Keresési találatok erre a cimkére: munkavédelem

Pályázat a Budafai Vadászház felújítására

A Zalaerdő Zrt. nyílt, egyfordulós pályázatot hirdet a Budafai Vadászház felújítására.

Tovább >>>

A talajvédelemben is fontos szerepe van a kiskunsági erdősítéseknek
Sajtóközlemény

A talajvédelemben is fontos szerepe van a kiskunsági erdősítéseknek

A Kiskunságban, a korábbi futóhomokon az erdészek alföldfásítási munkájának köszönhetően sikerült olyan növénykultúrát létrehozni, amely önmagában is értéket jelent, és nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújt többek között a talaj- és a levegővédelem terén, valamint a helyi turisztikában. A KEFAG Zrt. által kezelt 57 ezer hektárnyi állami erdő télen is számos kirándulóhellyel és különlegességgel várja a látogatókat.

Tovább >>>

Nagyjából 190 ezer rászoruló családnak biztosítottak tűzifát

Nagy István agrárminiszter kifejtette, a Belügyminisztérium által meghirdetett program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kapott és kap a téli tüzelőjéhez segítséget. Ehhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít. 

Tovább >>>

Erdészek majdnem 200 kg illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze

A Síkvidéki Erdészethez tartozó Röjtökmuzsaji Erdőgondnokság területén illegális hulladéklerakót találtak a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. munkatársai. 

Tovább >>>

Már csaknem 200 önkormányzatnak, 44 ezer köbméter tűzifát leszállított a Nyírerdő

A szociális tüzelőanyag programba tervezett fűtőanyag 99 százalékát, azaz mintegy 44 ezer köbméter faanyagot már leszállított a Nyírerdő Zrt. a működése területe, azaz Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegye csaknem 200 önkormányzatának – hívja fel a figyelmet a Cívishír

Tovább >>>

Elhunyt a DALERD Zrt. erdészeti igazgatója

Február 12-én elhunyt Vízhányó László, a DALERD Zrt. Csongrád-Csanád Vármegyei erdészeti igazgatója.

Tovább >>>

Hazánk legszebb erdejét keresik

Az Agrárminisztérium keresi Magyarország legkedveltebb erdei helyét, természeti kincsét. A 22 héten át zajló szavazás résztvevői nyereményjátékban vehetnek részt, amelyen ajándékcsomagokat nyerhetnek.

Tovább >>>

Tűzifát lopott az üzemből – Nyomravezetői díjat ajánl fel a KEFAG Zrt.

Kemény lombos tűzifát tulajdonított el  ismeretlen tettes az ÖKOPAL Raklap Üzem területéről – hívja fel a figyelmet a KEFAG Zrt. A társaság feljelentést tett a rendőrségen, és a hatékony felderítés érdekében nyomravezetői díjat is felajánl. 

Tovább >>>

Az erdő vízvisszatartási képessége kiemelten fontos a klímavédelem szempontjából

Az erdők a Föld vízgazdálkodásának kiemelkedő szereplői; elég csak arra gondolni, hogy az erdősült vízgyűjtő területek a világon hozzáférhető víz 75 százalékát adják. Beszédes példa az is, hogy a világ nagyvárosai egyharmadának ivóvízkészlete jelentős részben erdőterületekről származik. A 2022-es aszály szemmel látható nyomokat hagyott a Pilisi Parkerdő területén is. A sajnálatos tendencia egyértelmű: a szélsőséges eloszlás hatalmas, a talaj számára „feldolgozhatatlan” mennyiségű csapadékot és hosszú, száraz és forró időszakokat okoz. A vizes élőhelyek világnapja alkalmából a Pilisi Parkerdő a csapadékvízzel történő innovatív gazdálkodás jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet. 

Tovább >>>

Aktívan védik és kutatják a Mecsek vizes élőhelyeit

Február 2., a vizes élőhelyek nemzetközi napja ezekre a gazdag élővilágú, de rendkívül sérülékeny természeti területekre hívja fel a figyelmet. A természetes állapotú vizes élőhelyek – mint az erdei vizes élőhelyek is – változatos élővilágnak, számos növény- és állatfajnak adnak otthont, biztosítva ezzel a terület biológiai sokszínűségét, diverzitását. Éppen ezért nagy jelentősége van annak, hogy a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai, például az elmúlt nyár rendkívüli aszályai komolyan veszélyeztetik ezeket a területeket. A Mecsekerdő kiemelt figyelemmel és gondossággal kezeli a területén található vizes élőhelyeket.

Tovább >>>

Kutya támadt a muflonokra – Bezárt az Ipoly Erdő vadasparkja

Kutyatámadás következtében a legtöbb állat elpusztult az Ipoly Erdő Zrt. Somoskői vadasparkjában – hívta fel a figyelmet az erdőgazdaság, megtéve a szükséges jogi lépéseket. 

Tovább >>>

Nébih: ezentúl az erdőgazdálkodók is lekérdezhetők az EUTR keresőben

A Nébih EUTR keresőjének 4/2019 EU rendelete funkcióbővítése révén ezentúl, a regisztrált faanyag kereskedelmi lánc szereplők mellett, már az erdőgazdálkodók jogosultságai is lekérdezhetők a rendszerből – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A közlemény szerint a fejlesztés lehetővé teszi az illegális forgalmazók hatékonyabb kiszűrését, ezáltal a csalások megelőzését.

Tovább >>>

Folyamatosan zajlik a szociális tűzifa osztása a kistelepülésen élő rászorulóknak

A kistelepülésen élő rászorulók megsegítésére folyamatosan osztják ki a tűzifát az állami erdőgazdaságok. Idén 2374 ötezer fő alatti település vesz részt a programban és a tűzifa kétharmadát már meg is kapták az önkormányzatok  – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A szankciós energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, a kormány több mint 100 ezer család rezsicsökkentését segíti az ingyenes tűzifával.

Tovább >>>

Erdészeti mérőeszközöket mutattak be a soproni erdőben

A Soproni Egyetem programján újabb fajta erdészeti mérőeszközöket mutattak be a szakemberek. A terepi program helyszínét a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. biztosította.

Tovább >>>

Új kinevezések a Nyírerdőnél

2023. január 1-től Tölgyfa Gábor, a Nyíregyházi Erdészet korábbi igazgatója lett a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese – tájékoztatta az Erdő-Mezőt az állami erdőgazdaság.

Tovább >>>

1. / 4. oldal > >>