Ágota napja
Múlt héten a Kaszó Zrt. területén rendezték meg a 2017-es Év Erdésze Versenyt, amelyről az Erdő-Mező már rövid tudósításban beszámolt. A helyszínen videót is készítettünk, amelyben megszólalnak a szervezők, és az egyik székelyföldi versenyző is. Kisfilm Magyarország és Székelyföld legjobb erdészeinek megmérettetéséről, amelyből kiderült, hogy miért is volt könnyített pálya az erdélyi vendégeknek a somogyi erdő. Tovább >>>
Első alkalommal adott helyet Kaszó az Országos Erdészeti Egyesület 148. Vándorgyűlésének, amely emlékére kopjafát avattak fel. „Kaszó számára ez a most felállított kopjafa egy olyan büszkeség, mely emléket állít a mai Vándorgyűlésnek és szótlanságával, mozdulatlanságával megmutatja az erdész szakma dicső múltját.” – mondta Bitay Márton a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára.Tovább >>>
Minden második példány fertőzött, rendkívüli szívósságának köszönhetően átvészeli a mínusz tíz fokos hideget. Szerencsére létezik azonban egy szer, amelynek segítségével sikeresen vehetjük fel a harcot a kullancsok ellen.Tovább >>>
A hatalmas pusztítást okozó áprilisi hó a vegetációs időszakban érte a mátrai területeket, a károk elhárítása, majd a felújítás a tönkrement erdőterületeken fontos feladat, a kormány megfelelő pályázatokkal segíti az erdőtelepítést - mondta az MTI-nek szombaton a földművelésügyi miniszter.Tovább >>>
Az idei évben is sikerrel vettek részt soproniak a 31. Forestry Versatility (erdész sokoldalúsági verseny), melynek hagyományosan a brno-i Mendel Egyetem ad otthont. A versenyre 12 ország 13 csapata nevezett be, összesen 52 aktív erdőmérnök hallgató mérte össze tudását, tapasztalatát. A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának csapatát a tavalyival megegyezően a következő hallgatók alkották: Török Tímea, Deák István, Hosszú Csaba és Tima Gábor.Tovább >>>
A Pilisi Parkerdő Zrt. - Frainetto Kft. csapatának győzelmével zárult a VIII. Keszegi Favágó Verseny, amely hagyományosan a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság egyik regionális fordulójának is számít. Ahogy a korábbi megmérettetéseken, úgy a börzsönyi láncfűrészes küzdelemnél is jelen volt az Erdő-Mező, ahonnan most videóval, nyilatkozatokkal is jelentkezünk. Megszólal a győztes csapat vezetője, de a Barfa 2014 Kft. gárdája is kameránk elénk állt. Emellett Dobó István, az Ipoly Erdő Zrt. erdészetvezetője mondja el, miért különösen fontos a számukra a STIHL fakitermelő versenysorozata.Tovább >>>
A Magyar Közlöny 2017/75. számában megjelent Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LVI. törvény, amelyet le is lehet tölteni.Tovább >>>
A 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság harmadik regionális fordulóját rendezték meg a Börzsönyben, május 27-én. A VIII. Keszegi Favágó Verseny az idei évben is sok izgalmat tartogatott, valamint a máshol megszokottól eltérő feladatokat; a szerelés és a kombinált versenyszám mellett volt lánckímélő darabolás és kétemberes, kézi fűrészelés is.Tovább >>>
Akik elég bátrak és komoly gépkezelői múlttal rendelkeznek, azoknak remek lehetőség lesz ellátogatni a Swedish Association of Forestry Contractors standjához az június 7. és 10. között Svédországban zajló Elmia Wood-on. Ugyanis a kiállítás ideje alatt rendezik meg a Swedish School Forwarder Bajnokságot, a Swedish Forwarder Bajnokságot és a Forwarder Világbajnokságot, amelyre 11 országból érkeznek versenyzők.Tovább >>>
Végéhez közeledik az Északerdő Zrt. által kezelt állami tulajdonú erdőket ért károk felmérése. Az áprilisi havazás és vihar a Zempléni-hegységben és a Bükkben egyaránt pusztított. Az összesítések szerint több mint 100 ezer köbméter fa borult ki a hó és szél miatt, túlnyomórészt bükk, de fenyő és tölgy állományok is megsínylették a történteket. A veszteségek 90 százaléka a Bükk-, 10 százaléka a Zempléni-hegységet érintette.Tovább >>>
Az idei április váratlanul havat és fagyot hozott, amely nemcsak a kiskertekben és a mezőgazdaságban, hanem az erdőgazdálkodásban is kárt okozott. A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területeken elsősorban a fiatalabb erdőkben keletkezett hónyomás és -törés, valamint fagykár, továbbá az erdei infrastruktúrát rongálta meg a szélsőséges időjárás. A szeszélyes április hátterében álló globális klímaváltozási folyamatokra a Pilisi Parkerdő szakemberei lokális megoldásokkal készülnek.Tovább >>>
Az Országgyűlés a mai napon elfogadta az erdőtörvény módosítását. A jogszabály mintegy két és fél éves előkészítésében hangsúlyos szerepet játszott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve stratégiai partnerei, az Országos Erdészeti Egyesület és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége. A három szervezet véleménye szerint a jogszabály-módosítás az erdők és az erdőgazdálkodók érdekeit védik, a természet értékeinek megőrzése mellett.Tovább >>>
Várhatóan kedden szavaznak róla, de hétfő este már volt szó a Parlamentben az erdőtörvény módosításáról, ahol az MTI híre szerint Magyar Zoltán jobbikok képviselő jelezte, hogy a szabály kétharmados részével továbbra sem értenek egyet. Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról május 16-án lesz zárószavazás a 14. napirendi pontként.Tovább >>>
A környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve teremti meg a hatékony erdőgazdálkodás feltételeit az új szabályozás, ezzel teret adva a telepítések dinamikus bővülésének. Az erdőtörvény módosításáról a hét elején döntenek a honatyák.Tovább >>>