Auguszta napja
Alig pár évig növekedhetett a Gyulaj Zrt. területén az a méhlegelő-erdő, mely a napokban vélhetőleg egy eldobott, égő cigarettacsikk miatt teljesen leégett.
Az erdőgazdaság közleménye szerint három évvel ezelőtt hoztak létre a Mucsi környéki fesői tájon egy 4 hektáros méhlegelő-erdőt a Magyar Bankszövetség támogatásával a JÓTETTBANK ZÖLDSZÍV programján belül.
A közel 40 ezer négyzetméteres új erdő biztosíthatta volna a házi méhek és számos más rovarfaj tápanyagszükségletét. A környékbeli gazdag madárvilág körzetében énekesmadarak sokaságának adhattak volna otthont a lombkoronák, amelyek egyúttal a szén-dioxid megkötésében és a talajárnyalásban is részt vesznek, így segítve a klímaváltozás elleni küzdelmet. Az elmúlt évszázadokban leromlott valamikori szántó talaját is gazdagította volna, az erdő talajfelszíni un. lebomlási szintje.
Hozzátették, a fiatal erdőben összesen mintegy 21 ezer db facsemetét ültettek ki. Az erdészek fehér akác mellett olyan őshonos, látványos elegyfajok csemetéit alkalmazták, mint az ezüst hárs és a virágos kőris, gyümölcseink közül pedig a vadkörte, madárcseresznye és a barkócaberkenye. Az elültetett fák és a cserjék virágzása így időben eltolódó, és márciustól egészen augusztusig kínáltak volna terített asztalt a rovaroknak.
Mindez azonban a múlté, ugyanis a megszületett erdő a társaság közleménye szerint az emberi felelőtlenség okozta tűzben a napokban elpusztult. Feltételezhetően ugyanis egy eldobott égő cigarettacsikk a felelős azért a tűzért, ami végigsöpört a területen.
A közlemény szerint a megsemmisülés után a leégett területen a Gyulaj Zrt. ismét létrehoz egy hasonló fafajösszetételű új erdőt, melyet ezúttal is ápolni fognak és segíteni a növekedését.
Reméljük ezúttal több sikerrel…Te, aki a természetet járod, kérünk, ügyelj rá, óvd meg! Az életed függ tőle!