Vadásztársasági megbeszélés az Autópálya Kezelővel

Az Állami Autópálya Kezelő ZRt. Emődi Igazgatósága 2013. január 21-én találkozót szervezett az M3/M30 autópálya emődi szakaszával szomszédos vadásztársaságok részvételével!
Vadásztársasági megbeszélés az Autópálya Kezelővel
A találkozó fő célja volt, hogy a résztvevők saját tevékenységükről, de főként közös feladataikról, problémáikról és a jövőbeni jobb együttműködés lehetőségeiről folytassanak eszmecserét. A program első napirendi pontjaként - Kovács Gábor üzemeltetési főmérnök és Galajda Péter mérnökségvezető előadásában - bemutatásra került a mérnökségi telep, illetve a résztvevők betekintést kaphattak az igazgatóság napi feladataiba, munkájába, üzemeltetési tapasztalataiba. Ezt követően Farkas János biológus, az ELTE adjunktusa videófelvételekkel és statisztikai adatokkal, grafikonokkal illusztrálva számolt be az egyetemi kutatási eredményekről és a vadvédelmi berendezések alkalmazási lehetőségeiről az autópályán. Az előadásokat követően hasznos beszélgetések következtek, ahol a vadgazdálkodók elmondhatták problémáikat, javaslataikat, hogy azokat a későbbiekben közösen alkalmazzák, megelőzve vagy legalábbis minimális szintre csökkentve a vad feljutásának esélyeit az autópályára. (borsodivadasz.hu)