Zéno napja
Trófeák földjén címmel megjelent az Egy a Természettel - Vadászati és Természeti Világkiállításon bemutatott több mint kétezer magyar trófea katalógusa; a kiadványt csütörtökön a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban mutatták be a sajtónak.
Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a bemutatón elmondta, hogy a tavalyi, a budapesti Hungexpo területén megrendezett esemény egyik legfontosabb eleme a több szempontból is rekordernek számító trófeakiállítás volt. Hozzátette, a központi kiállítást több mint 616 ezren látogatták, a rendezvénysorozat egészét pedig több mint 1,6 millióan, ami önmagában véve is rekord.
Az államtitkár a rendszerváltás óta a legnagyobb tematikus kiállításnak nevezte a magyar trófeákét. Mint fogalmazott, a bemutatott anyag formája és minősége, a bemutatás technikája volt a titka annak a „hűha érzésnek”, amit a látogatókból kiváltott és ami hosszú évtizedekre mintául fog szolgálni hasonló rendezvények számára.
Felidézte, hogy a kiállítást a koronavírus-járvány idején kellett megrendezni. Mint mondta, a legjobb döntésnek bizonyult, hogy kitartottak az eredeti, több éves felkészülés után megszületett elképzelések mellett.
Pálinkás Róbert, a 2021-es világkiállítás trófeakiállításért felelős kurátora, a Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatója felidézte, hogy különleges logisztikai kihívást jelentett az ország csaknem minden területéről begyűjteni a vadászoktól a legjobb, minimum ezüstérmes trófeákat.
Ehhez a 22 erdőgazdaság is segítséget nyújtott. Az extra nagy teret biztosító kiállítócsarnokban láthatóak voltak a magyar mezőgazdasági múzeumból kölcsönkapott világrekorderek mellett a Magyarországon vadászható gím, dám, vaddisznó, muflon, őz trófeák, és jó néhány valamiért érdekes, különleges rendendelleneséggel bíró trófea, valamint néhány ragadozó koponyája. Az új album ezt mutatja be – mondta a kurátor.
Az elhangzottak szerint a trófeakatalógust az Egy a Természettel Nonprofit Kft. adta ki. Az album már megvásárolható a világkiállítás webshopjában vagy a keszthelyi múzeumban, ahol a tavalyi világkiállítás hagyományos vadászatot bemutató része megtekinthető lesz a következő turisztikai szezontól.
(hirado.hu)