Keresési találatok erre a cimkére: Kovalovszky Dániel

Rossz műszaki állapotú, túlterhelt rönkszállítókat is elcsíptek az ellenőrök Zala megyében

Az országszerte megugrott tűzifakereslet nyomán a szállítások is megszaporodtak. Ennek jegyében ismét közösen ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR hatósága és a Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága, azonban – a jogkövető fakereskedőktől és a lakosságtól kapott pontos információknak köszönhetően – ezúttal sokkal célirányosabbak voltak a hatósági rajtaütések. Bizony jó pár „ügyeskedő” akadt horogra.

Tovább >>>

Érkezik a kemény lombos tűzifa a Dél-Alföldre (+KÉPEK)

A DALERD Zrt. átvevő pontjaira most már folyamatosan érkezik a kemény lombos tűzifa Dunántúlról. Az első kamionok a gyulai és a makói átvevő helyekre érkeztek, a szállítás folyamatos lesz - közölte az állami erdőgazdaság hivatalos Facebook oldalán.

Tovább >>>

Egy év alatt 17 százalekkal nőtt a vadelütések száma

2021-ben közel 7500 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 17 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6400-as értéket. Az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetekről beszámoló hírek száma, ami összefügésben áll az állatok párzási időszakban megváltozó viselkedésével.

Tovább >>>

Mi Hazánk: áfamentes hatósági áras tűzifára van szükség

Az Országgyűlés hétfői ülésén is téma volt a tűzifa és a fakitermelés kérdése, a Mi Hazánk képviselője, Apáti István tett fel kérdést Nagy István agrárminiszternek.

Tovább >>>

Nyolc hónap alatt 9000 környezetkárosító és erdészeti bűncselekmény Romániában

Mintegy 9 ezer büntetőeljárás indult az év első nyolc hónapjában környezetkárosító és erdészeti bűncselekmények gyanújával – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Cristian Bîra, a Román Rendőrség gazdasági bűnözés elleni osztályának vezetője.

Tovább >>>

Rakodógép villájára szúrta a medve tetmét, eljárást indítottak ellene

Egy rakodógép eszközhordó villájára felszúrt medvéről készült videófelvétel nyomán indított nyomozást a Maros megyei rendőrség. Azonosították a tettest, ellene eljárást indítottak.

Tovább >>>

Lódarázs támadta meg a túrázókat, fakitermelő segítette a mentőhelikoptert a keresésben

Lódarazsak támadtak meg egy túrázó házaspárt a Mátrában, a középkorú férfit több csípés is érte, nem sokkal később súlyos allergiás tünetek jelentkeztek nála - közölte Fcebook oldalán a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. Az eset során a mentők segítséget kaptak az erdőben éppen fakitermelőként dolgozó Kiss Ákostól, és fiától, Benjámintól is.

Tovább >>>

Kihirdették a magyar sportfavágó válogatott keretet

Összeállt a 2022-es STIHL Timbersports nemzeti válogatott, a délután folyamán hivatalosan is kiderült, hogy kikből áll majd az október 28-i és 29-i, svédországi Világbajnokságra készülő magyar sportfavágó keret.

Tovább >>>

Csökkenőben a pick-upok piaca, Ford Rangerből adják el a legtöbbet

Az első kilenc hónapban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma 10,8 százalékkal csökkent, de a szeptembert külön vizsgálva csak 1,9 százalékos éves alapú csökkenést lehetett látni. A hónapokat külön nézve ez a második „legjobb” hónap idén, az augusztusi 0,6 százalékos plusz után – derült ki a Datahouse adataiból.

Tovább >>>

Szinte az összes trópusi erdőirtásért a mezőgazdaság felelős

Egy új kutatás szerint az összes trópusi erdőirtás 90-99 százaléka közvetlenül vagy közvetve a mezőgazdasághoz kapcsolódik. A Science című folyóiratban közzétett új kutatás szerint a mezőgazdasági célú erdőirtásnak csak a kétharmada kerül aktív mezőgazdasági művelésbe. A földek nagy része lepusztult és kihasználatlanul hever - olvasható a Greendex oldalán.

Tovább >>>

A Pilisi Parkerdő Zrt. képes kezelni a megnövekedett lakosságitűzifa-igényeket
Sajtóközlemény

A Pilisi Parkerdő Zrt. képes kezelni a megnövekedett lakosságitűzifa-igényeket

A Pilisi Parkerdő Zrt. 65 ezer hektár állami erdőt kezel Budapesten és környékén, működési területén hárommillió ember él. Területi elhelyezkedéséből, a főváros közelségéből adódóan a kormány által indított maximált áras lakossági tűzifaprogram nyomán társaság területén különösen megnövekedtek az igények, ezeket a társaság folyamatos szállítással képes ellátni.

Tovább >>>

Ezt a természetfilmet látni kell: 80 perc egy tölgyfa életéről (+Előzetes videó)

Vannak természetfilmek, amik egészen biztosan felcsigázzák egy erdész vagy egy vadász érdeklődését. Hosszan lehetne sorolni az elmúlt évek nagyszerű alkotásait a Vad Magyarországgal kezdődően, amik méltóak lehetnek az olyan nagy klasszikusokhoz, mint a Gyöngyvirágtól lombhullig vagy éppen a 12 hónap az erdőn. Ezúttal nem magyar természetfilm, hanem egy francia mű érkezik a mozikba: A tölgy - az erdő szíve.

Tovább >>>

Erdők nélkül nincs Erdély - Szabó Attila filmje a romániai erdőirtásról

Szabó Attila Erdők nélkül nincs Erdély című dokumentumfilmjének romániai premierje pontos látlelet az ország erdeinek és nemzeti parkjainak jelenlegi helyzetéről: a fakitermelés egyenlő az erdőirtással, a titokban zajló erőszak és korrupció pedig olyan rendszerszintű, hogy sokszor kibogozhatatlan. „Annyi változott, hogy legálisan lopnak” – hangzott el napjaink legdrámaibb környezetpusztításáról. A maszol.ro erdélyi hírportál a 2022-es Filmtettfeszt első dokumentumfilmjének vetítésén járt, amelyet közönségtalálkozó követett a film rendezőjével.

Tovább >>>

Feldman Zsolt: a legkorszerűbb erő- és munkagépek alapkövetelmények az agráriumban
Sajtóközlemény

Feldman Zsolt: a legkorszerűbb erő- és munkagépek alapkövetelmények az agráriumban

Magyarország Kormánya elkötelezett abban, hogy a hazai agráriumot a 21. századi technológiai és fenntarthatósági kihívásokhoz igazítsa – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a CLIMMAR kongresszuson, Budapesten.

Tovább >>>

Két díszbogárfaj károsítása miatt zajlik fakitermelés Pósteleken

Az erdészeti hatóság engedélye alapján termelnek ki fákat két erdőrészletben Pósteleken. A munkát az állományban bekövetkezett pusztulás indokolta, két díszbogárfaj támadta meg a fákat. A terület felújítása jövőre valósul meg őshonos, elegyes kocsányos tölgyes célállománnyal.

Tovább >>>

<< < 20.933333333333. / 69. oldal > >>