Tamás napja
Százhuszonkilenc százalékkal nőtt az illegális erdőirtás 2013 és 2021 között a brazíliai Amazonas vidékén az őslakosok földjein - derült ki a Sao Pauló-i Kutatási Alapítvány kedden közzétett tanulmányából.
Az erdőirtás mintegy 96 millió tonna szén-dioxid-kibocsátással járt, ennek 59 százaléka ráadásul a 2019 és 2021 közötti időszakhoz köthető - hangsúlyozták a Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmányban.
A kutatásban 232 őslakos térséget vizsgáltak, és arra a megállapításra jutottak, hogy az erdőirtás ezeken a területeken elérte az 1708 négyzetkilométert, vagyis a brazil Amazonas 2,38 százalékát.
Az erdőirtás más problémákkal is jár ezeken a területeken, egyebek mellett betegségek terjedését okozza, és veszélyezteti az elszigetelt őslakos népek fennmaradását
– idézte a dél-amerikai Telesur médiahálózat Celso Silvát, a brazíliai Maranhao Szövetségi Egyetem biodiverzitás és természetvédelem professzorát.
Guilherme Mataveli, a tanulmány egyik társszerzője kiemelte, hogy az őslakosok földjei kulcsszerepet játszanak a brazíliai környezetvédelmi célok elérésében, köztük a klímaváltozás hatásainak enyhítésében, hiszen a dél-amerikai országban található az Amazonas esőerdőinek 60 százaléka.
A tanulmány szerzői eredményeik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy
az őslakos területetek továbbra is sebezhetőek maradnak, ha nem születnek politikai intézkedések az illegális erdőirtás ellen, és az őslakosok alkotmányos jogainak védelmében, hogy megóvhassák a földjeiket.