Nagyon jól járhatnak Pest megye faipari és bútoripari vállalkozásai

A két ünnep között hagyta jóvá Varga Mihály pénzügyminiszter a pályázati kiírást, és január 4-én meg is jelent a Magyar Államkincstár oldalán a Pest megyei cégeknek szóló eszközbeszerzési pályázat újabb kiírása. Ez kizárólag a magyar költségvetésből származó, 10-300 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás elnyerését teszi lehetővé kisebb, illetve nagyobb projektekre, a pályázati keretösszeg 4,5 milliárd forint és a pályázatokat február 20-tól lehet benyújtani. A pályázatok szakmai értékelése során előnyt élveznek a fafeldolgozó és bútorgyártó cégek is!
Nagyon jól járhatnak Pest megye faipari és bútoripari vállalkozásai

A pályázati kiírás néhány fontosabb információja, részlete:

  • A Pest megye területén legalább 365 napja igazoltan székhellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozás kaphat támogatást akkor, ha a 100%-os tulajdonában álló, vagy a fenntartási időszak végéig bérelt telephelyén hajtja végre fizikailag a fejlesztést. Legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkezni kell a támogatást kérő kft.-nek, vagy részvénytársaságnak.
  • Budapesti székhelyű cég, illetve Budapest területén megvalósuló fejlesztés nem kaphat támogatást, tekintettel arra, hogy Budapest nem tartozik Pest megye területéhez.
  • Csak azokra a fő, vagy melléktevékenységekre engedi a pályázat a fejlesztést, amelyek fent vannak a pályázathoz tartozó TEÁOR-listán és amely tevékenységeket már a 2018. november 30-i cégkivonat szerint is végzett a cég. A fejlesztéseken belül a konkrét tárgyi eszközöknél a VTSZ-listát kell figyelni.
  • A fejlesztés konkrétan új termelőeszköz beszerzését jelenti, "így például gyártósor, gépsor, informatikai eszköz vásárlására, termékek tárolására, illetve anyagmozgatásra szolgáló tárgyi eszközökre" lehet vissza nem térítendő támogatást kérni.
  • A pályázatok szakmai értékelése során előnyt élveznek az élelmiszergyártási, gyógyszeripari, fémalapanyag gyártási, fémfeldolgozási termék gyártási, elektronikai, járműgyártási, fafeldolgozási, gépi és gépi berendezési gyártási, bútorgyártási, épületépítési, speciális szaképítési fő, vagy melléktevékenységet végző vállalkozások tervezett projektjei.
csurgo_fauzem_21  
  • A kiírás rögzíti, hogy csak olyan kapacitásbővítés támogatható, "amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás hatékonyságot."
  • A felhívás keretösszege 4,5 milliárd forint, amelyből 2 milliárd forint a kisléptékű fejlesztéseket (minimum 10, maximum 60 millió forint) támogatja, további 2,5 milliárd forint pedig a nagyléptékű fejlesztéseket (minimum 60, maximum 300 millió forint). A pénz forrása a magyar költségvetés, hiszen maga a Pest megyei fejlesztési alap 80 milliárdos kerete eleve azért jött létre a 2016-2021-es évekre, hogy a mostani uniós ciklus központi régiót érintő korlátozott uniós forrástömegét ellensúlyozni tudja.
  • A kisléptékű fejlesztések megvalósítási ideje 12 hónap, míg a nagyléptékűeké legfeljebb 18 hónap. Kissé furcsa a megfogalmazás, de érthető, hogy kisléptékű fejlesztés esetén 1-10, nagyléptékű fejlesztés esetén 1-5 új eszköz beszerzése támogatható (nyilván a nagyléptékű fejlesztéseknél nagyobb értékű eszközökről van szó), és a TEÁOR-kódok mellett a konkrét tárgyi eszközöknél a VTSZ-listát is kell figyelni.
  • Önállóan nem támogatható tevékenységként gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, valamint információs technológia-fejlesztések is elszámolhatók, informatikai eszközök, illetve szoftverek beszerzése pedig a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 10%-áig számolható el, de ezeknél a TESZOR-listát kell figyelni.
  • A pályázati kiírásra a támogatási kérelmeket 2019. február 20-án reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.
  • A forráskeret 200%-át elérő támogatási igény esetén a Pénzügyminisztérium automatikusan felfüggeszti a kiírást és az erről, illetve a lezárásról szóló közleményt az Államkincstár oldalán teszik közzé.
(portfolio.hu)