Lovas fakitermelők versenyhelyzetben - Rönkhúzó versenyt tartottak Tökön (+KÉPEK)

Július 2-án, szombaton rendezték meg a Töki Lovas Napot a Pest megyei településen. Az eseményen a szervezők rönkhúzó versenyt is tartottak, amelyen összesen hat fogat indult. A rönkhúzók a tudásukat két versenyszámban mérhették össze.
Lovas fakitermelők versenyhelyzetben - Rönkhúzó versenyt tartottak Tökön (+KÉPEK)
TELJES KÉPGALÉRIA A TÖKI RÖNKHÚZÓ VERSENYRŐL >>> Az ügyességi rönkhúzást Drexler Gábor lovas fakitermelő nyerte, míg mögötte a második helyen, mindössze egyetlen másodperccel lemaradva Baranyai Tamás végzett. Időben a leggyorsabb ugyan Gábriel Ferenc volt, ám egy hibázás miatt ebben a számban mindössze a harmadik lehetett. ronkhuzo_tok_11 A szánhúzás versenyszámban a legjobbak fogatok 3150 kg súlyt tudtak végighúzni a pályán, Drexler Gábor hidegvérű lovai ebben is a leggyorsabbak voltak. Mögötte a helyi versenyző, Simon Árpád végzett ugyanakkora súllyal, ám nagyjából egy másodperccel lassabban. A harmadik a szánhúzásban is Gábriel Ferenc lett. ronkhuzo_tok_4 Mindezek után nem meglepő, hogy az összetett eredmény szerint Drexler Gábor börzsönyi lovas fakitermelő végzett az első helyen 30 ponttal, mögötte a második lett 25 ponttal Gábriel Ferenc, a töki versenyző, Simán Árpád pedig 23 ponttal még felfért a dobogóra. ronkhuzo_tok_31 A következő megmérettetés július 30-án, Dabason lesz, amelyről részleteket hamarosan közlünk! Összetett versenyeredmények: 1. helyezett: Drexler Gábor - 30 pont 2. helyezett: Gábriel Ferenc - 25 pont 3. helyezett: Simon Árpád - 23 pont 4. helyezett: Baranyai Tamás - 22 pont 5. helyezett: Csomó István - 20 pont 6. helyezett: Jakab Zoltán - 15 pont ronkhuzo_tok_17 (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike