoztathassák a szervezet vezetőit az észlelt problémákról. Az így kapott adatokat összesítve a Terméktanács az elkövetkezendő években is megpróbál fellépni a tagok érdekében, ahogy tette ezt idén is minden lehetséges fórumon. A terméktanács egyeztetéseket kezdeményez az FM illetékeseivel az ügyben. Az erdészeti csemetetermelők egyébként a kárenyhítési alapból sem juthatnak forráshoz, hiszen annak nem részei. [caption id="attachment_33572" align="aligncenter" width="599"]Kárpáti Béla, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács elnöke Bakonybélben Kárpáti Béla, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács elnöke Bakonybélben[/caption] Szintén a kárenyhítéshez kapcsolódva az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács átalány csemeteárakat is megjelentett a honlapján, amely segíteni fogja a tagok munkáját. „Ezek nem piaci árak, nem is az a céljuk, hanem az esetleges káresemények egységes kalkulációja. A vezetőség által elfogadott összegek segítenek abban, hogy egy káresetnél tudjuk, egységesen nagyságrendileg mekkora a kár anyagi értéke” - fogalmazott az elnök. A rendezvényen az EESZT alelnöke, Varga Péter arra is felhívta a tagság figyelmét, hogy a NÉBIH az erdőkár bejelentő lapok kitöltését ajánlja a termelőknek, amelyre eddig az erdészeti csemetetermelőknek nem volt lehetőségük. „Arra kérjük a tagokat, hogy mindenki menjen fel a NÉBIH honlapjára, és töltse ki, majd küldje be a B jelű erdőkár bejelentő lapot július 8-ig.” (Az erdőkár bejelentő lap letöltése >>>) [caption id="attachment_33575" align="aligncenter" width="600"]Kárpáti Béla, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács elnöke Bakonybélben Varga Péter, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács alelnöke Bakonybélben[/caption] Kárpáti Béla a szakmai program során reagált arra is, hogy a NÉBIH hatósági feladatainak egy részét várhatóan a kormányhivatalok veszik majd át. Az elnök hangsúlyozta, hogy nagy kihívás számukra, de mindenképpen azon dolgoznak, hogy a csemetetermelőket és kereskedőket érintő ügyek olyan helyre kerüljenek, ahol megfelelő szakmai szinten kezelik majd a tagok problémáit. Szakmai konferenciát szerveznek Sopronban A klímaváltozás komoly kihívás elé állítja az erdőgazdálkodókat és az erdészeti csemetetermelőket, ezért az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács úgy döntött, hogy egy nagyszabású, kétnapos konferenciát szentel a témának. A rendezvény szeptember 9-én, Sopronban, az innoLignum Sopron erdészeti kiállításon lesz, ahol a szakma gyakorlati és elméleti szakemberei is előadásokat tartanak majd. Érkeznek vendégek Erdélyből, Lengyelországból, Ausztriából, Horvátországból, Szerbiából, Szlovéniából és számos más európai országból is. A rendezvény részletei és pontos programja >>> eeszt_bakony_4 „Remélem, hogy ez a konferencia nem csak tűzijáték puffogtatás lesz, hanem tényleg segíti majd a magyar erdészeti csemetetermelés jövőjét. Mi úgy állítottuk össze a programot, hogy annak gyakorlati haszna is legyen” – hangsúlyozta Kárpáti Béla, aki hozzátette: a rendezvény fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök , védnöke Dr. Fazekas Sándor FM miniszter lesz. A szakmai program első napján előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, a második napon pedig terepi programon vehetnek részt. (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike