Jusztin napja
Írjátok fel a naptárba: 2024. január 24. és 27. között rendezik meg az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítást, melyen ahogy már megszokhattátok, erdészeti gépeket is felvonultatnak majd. Nézzük, mely cégek azok, akik biztosan bemutatják gépeiket hazánk legnagyobb agrárrendezvényén.
Tovább >>>Hétfő reggel óta több ezer traktorral kezdtek demonstrációba a német gazdálkodók, számos utat és autópályát eltorlaszoltak, látványos akciókat hajtanak végre, a közösségi platformokat is ellepték az épületek elé trágyát szóró vagy bálát aprító munkagépek. Nem ez az első megmozdulás a közelmúltban, amivel a német termelők a mezőgazdasági adókedvezmények jelentős csökkentése ellen tiltakoznak.
Tovább >>>Télies idő várható a héten sok napsütéssel: a csúcshőmérséklet jellemzően fagypont körül alakul, és éjszakánként országszerte fagyra kell készülni, pénteken és szombaton hajnalban a szélvédett körzetekben akár mínusz 12 Celsius-fok is lehet. A hét első felében még elszórtan lehet gyenge havazás, majd ez is megszűnik, de a szél élénk, olykor erős lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
Tovább >>>December közepén legördült a húszezredik erdészeti gép a gyártósorról a PONSSE finnországi üzemében. A harvester nem sokáig állt egy helyben, a munkát egy norvég cégnél kezdhette meg, méghozzá a skandináv ország déli részén.
Tovább >>>2023. decemberében több agrártárgyú jogszabálymódosítási folyamat zárult le. Az alábbiakban a NAK az erdőgazdálkodást érintő változásokat foglalja össze, melyben az erdőgazdálkodók szempontjából fontosabb változásokat kiemeltük.
Tovább >>>Bővíti az erdészeti ágazatban tevékenykedőknek nyújtott tájékoztatási szolgáltatásait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Tovább >>>Sampo... Ponsse... Westtech... JENZ... Erdészeti gépgyártók, amelyeket hazánkban a Forest Power Kft. forgalmaz, és amelyek ott voltak a 2023-as AUSTROFOMA kiállításon is. Az Alpokban megrendezett eseményen az erdészeti vállalkozók, köztük a magyar szakemberek is, számos eszközt kipróbálhattak, illetve tekinthettek meg a gyakorlatban, köztük például a PONSSE harvesterének azt a fejlesztését, ami egy csörlő segítségével akár 45 fokos szögű lejtőn is hatékony, gazdaságos üzemeltetést tesz lehetővé.
Tovább >>>2023. január 1-től az érzékeny gyepek – gyakorlatilag a Natura 2000 gyepek – feltörésére vonatkozó uniós támogatási szabályozás eltér a Natura 2000 gyepterületek használatára vonatkozó hazai anyagi jogi szabályozástól. Ez a korábban jóváhagyott, de 2022. december 31-ig nem megvalósított erdősítési támogatási kérelmek esetében esetenként szankciókat eredményezhet, illetve komoly megfontolás elé állíthatja a pályázót.
Tovább >>>A mezőgazdasági vadkár rendre óriási gazdasági károkat okoz a termelőknek, akik számára annak csak töredékét térítik meg a vadászatra jogosultak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megelégelte ezt, és a jövőben e téren is határozottan kiáll a gazdák érdekeiért.
Tovább >>>Az idei Austrofoma erdészeti rendezvény egyik legjelentősebb kiállítója az ÖFORST Forsttechnik GmbH volt. A területen a látogatók a harvesterek és IBC 3 rendszerrel szerelt forwarderek mellett egy különleges vonszolót is láthattak.
Tovább >>>A 2023-as AUSTROFOMA kiállításon számos STEYR traktort lehetett látni különböző feladatokat teljesítve: kiközelítés, csörlőzés, rakodás, aprítás, zúzás.
Tovább >>>A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos körképe szerint az erdészeti ágazat szereplői kiegyensúlyozott időjárási viszonyok között, optimista támogatáspolitikai várakozásokkal, de kedvezőtlen fapiaci környezetben, szűkülő munkaerő-piaccal és változó szaporítóanyag-ellátási kilátásokkal kezdik meg a 2023/2024-es erdészeti szezont.
Tovább >>>A Nemzeti Földügyi Központ közzétette leporelló formájában a 2023-as Erdészeti Mérő- és Megfigyelő Rendszer összefoglalóját.
Tovább >>>A genetikai minták alapján végzett medveszámlálás is azt bizonyítja, hogy több ezer medvének nem jut megfelelő élőhely Romániában - nyilatkozta Benedek Barna, a felmérést végző munkacsoport vezetője a Székelyhonnak.
Tovább >>>Az Agrárgazdasági Kamara és az OEE Erdészeti Gépesítési Szakosztálya szakmai rendezvényének ad otthont októberben az Andreas STIHL Kft. Az eseményen az erdészeti gépeket gyakorlatorientáltan mutatják be az érdeklődőknek.
Tovább >>>